[Driving me crazy~] 1.fejezet

Himchan POV

Régóta terveztem, hogy másik suliba megyek egy másik városba. Anyuék anyagi helyzete nem túl fényes és nem akartam a napi szükségleteimmel még jobban terhelni őket. Most pedig itt vagyok… Egy nagy és idegen városban, egy nagy és idegen iskola előtt. Sóhajtok egy nagyot, hátha kevésbé félek majd. Hát nem így lett. Tudom, hogy hiányozni fog a családom, a barátim, az iskolám, ahogy olyan kevesen vagyunk, hogy kellemes családi légkör lengi be az egészet… De apáékért meg kell tennem.

**********

 Még egy sóhaj és a bőröndöm társaságában megindultam befelé. A portás eligazított, így aránylag könnyen megtaláltam a tanárit. Kiderült, hogy az új osztályfőnököm egy bizonyos Park Jae Sang. Érdekes pasas, de nem vészes. Kimondottan jófejnek tűnik. Megkaptam az órarendet, házirendet, meg még egy rakás rendes cuccot. A koleszban a 103-as szobát kaptam. Te jó ég, hány szoba lehet vajon?

- Majd délután beköltözködsz, most gyere velem. Bemutatlak az osztályodnak. Ne félj, nem lesz vészes, jófejek. - tehát látszik rajtam mennyire izgulok. Végigmentünk egy rakás folyosón mire elértünk a teremig, ahonnan hangzavar hallatszott ki. Azt hiszem szükségem lesz a sulihoz egy térképre. Az ofő benyitott, én pedig követtem. Nem jó új diáknak lenni. Már mindenkinek megvan a maga megszokott társasága. Lehet nem fognak sehová sem befogadni, akkor pedig egyedül kell végigszenvednem még három évet.

- Bemutatom az új diákunkat, Kim Himchant. Kérlek, fogadjátok be, és mutassátok meg neki a sulit. - mutatott be a tanár. Azt hiszem rajtam volt a sor, hogy mondjak pár szót magamról, mert hirtelen feltűnő csend telepedett az osztályra. Most először emeltem fel a fejem és néztem végig az osztályon.  Néhányan bíztatóan mosolyogtak, voltak, akik kíváncsian méregettek és volt valaki, aki unottan nézett ki a fejéből. Hát… azt hiszem, vele nem leszünk legjobb barátok.

- Sziasztok! Himchan vagyok és egy kisvárosból jöttem ide. Remélem, jó barátok leszünk!- próbáltam mosolyt erőltetni magamra és nagyon reméltem, hogy nem néz ki vicsornak.

- Jééé, mi az ide már cicafiúkat is beengednek? - szólt be az a srác, aki az előbb még a semmibe meredt. Szőke haja volt, ami eléggé jól állt neki.  A beszólása miatt viszont kissé lehangolódtam. Nem is nézek ki úgy, mint a cicafiúk…

- Hé, Yongguk moderáld már magad! - szólt oda (ezekszerint) Yongguknak egy kimondottan szép srác. Nem, nem vagyok meleg, de még férfiszemmel nézve is szép volt.

- Elég legyen! - szólt közbe az ofő - Majd szünetben veszekedhettek, most óra van. Himchan, ülj le kérlek Kiseop mellé. - mutatott a védelmemre kelő srác mellett található üres helyre. Úgy tettem, ahogy kérte.

- Lee Kiseop vagyok, örülök, hogy megismerlek! Én vagyok a koleszvezető, úgyhogy ha bármiféle problémád van, fordulj hozzám nyugodtan, 85-ös szoba. - kacsintott. Úgy érzem, jóban leszünk.

- Kim Himchan vagyok és én is örülök. Egyébként… annak a srácnak mi a baja? - böktem fejemmel, ha jól emlékszek Yongguk felé.

- Ja, ő Bang Yongguk, a suli legnagyobb bandájának a vezére és egyben legnagyobb bunkója. Senkit sem szeret. Három barátját kivéve. Ők Daeyhun, Jongup és Eli. Majd bemutatom őket szünetben, ők is osztálytársak.

