[Driving me crazy~] 26.fejezet

Eli POV

Mióta megismertem Key-t, az életem 180°-os fordulatot vett. Annyira jó vele. Aminek pedig még jobban örülök, hogy Yonggukék is bírják. Bár Yongnam mostanság elég furcsán viselkedik, ami aggaszt. Key barátai kifejezetten szimpatikusak, szinte minden délután elmegyünk együtt valamerre. Négyen vannak, Key-el együtt öten. Egy magas, folyton vigyorgó Minho nevű fazon, egy alacsony, dínóképű Jonghyun, Taemin, aki úgy néz ki, mint egy lány (lehet, ha Yongguk előbb találkozik vele, mint Himchannal, még rá is hajt), és végül Jinki, akit sosem láttam még sültcsirke nélkül. Key azt mondta, ő sem. Pedig, ha tudná, hogy a RedBull szárnyakat ad... egyik délután a srácoknak valami sürgős dolga akadt, úgyhogy Key-el a szobában maradtunk, beszélgettünk és energiaitalt ittunk. Teljesen lényegtelen témáink voltak, talán az aznapról beszélhettünk, mikor Key átült mellém és komolyra vette a szót.

- Tudod Eli.. - nézett mélyen a szemembe. - Az első találkozásunkkor már éreztem, hogy te egy különleges ember vagy, és minél jobban megismertem, annál biztosabb lettem ebben. Ez most furcsán fog hangzani és kicsit aggódok is a reakciód miatt, de... Elison Kim, azt hiszem beléd szerettem. Kérlek járj velem. - oké. Szerintem megártott a sok RedBull. Key most valóban szerelmet vallott és azt kéri, hogy viszonozzam? Mit kéne tennem? Végül is én is vonzódom hozzá, de ez most annyira hirtelen ért.

- Rendben. Járok veled, Key. - mondtam ki végül. De miért érzem magam ilyen furcsán? Ilyen érzés melegnek lenni? Key boldognak tűnt, ami kissé elfeledtette velem ezt az érzést. Tekintetem az ajkaira tévedt. Hirtelen milyen kívánatosak lettek. Lassan közeledni kezdtem, hogy megtudjam, valóban olyan édesek-e, mint ahogyan kinéznek, ám arra lettem figyelmes, hogy Key az ajtó irányába néz, én pedig követtem a tekintetét. Yongnam állt az ajtóban teljesen ledöbbent tekintettel.

- Yongnam, én.. - kezdtem volna magyarázkodni, de már ott sem volt. Azt sem értem minek akartam egyáltalán magyarázkodni. Elvégre szeretem Key-t, nem? Újdonsült barátomnak (Te jó ég ez de fura. Még szoknom kell ezt a buzi dolgot..) sürgős dolga akadt, így egyedül maradtam. Elindultam megkeresni legjobb barátom, hogy megbeszéljem vele ezt a dolgot, de sehol sem találtam. Próbáltam hívni is, de még a telefont sem volt hajlandó felvenni. Nem értem mi baja lehet, eddig sosem viselkedett így. Key írt SMS-t, hogy nem tud visszajönni, majd csak reggel. Épphogy járunk, máris fontos dolga van, nekem pedig már rettenetesen hiányzik. Egész tetszik ez a szerelem dolog. Sokkal boldogabbnak érzem magam. Úgy tudnám leírni, mintha RedBull csörgedezne az ereimben vér helyett. Így visszagondolva az elmúlt pár napra, úgy érzem igen, tényleg szeretem Key-t. Az elején gondolom csak még szokatlan volt a helyzet. Ez nem lenne meglepő, hiszen előtte csak csajokkal jártam. Bár tény, hogy nem bírtam mellettük sokáig. Lehet, hogy én is melegnek születtem? Nagyjából 11-ig Yongnamra vártam, de nem jött. Reggel viszont a helyén szundikált és elég ramatyul nézett ki. De még így is milyen aranyos. Hiányzik, hogy megint gondtalan kisgyerekek legyünk.

