[Driving me crazy~] 13.fejezet

Yongguk POV

Persze, hogy ilyenkor tudom bent hagyni a könyvem a padba. Éppen a egy sms-t írtam Yongnamnak, amikor az ajtó elé értem. Meghallottam Himchan hangját ahogy… szerelmet vall??! Beléptem az ajtón, és amikor megláttam kivel társalog a telefont is elejtettem. Teljes sokkban álltam és néztem a két alakot, bár lélekben már rég nem voltam ott. Csak meredtem előre, a külvilággal mit sem törődve fordultam lassan magamba. Himchan rám pillantott és, mintha szellemet látott volna nézett rám. Nem szóltam egy szót sem. Az egyetlen ember, akit komolyan szerettem és szeretek, aki megváltoztatta az életem éppen a magyarázaton töri a fejét, hogy miért akar szakítani velem. Tudom mi jön… bár az elképzelésnél ezerszer fájdalmasabb lesz átélni. Visszafordult Kibumhoz és megtörte a kínos csendet.

- Nézd Kibum… én nem úgy szeretlek, ahogy te engem. – mi? Most nem az a rész jön, hogy Kibum karjaiba ugrik, mit sem törődve velem? Hiszen őt sokkal régebb óta ismeri…

- De… - szólalt meg Kibum, de Himchan belé fojtotta a szót.

- Egyetlen egy ember van ezen a hatalmas világon, akit mindennél jobban szeretek. – lassan hátrafordult és elmosolyodott, miközben szemében könny gyűlt össze. – És ez nem más, mint Yongguk. Komolyan beszélek, Kibum. Sajnálom, nem tudom viszonozni az érzéseid. – fejezte be monológját. Én még mindig nem tudtam megszólalni. Himchan odasétált hozzám és megfogta a kezem. Választott. Mégpedig engem. Mihelyst felfogtam, mit mondott megszorítottam a kezét, persze nem annyira, hogy fájjon neki. Tudatára akartam adni, hogy mennyire szeretem. Kihúztam a teremből, ezzel otthagyva Kibumot egyedül, a gondolataiba ragadva. Amint kiléptünk a teremből, behúzódtunk egy teljesen üres terembe, én pedig egy szó nélkül lágyan megcsókoltam. Most ennyi tellett csak tőlem. Himchan könnyei szabad utat nyertek, halkan szipogott előttem. Hatalmas szemei még nagyobbnak látszódtak a könnyektől.

- Ne sírj már.. – töröltem le a cseppeket az arcáról.

- De… én nem így akartam. Komolyan! – magamhoz öleltem. – Én… először nem esett le, hogy hogy értette azt, hogy szeret. Azt hittem, hogy mint legjobb barát. Ezért mondtam neki, hogy én is szeretem.

- Shhh, nem kell megmagyaráznod. – nyugtatgattam, de nem állt el a sírása.

- Annyira sajnálom… nagyon nagyon nagyon szeretlek. Csakis téged!! – belefúrta az arcát a mellkasomba, s úgy fejezte be a mondatot.

- Én is szeretlek, és hidd el, hogy ez így is fog maradni. – állánál fogva felemeltem az arcát, majd még egy csókot leheltem ajkaira.

Himchan POV

Miközben Yongguk próbálta megállítani a könny áradtom, rengeteg érzelem kavargott bennem. Becsapva éreztem magamat Kibum miatt. Annyi éven át a legjobb barátom volt, most pedig hirtelen ilyesmivel jön. Szégyelltem is magam, amiért nem hittem Yongguknak, hogy szét akar választani minket, ami pedig aljas dolog volt. A legerősebbnek mégis a félelem bizonyult. Féltem, hogy Yongguk sarkon fordul és soha többet nem akar hallani felőlem. Nem is tudom mi lenne velem, hogyha az ember, aki miatt érdemes reggelente felkelnem, akinek a puszta gondolata is mosolyt csal az arcomra, nem lenne velem többé. Szerelmem óvón karjai közé zárt és türelmesen várt, míg abbahagytam a sírást. Amint a könnycsatornáim elapadtak, kissé hátrébb húzódtam, hogy a szemébe nézhessek és hálásan rámosolyogtam. Meghitt szemezésünknek ő vetett véget egy szenvedélyes csókkal. Meglepettségem egy pillanat alatt elszállt és viszonoztam a csókot. Hát igen.. Kibum miatt nem voltunk együtt ÚGY, kb karácsony óta. Ezt a kicsikém is tanúsíthatta, ugyanis eléggé életre kelt. Szorosan Yonggukhoz simultam és éreztem, hogy ő is hasonlóképpen... nos... áll.