- Eli? - furcsállottam ezt a nevet, még sosem hallottam ezelőtt. Nem is hangzott „koreaiasan”.

- Elison. Amerikában született és élt egy darabig. Bár személy szerint nem értem hogyan tudnak megmaradni Yongguk mellett… Nekem végül is mindegy… ők tudják…

Kiseop, ahogyan ígérte mindenkit bemutatott. A legszimpatikusabb Zelo és Yongjae voltak, valamint egy Kevin nevű srác az alsóbb évfolyamról. Ő Kiseop szobatársa. Olyan jó nekik, tök jól elvannak.. Remélem én is hasonlóan jól megleszek a szobatársammal. Suli után még mindig nem költözhettem be a szobámba, el kellett rendezni a macerás papírügyeket, eligazítottak, meg mindenféle unalmas dolog. Pedig nem vágytam semmi másra, csak hogy végre kipakoljak és lefekhessek. Estefelére végre eljutottam a koleszba. A szobatársam nem volt bent. Elkezdtem kipakolni, szinte már dalolva, mikor valaki elkezdett velem üvölteni.

- TE MEG MI A BÁNATOT KERESEL AZ ÉN SZOBMÁMBAN?? - megfordultam és Yonggukkal találtam szembe magam.

- Igazából ez az én szobám is. - válaszoltam szégyenlősen, de azért igyekeztem határozott maradni.

- Igen... és mégis mióta? - látszott rajta, hogy kezd ideges lenni. Vajon mi baja van velem??

- Hát… - kezdtem volna, de a szavamba vágott.

- Én ebbe nem megyek bele…- Na, ez vicces lesz. Najó, annyira talán mégsem. És tényleg nem.  Megfogta a bőröndöm és a karom és elkezdett kifelé húzni a szobából. Kirakott, majd rám csapta az ajtót. Nagyszerű… Most mihez kezdjek? Aztán eszembe jutott, hogy Kiseop mit mondott. Hogy ő a koleszvezető, és ha problémám van, keressem meg. Melyik is az ő szobája? Ja, igen! A 85-ös. Bekopogtam azzal a szándékkal, hogy szerezzen nekem másik lakhelyet. Szitkozódást hallottam, majd nyílt az ajtó és egy kissé bosszús Kiseoppal találtam szembe magam.  Mikor észrevett egyből vidámabb lett és széles mosoly terült el az arcán... Fura srác... Mindegy. Attól még jófej.

- Miben segíthetek? - kérdezte barátságosan.

- Izéé… szeretnék egy új szobát kérni. - feleltem bizonytalanul. Gyanúsan mért végig, majd meglátta, hogy a bőröndöm is nálam van.

- Ennyire vészes lenne a szobatársad?

- Nem tudom. Lehet, hogy nem az, de az ő számára én az vagyok.

- Mert ki is a… Ó basszus… Yongguk. - esett le neki, hogy kivel is kéne osztoznom. – Na, gyere megoldjuk. - ragadott karon és mielőtt elindultunk volna, még beszólt a szobába. - Mindjárt jövök Kevin és folytatjuk!- azzal elindultunk. Kérdőn néztem rá Kevint illetően és ezt észrevette. - Korrepetálom. Nem erőssége a… biosz. - bólintottam, jelezvén, hogy értem. Bár a biosz részét kissé bizonytalanul mondta. Talán valami olyasmiből kell korrepetálnia, amire Kevin nem túl büszke. Mindegy is.  Elmélkedésemből kiszakított, hogy megérkeztünk a szobámhoz. Kiseop dühösen rontott be.

- Ide figyelj Yongguk! Himchan igenis a szobatársad lesz, nincs vita, értve vagyok? Segítsd őt, amiben tudod!

- Ó, bassza meg, mostantól vigyáznom kell a selyemfiúkkal… - adta meg magát, látván, hogy Kiseop hajthatatlan. Eléggé elvörösödtem, hogy rólam veszekedtek és próbáltam menteni a menthetőt.