Key-nek sürgős dolga akadt, de megígérte, hogy estére tényleg visszaér. Szívás ez a járás dolog. Yongnamhoz természetesen egész nap hozzá sem lehetett szólni. Úgy döntöttem délután nem menekül. Beszélni fogunk. A szobában aztán az ajtónak támaszkodtam, hogy ne tudjon menekülni.

- Beszélnünk kell Yongnam. - mondtam komolyan.

- Nincs mit mondanom. - felelte hidegen.

- De nekem van.

- Micsoda? - fakadt ki. - Az, hogy együtt vagy Kibummal? Hurrá. Még valami?

- Ne csináld ezt kérlek. Szeretem Key-t, nem értem mi a baj ezzel.

- Esetleg az, hogy a Redbullodtól vagy a drágalátos Kibumodtól nem veszed észre, ami körülötted folyik? Ez a srác nincs rád jó hatással. Teljesen megváltoztál. Nem ilyennek ismertelek meg.

- Ezt én is elmondhatnám rólad. Az a Bang Yongnam, akit én a legeslegjobb barátomnak tartok, támogat engem mindenben. De te mit csinálsz? Alig lehet beszélni veled, mindig eltűnsz, meg nem is tudom mit.. Ezaz.. Fogalmam sincs mit csinálsz. Mi van veled?

- Velem? Hogy mi van velem? Hát lassan már én sem tudom... Az őrületbe kergetsz Elison Kim a hülyeségeddel és azzal, hogy azt sem fogod fel, amit tényként vágnak a képedbe. - Yongnam kihasználta az alkalmat, hogy döbbenten bámultam. Félrelökött és kiviharzott. Újra. Istenem, hogy juthattunk el idáig???

Yongnam POV

Ott álltam a koleszszoba ajtajába és nem hittem se a fülemnek se a szememnek. Kibum és Eli. Eli és Kibum. Csók. Járnak. Zakatolt a szívem, még egy-egy ütemet is kihagyott, de nem a boldogságtól. Amint meglátott Eli valamit mondani akart, de én meg sem vártam. Hatalmas ajtócsattanással jeleztem távozásomat a bent lévő szerelmespárnak. Én ugyan nem zavarok! Csinálják csak amit akarnak… NEM IS ÉRDEKEL!! De akkor miért csípi a szemem a könny? Miért futok el, mint egy kislány? Komolyan nem értem magamat… Örülnöm kéne, hogy Eli boldog. Ehelyett emózok. Micsoda barát vagyok.

Magam sem tudom merre futottam, de a kolesz egyik ismeretlen részénél kötöttem ki. És akkor megtaláltam a tökéletes helyet, ahol egyedül lehetek. A tető. Megkerestem a tetőre vezető lépcsőt és felmentem rajta. Teljesen üres volt, egy lélek se járt arra. Tökéletes. Leültem a korlát mellé és szabad utat engedtem könnyeimnek. Már megint bőgök. Utálok sírni. De nem tartottam vissza, mivel úgy csak rosszabb lenne. A nap lassan nyugodt le, de még mindig ott ücsörögtem a tetőn. Próbáltam nem Elira és Kibumra gondolni, de nem ment. Már teljesen sötét volt, mire úgy határoztam, hogy visszamegyek a szobába. Egy kicsit érdekes vissza út volt, mivel sötétbe teljesen eltévedtem, úgyhogy csak éjfél körül érem vissza. A szobába csak Eli volt, aludt. Kibum sehol. Mondjuk nem is bántam, nem akartam látni. Egy darabig bámultam Eli békés arcát, miközben aludt.  Akaratom ellenére is egy apró mosoly jelent meg az arcomon, de amilyen hirtelen jött, el is múlt. Nem volt jó kedvem. Végül én is lefeküdtem és elaludtam.

Másnap siettem a suliba, ahol jórészt Kiseopékkal voltam. Nem akartam Eli közelébe lenni, szóval tartottam a távolságot. Bár szerintem fel is tűnt neki, de csak mert Kibum nem volt suliba. Talán. Később Eli mégis elkapott és beszélgetni akart velem. Mondanom sem kell, veszekedés lett belőle. Ezért fogtam magam és újra felmentem a tetőre. Nagyon megtetszett az a hely. Ezúttal magammal vittem az mp4-emet is, amin egy rakat rock szám volt. Ez kellett nekem. Kikapcsolni a világot és rockot üvöltetni a fülembe. Általában ez sokat segít.