- Azt.. h-hiszem - ziháltam. - ezt ah szobában kéne... - még egy gyors csókot nyomott a számra, karon ragadott és vonszolni kezdett végig a folyosókon. Húúha. Ilyen gyorsan még sosem értük el a 103-as szobát. Esetleg akkor, mikor abban a rózsaszín ruhácskában sprinteltem végig a fél sulin. Belepirultam a gondolatba, hogy Yongguk úgy látott.

- Min jár az eszed? Tiszta vörös vagy. - mosolygott, közben pedig a nyakamat bombázta.

- Csak eszembe jutott, hogy utoljára akkor jutottam fel ilyen gyorsan a szobába, mikor Eli összezárt minket és abban a szinte ruhának nem is nevezhető anyagdarabban kellett parádéznom.

- Emlékszek.. Nagyon kellett uralkodnom magamon, hogy ne vessem rád magam ott helyben. - mosolygott és folytatta a nyakam kényeztetését. Hirtelen lekapta rólam a pólómat és mielőtt újból nekem eshetett volna, én is megszabadítottam őt a fölösleges ruhadarabtól. Fogalmam sincs, hogy mikor és hogyan, de azt vettem észre, hogy Yongguk ágyán fekszek, ő a fülemet harapdálja, közben pedig az oldalamat cirógatja. Abbahagyta a kényeztetésemet és éppen az övemmel babrált, mikor valaki ész nélkül dörömbölni kezdett az ajtónkon.

- Ha megint Eli az, és RedBullért jött, esküszöm végignézetem vele, ahogyan magamévá teszlek. - zsörtölődött szerelmem. Nos, lehet hogy azt a magamévátevést egyedül kéne elintéznie, mert én biztos nem dugok közönség előtt. Nagy meglepetésünkre Zelo volt az és eléggé zavartnak tűnt.

- Ne haragudjatok, hogy zavarok, - pironkodott. Azt hiszem sejti mit zavarhatott meg. - de Himchan nagy szükségem lenne most a tanácsodra.

- Ki vele. - mosolyogtam bátorítóan.

- Nem lehetne valahol.. máshol? Négy szem közt? - ojaj.

- Dehogynem. Gyere, igyunk meg egy forró csokit. - mosolyogtam, s közben bűnbánóan néztem szerelmemre. Gyors felöltöztem, lágy csókot leheltem Yongguk puha ajkaira és már ott sem voltam.

Zelo POV

Még most is alig hiszem el, hogy együtt vagyok Daehyunnal. A téli szünet nagy részét is együtt töltöttük, ami alatt még korcsolyázni is megtanultam. Most pedig itt vagyunk a szobámban, az ágyamon fekszünk és egymást kényeztetjük. Le ugyan még nem feküdtünk egymással, de úgy gondolom, lassan eljön annak is az ideje. Persze semmit sem akarok elsietni, mindent csak a maga megfelelő idejében. Daehyun fölöttem támaszkodott, és nyelve érzéki táncot járt az enyémmel. Keze betévedt a pólóm alá és simogatni kezdett. Óvatosan lehúzta rólam azt, egy pillanatra megszakítva ezzel érzéki csókunkat. Levarázsolta rólam a farmerem is. Lehet, hogy most jön el az a várva várt pillanat...? Még jó, hogy Jongup csak estefele jön vissza a koleszba. Daehyun felfedezőútra indult a felsőtestemen, minden egyes centiméter után apró csókot hagyva. Annyira jó érzés volt, képtelen voltam visszatartani egy nyögést. Éreztem, hogy szerelmem megmosolyogta ezt. Keze egyre lejjebb és lejjebb haladt, ám ekkor...