- Izéé…- szólaltam meg. – nem fogok zavarni, ígérem... észre sem veszed, hogy itt vagyok .

- Aha... mind ezt mondta. Egy hetet bírtak előtted mellettem. Szerinted miért nincs szobatársam? –válaszolt flegmán.

- Bírjál magaddal, különben velem gyűlik meg a bajod!! –szól közbe újdonsült barátom, majd hozzám fordult.– Ha bánt, vagy valami, fordulj hozzám. - bólintottam egyet.

- Hát, ígérni nem ígérek semmit. De ha nem bánjátok, szeretném élni a magánéletem. Jóéjt. - duzzogott Yongguk. Még mindig nem értettem mi baja lehet velem. Majd kiderítem… Kiseop elköszönt, Yongguk pedig lezuhanyozott és lefeküdt. Én még egy darabig pakolásztam, majd követtem újdonsült szobatársam példáját. Az ágyban fekve még gondolkoztam egy darabig. Remélem, idővel azért megbékél… De vajon miért ilyen…? Biztosan nem ok nélkül. Ahogy ezen gondolkoztam elnyomott az álom.

Yongguk POV

A város egyik legjobb fiú iskolájába járok. Mindenki azt várná tőlem, hogy a szüleimhez hasonlóan nagyra török majd. Hát én nem így tervezem. A szüleim gazdagok, mindent megadnak, amire szükségem van, kivéve a törődésüket. Az otthon lévő feszültségek miatt, még koleszba is költöztem, hogy minél távolabb legyek attól a hatalmas, tökéletesnek tűnő, üres háztól. A szüleim mindig is a munkájukkal voltak elfoglalva, ezzel engem magamra hagyva. Kis gyerekkorom óta dadusok foglalkoztak velem, soha nem éreztem volna, hogy apámék szeretnek volna egyáltalán engem. Ezért vagyok, amilyen vagyok. Nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam, vagy, hogy mi a véleményük. Sőt, az iskolán legnagyobb bandájának vezére vagyok. Nem tűröm, ha beleszólnak abba, amit tenni akarok, vagy teszek. Az emberek azt mondják, hogy bunkó vagyok. Barátkozni se barátkozok, három ember van, akikben teljesen megbízok.

****************

- Hát te már megint RedBull-t iszol, Eli? – teszem fel a kérdést, mihelyst meglátom legjobb szőke barátomat és leülök a mellette lévő padhoz. Rajta kívül még két srác van, akiket barátomnak mondhatok. Ők a bandán belül jobb- és bal kezeim. Ők hárman mindig ott lesznek, ha bármi történne velem vagy a bandával.

- Nem bírtad ki, hogy ne említsd meg, ugye? –kérdezte egy fél mosollyal az arcán.

- Úgy ismersz? –kérdeztem vissza. Ezzel egy időben betoppant másik két barátom, Daehyun és Jongup.

- Sziasztok. –köszönnek egyszerre. Lepacsiztunk és elfoglalták a helyüket a mögöttünk lévő két padnál.

 Már elegem van ebből a napból. Egy mély sóhajjal elővettem a cuccaimat, mire már be is csöngettek. Valahogy a kint elsuhanó autók érdekesebbnek tűntek, mint figyelni akármire is, ami a termen belül történik. Persze így azt se vettem észre, hogy az átlagosnak nem éppen mondható osztályfőnökünk belépett a terembe.

- Bemutatom az új diákunkat, Kim Himchant. Kérlek, fogadjátok be, és, mutassátok meg neki a sulit. – szólalt meg a tanár, de nem igazán figyeltem, még mindig az autókkal voltam elfoglalva.

- Sziasztok! Himchan vagyok és egy kisvárosból jöttem ide. Remélem, jó barátok leszünk! – hallottam meg egy idegen hangot. Erre már odakaptam a fejem. Egy igen szégyenlős, fekete hajú srácot véltem felfedezni, akit még életembe nem láttam. Te. Jó. Ég. Ez meg ki?! Mondd, hogy nem az új osztálytársunk…

- Jééé, mi az ide már cicafiúkat is beengednek? – szóltam be neki, magamhoz híven.