Leültem ott, ahol előző nap is voltam. Bedugtam a fülesemet és elindítottam kedvenc Black Veil Brides(♥) számom. Így ücsörögtem kb másfél órát, már épp ott tartottam, hogy elkezdem üvölteni a szöveget, amikor egy kéz ért a vállamhoz. Őszinte leszek, majdnem beszartam. Szó szerint kitéptem a fülest a fülemből és felugrottam az ülőhelyemről. Hátranéztem és Himchannal találtam szembe magam.

- Jézusom, Himchan! – ordítottam. – Majdnem szívinfarktust kaptam.

- Bocsáss meg, Yongnam. – nevetett.

- Nem vicces. – duzzogtam.

- De ! – nevetett tovább. – Amúgy mi szél hozott erre??

- Én is kérdezhetném ezt.

- Tudod, ez Yonggukkal a kedvenc helyünk. Sűrűn szoktunk ide járni és… hát elvagyunk. – pirult el.

- Te jó éj, inkább ne mond el. – mosolyogtam rá. Majd lehervadt a mosolyom, mikor arra gondoltam, hogy milyen boldogok… én is az akarok lenni.

- Mi történt? – kérdezte komoly hangon.

- Semmi. – hazudtam.

- Ahhaaa…semmi… be ne meséld nekem. Látom rajtad. – szemeivel pásztázott rajtam, szinte a vesémig látott.  Már majdnem belekezdtem a mesélésbe, amikor egy mély hang törte meg a csendet.

- Yongnam? Himchan? – nézett lepetten ikertestvérem.

- Yongguuuk~ - ugrott a nyakába Himchan, majd egy gyors puszit nyomott az arcára. Erről eszem bejutott az a majdnem csók Kibum és Eli között.

- Mi van veled, öcsi? – nézett ugyanolyan komoly tekintettel, mint előtte Himchan.

- És ne mondd, hogy semmi. – tette hozzá kedvese.

- Eli. – mondtam.

- Eli?? – kérdeztek rá vissza egyszerre.

- És Kibum.

- Key?

- Járnak. – nehezen mondtam ki ezt a szót.

- MIIIIIIIIIIII???? Neeeeeeem, biztosan tévedsz! Eli nem meleg! – nevetett hangosan Yongguk. Himchan is csatlakozott a nevetésbe. Én pedig lassan elkezdtem sírni. Már megint!! Nemár. - Héé, héé … most meg mi a baj?? – kapcsolt át aggódó testvérré.

- Nem tudom!! Fáj… itt. – mutattam a szívemre. – Nem tudom miért. De nem birok Elira és Kibumra nézni…

- Hoppá. Te szerelmes vagy Eliba. – közölte Himchan.

- Mi? Nem az nem lehet… - tagadtam. Vagy…? Ezért érzem azt a fura érzést?

- De.

- N-nem.

- De!

- Igen. Szerelmes vagyok Eliba! ÉN! Ezt még fel kell dolgoznom. Nem tudom mit kéne tennem…

- Hé, nyugodj meg Yongnam. – ölelt át Yongguk. – Megoldjuk, oké?

- Oké… de Kibum…

- Ne gondolj most rá! Ma ne menj vissza abba a szobába. Aludj nálunk.

- Rendben. – ezzel elindultunk hárman a szobájukba. Csináltak nekem helyet, és azonnal le is feküdtem.  Hamar el is aludtam, és az álmok világába merültem, pedig még csak délután volt.  Valamit… valamit álmodtam Kibummal, ezért estefelé fel is riadtam. Izzadtan ültem fel az ideiglenes helyemen és gyorsan vettem a levegőt. Nem emlékszem mi volt az álmom, de rossz… nagyon rossz előérzetem volt.  Yongguk és Himchan már aludtak. Felkaptam az asztalon lévő laptopot és bekapcsoltam. Végül azon kaptam magam, hogy Kibum után kutakodok, ami már nekem is kicsit bizarr. De…

- Úristen. – kaptam arcom elé a kezem.

Ugyanis találtam valamit.