- Hé Zelo, Jongup visszaj.... ÁÁÁÁ A RETINÁM!!!- hagyta el Eli száját egy lányos sikítás. Azt hittem, ilyent csak Kevin tud... A barátommal természetesen totál vörösek lettünk és azt sem tudtuk mit csináljunk, mit mondjunk. - Komolyan srácok. - beszélt hozzánk Eli... háttal... - Csodálom, hogy nem gyulladt még fel a suli ennyi meleggel... - azzal otthagyott minket. Aznap este sajnos már nem történt semmi. Napokig gondolkoztam a dolgon és végül rájöttem, hogy én ilyet még sosem csináltam és szükségem volt egy tapasztalt tanácsára. Himchanék szobája felé vettem az irányt és úgy tűnik megzavartam... valamit. Viszont Himchan nagyon kedves volt és eljött velem. Séta közben egy szót sem szóltunk, azon agyaltam, hogyan is adhatnám elő a problémám. A kávézóban elfoglaltunk egy csendes sarkot, rendeltünk egy-egy forró csokit és amíg vártunk, Himchan várakozóan figyelt engem.

- Ne haragudj, hogy elrontottam a délutánod. - néztem rá bocsánatkérően.

- Ugyan már. - mosolygott. - Na de ki vele mi ez a nagy probléma.

- Hát az a helyzet, hogy egyik délután Daehyunnal... majdnem.. szóval érted.. - vörösödtem. Elég kínos ilyesmiről beszélni. Közben meghozták az italunk is.

- Ez nagyszerű Zelo! - örvendezett jóbarátom.

- Az is lett volna, csak... megzavartak mielőtt megtörténhetett volna...

- Kitalálom. Eli?

- Honnan tudtad? - kerekedett el a szemem.

- Maradjunk annyiban, hogy van hozzá érzéke. - nevetett. - Na és mi történt ezután?

- Bepánikoltam és hozzád rohantam. Annyira tanácstalan vagyok, még sosem voltam együtt... senkivel. Mi van ha elrontom? Mi van ha valamit rosszul csinálok és szakít velem? Azt pedig nagyon nem akarom Himchan. Én... nagyon szeretem és félek, hogy a bénaságom miatt elvesztem.

- Ne gondolkodj butaságokon. Daehyun igenis szeret téged, és akármi is történjék, ez így is marad. Minden rendben lesz meglátod. Hagyd, hogy az ösztöneid vezessenek. - kacsintott. Himchannak sikerült megnyugtatnia. Ezután még sokáig ültünk ott és beszélgettünk mindenféléről. Tök jól éreztem magam vele. Visszasétáltunk a koleszba, és az ajtajuk előtt elváltunk.

- Köszönöm mégegyszer Himchan. - mosolygok. - Nem is tudom mi lenne velem nélküled.

- Ugyan.. Erre valók a barátok.

- Még egyszer sajnálom, hogy belerondítottam Yonggukkal az elfoglaltságotokba.

- Semmiség. Lassan megszokjuk. - nevette el magát... Miért érzem azt, hogy Eli hozzájuk is a legjobbkor nyitott be? - Na de megyek befejezni, amit abbahagytunk. Te meg dobd be magad.- mosolygott bátorítóan, majd eltűnt az ajtó mögött. Siettem vissza a szobába, hogy megbeszéljem a dolgokat Daehyunnal, de amint beléptem, félhomályban találtam magam. Naneee.

Daehyun POV

Majdnem. Majdnem megtörtént. Bár én még így is éppen eléggé zavarba voltam. Még sose csináltam ilyet még… egy lánnyal se. Elérkezettnek láttam az időt ahhoz, hogy tovább lépjünk a kapcsolatunkba. Mivel Zelo nem ellenkezett belekezdtem a kényeztetésbe. Viszont... Eli... hát igen, egy kissé kellemetlen volt a helyzet. Miután akciónk sikertelen lett, még jobban kétségbe estem. Mindent tökéletesen akarta, csinálni, nem akartam, hogy Zelonak rossz legyen, vagy örökre elvegyem a kedvét az efféle tevékenységektől bénaságom miatt. Ezért elterveztem, hogy felkeresem a megfelelő embert, akitől tanácsot kérek.