- Hé, Yongguk moderáld már magad! – szólt rám Kiseop, a koleszvezetőnk. Kicsit sokat képzelt magáról, a drága. Már épp szóltam volna vissza, de az ofő megelőzött. Mindig ezt csinálja az öreg.

- Elég legyen! Majd szünetben veszekedhettek, most óra van. Himchan ülj le kérlek Kiseop mellé. – utasított. Remek, el lesznek ezek egymás mellett. Két csinibaba.

- Ajaj. Ennek annyi. –jelentette ki Eli. Túlságosan is jól ismer.

Amint vége volt ennek az órának az új srác… mi is volt a neve?... mindegy, szóval az új srác már el is húzta a csíkot. Nekem még volt öt órám hátra. Ahhoz képest, hogy magasról teszek a sulira, elég jól megy. Suli után még elmentünk a banda törzshelyére a haverokkal pókerozni. Miután elnyertem az egyik bandatag féltve őrzött motorját, elindultam a koleszba. Igazából szerettem ott lenni, mivel nincs szobatársam. Ott legalább egyedül lehetek. Próbáltak szobatársakat berakni hozzám, de nem bírták mellettem, max egy hétig. De ez sem érdekelt különösebben. Amint beléptem a szobámba egy éppen szinte dalolva pakolászó cicafiút pillantok meg. Mi a …?

- TE MEG MI A BÁNATOT KERESEL AZ ÉN SZOBÁMBAN?? –üvöltök rá. Úgy megijedt, hogy majdnem megugrott.

- Hát… igazából ez az én szobám is. – mondja kicsit szégyenlősen. Na, ne…

- Igen… és mégis mióta? –kezdek nagyon ideges lenni. Remélem, hogy nem megint egy nem kívánt új szobatársjelölt.

- Hát…- már kezdte volna a magyarázkodást, de belevágok a szavába.

- Én ebbe nem megyek bele. – jelentem kis és ezzel a lendülettel kidobom az újsrác cuccait az ajtón, ezután őt is kitessékelem, majd rávágom az ajtót. FFFFúúú, nem. Ezt nem fogom hagyni. Valamiért azt érzem, hogy ez a srác fenekestül felforgatná az eddig is nyugodtnak nem mondható életem. Alig telik el pár perc, már hallom nyitódni az ajtót, és a kis vakarcs Kiseoppal az élen beront rajta. Na, jött pattogni.

- Ide figyelj Yongguk! - Túl bátor. - Himchan igenis a szobatársad lesz, nincs vita, értve vagyok? –Á, szóval így hívják. – Segítsd őt, amiben tudod!

 -Ó, bassza meg, mostantól vigyáznom kell a selyemfiúkkal…- adom be a derekam. Úgyse fogyja bírni.

- Izéé…- szólal meg a most már paradicsomhoz hasonlító új szobatársam. – nem fogok zavarni, ígérem... észre sem veszed, hogy itt vagyok –Hát ajánlom is…

- Aha... mind ezt mondta. Egy hetet bírtak előtted mellettem. Szerinted miért nincs szobatársam?

- Bírjál magaddal, különben velem gyűlik meg a bajod!! –szól közbe mélyen tisztelt koleszvezetőnk. A szép arc mögött igazából, egy igen erős srác lapult, de nem rémisztett meg. Odafordul Himchanhoz – Ha bánt, vagy valami, fordulj hozzám. A srác szégyenlősen bólint egyet.

- Hát, ígérni nem ígérek semmit. De ha nem bánjátok, szeretném élni a magánéletem. Jóéjt. –jelentem ki kicsit flegmán, Kiseop elköszön, majd távozik. Ezután én fogom magam és egy szó nélkül lezuhanyozok és lefekszek aludni. Még hallom, ahogy a vakarcs pakolászik egy ideig, majd lefekszik ő is. Rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban. Érzem, hogy valami meg fog változni és ez zavar. Tiszta szívás. Még elmélkedtem ezeken a dolgokon egy darabig, majd szép lassan elnyomott az álom…