- Yongguk! Itt vagy? – kopogtam be a Himchannal közös szobájuk ajtaján. Három kopogás után egy morcos Yonggukkal találtam szembe magam. Vajon mit szakíthattam félbe. – Bocsi… hogy zavarlak.

- Ugyan… Himchan úgyis lelépett.

- Mármint hogy-hogy lelépett?? – kérdeztem tőle aggódva. – Ugye nem veszekedtetek?

- Nem, nem pont ellenkezőleg. Csak valakinek nagyon sürgős beszélhetnékje volt, és elrabolta tőlem Himchant… Zelo volt és elég … zavartank tűnt. Csak nem történ valami? – kérdezte, s beinvitált a szobába.

- Ami azt illeti történt… vagyis csak majdnem. – értetlen fejjel meredt rám és várta a magyarázatom. Az arcom átment paradicsomba. – Tudod, a szünet után Jongup a családjával maradt és nem jött be a koliba… és hát… én meg átmentem Zelohoz. Elvoltunk meg minden... és majdnem… érted…DE! Eli tökéletesen időzített, és ránk törte az ajtót.

- Áááá, szóval majdnem elvetted drága Zelonk szüzességét. Csak megzavartak… ráadásul pont Eli. Hát, ez elég szííívás… - nevetett egy jót. Milyen jók is a barátok.

- Ne nevess már! Nagyon kínos volt. – visszagondoltam arra a pillanatra, amikor……. – És… én nem tudom mit, hogyan kéne tennem. Még soha nem csináltam…tudod.

- Ugyan már, ne parázz.

- Könnyű mondani… ti már … szóval, mit kéne tennem? – kérdeztem a padlót fixírozva. Most valahogy, tökre érdekesnek tűnt.

- Csak tedd amit érzel. Komolyan, nehogy azt hidd, hogy én csináltam valaha is Himchan előtt fiúval… nekem is magától jött. Hidd el nem lesz baj. – biztatott  de láttam rajta, hogy egy kicsit ő is zavarba volt. De természetesen Yonggukhoz méltóan leplezte.

- Köszi, Yongguk! – mondtam majd elindultam az ajtó felé. Eszembe jutott valami. Elég magabiztosságot meríttettem, úgyhogy egy jó kis tervet eszeltem ki. De ehhez meg kell keressem Jongupot. Még mielőtt kiléptem volna az ajtón Yongguk odaszólt:

- De most ne basszátok el. – kacsintott rám és jót nevetett saját viccén.

Elszántan indultam el Zeloék szobája felé. reméltem, hogy még mindig Himchannal van. Bekopogtam az ajtón és a keresett személy fel is tűnt a falap mögül.

- Yo! – köszöntem rá szerelmem szobatársára. – Figyi, kérhetnék valamit??

Jongup rendes volt, és belement a játékba. Sikerem után megkerestem az én szobatársam, és tőle is kértem egy szívességet. Amikor megemlítettem Jongupot szokatlanul izgatott lett. Hmm, ez fura. De nem törődtem vele túl sokat, ugyanis még be kellett szerezzek ezt-azt. Közben írtam egy sms-t Himchannak, hogy foglalja le még egy darabog Zelot. Miután sikerült mindent megszervezzek, bementem Zelo –most már üres- szobájába, és elhelyeztem a kellékeket. Késő délután, amikor már kissé sötétedett is eljött a várva várt pillanat. Zelo nyitott be az ajtón, s amint megpillantotta művemet szabályosan leesett az álla. Körbenézett a szobába.

- Gy-gyertyák? – szólalt meg végül. Ámultan nézte tovább azt a tömérdek gyertyát, ami romantikus fényt nyújtva lobogtak a szoba minden sarkában.

- Tetszik? – kérdeztem, bár a reakciójából ítélve tetszett neki. Nagyon is. – Tudod… Jongup ma Youngjaenél alszik… - célozgattam, majd lassan közeledni kezdtem. Már nem bírtam magammal. Meg akartam tenni, de őt nem akartam kényszeríteni.

- Szóval te meg nálam… NEM alszol? – kérdezte egy kaján vigyorral az arcán. Nem kellet több, mohón tapadtam rá az ajkaira, s így indultunk az meg ágy felé…