[Driving me crazy~] 3.fejezet

Yongguk POV

A tegnap esti bandázás simán ment. Az ellenséges banda vezére, Taeyang már régóta vetélytársam. Mindig is martuk egymást, de ez nem csak annyiból állt, hogy beszólogattunk egymásnak. Verekedések mindig vannak és lesznek a két banda között. Bár, most kicsit elszámolták magukat és könnyen legyőztük őket.  Persze most is szereztem néhány sérülést, de megszoktam már. Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki szuggerál. Lassan nyitottam ki a szememet, mivel bántotta a fény. Amint kinyitottam, egy erősen méregető vakarcsot pillantottam meg.

- Hát, te meg mit nézel? - kérdeztem félig alvó állapotban és szépen lassan felültem.

- Hát… én izéé.. - kezdte el - Nagyon fáj?? – kérdezte aggódó arckifejezéssel az arcán.

- Az téged ne érdekeljen. - Minek aggódik ennyire egy kis karcolásért…?

- De igen is érdekel!! Hadd segítsek… hadd ápoljalak le. - ne.. ne.. mit akar ez tőlem?

- Mégis miért akarsz nekem ennyire segíteni?! - nem hagyott nyugodni a kérdés..

- Azért mert… - Most komolyan elpirult? - Mert a szobatársad vagyok, és nem akarok veled rosszban lenni, és mert… mert, CSAK! - jelentette ki ellenmondást nem tűrően.

- Jó, figyelj! Én nem vagyok olyan ember, mint Kiseop és a többiek. Nem vagyok se rendes, se barátságos… mégis miért?... nem értelek. - komolyan nem tudtam mit gondoljak. Általában az emberek nem akarnak velem barátkozni, (jó végülis megértem miért) maximum azért, hogy benyaljanak.

- Én sem értem magam.. De tudom, hogy nem vagy rossz ember. - Basszus, most miért mond ilyeneket?

- Higyj amit akarsz. - Nem láthatott a felszín mögé. Az álarc mögé, amit mindenki előtt fent tartok magamon. Egyedül csak Eliék tudják milyen az igazi énem. Egy vakarcs ennyi idő alatt nem vehette észre.

- Nem hinni akarok, Yongguk. Egyszer úgyis rá fogok jönni a titkodra… de addig is hadd ápoljalak le. - Aj, ne már. Ne legyél ilyen kedves és ne kerülj közelebb hozzám, mert csak bajod eshet. Bólintottam egyet válasz képpen, majd előkereste az elsősegély dobozd. Óvatosan elkezdte lefertőtleníteni a sebeimet. A bal vállamon lévő sebbel kezdte, majd az arcomon éktelenkedő sebekkel folytatta. Amint az arcomon munkálkodott, valamiért gyorsabban dobogott a szívem, amit szinte a torkomban éreztem. Már magamat sem értettem, mégis miért érzem ezt, amikor egy FIÚ, ráadásul a vakarcs ilyen közel van. Ezen kattogott az agyam, egészen addig, amíg be nem fejezte.

- Öhm… köszi. - ennyi tellett, majd felálltam, és amilyen gyorsan csak tudtam távolabb húzódtam. Ő csak mosolygott, mint a vadalma. Mindketten elkészültünk és gondoltam, mivel segített ezért kicsit…. mondom, KICSIT kedvesebb leszek vele. De ezt még meg fogom bánni… ha túl közel kerül…

- Akkor, mehetünk suliba? - kérdeztem hirtelen. Erre egy meglepődött arcot majd egy ezer wattos mosolyt láttam. Szóval ketten… együtt mentünk suliba. Amint beértünk az osztályba, levágódtam a fiúk mellé és elkezdődött a dögunalom matek óra. Egész órán egy valamin járt az eszem…mégpedig  nem máson, mint Himchanon. 

Himchan POV 

Reggel, mikor Yongguk azt mondta, menjünk együtt suliba, nem hittem a fülemnek. De azért egy széles vigyor kíséretében bólintottam, mielőtt meggondolná magát. Bár menet közben nem beszélgettünk, örültem, hogy ha csak egy kicsivel is, de közelebb kerültem hozzá.

- ’reggelt! - dobtam le magam Kiseop és Youngjae mellé még mindig hihetetlen boldogan. Te jó ég.. olyan vagyok mint egy szerelmes tinilány… szerelmes… neem!! semmi képpen sem!! Ez nekik is feltűnt, Youngjae még szóvá is tette.

- Mi ez a nagy jókedv?

- Áááá, semmi különös. - éreztem hogy kissé kezdek pirulni, de a vigyort sehogy sem tudtam levakarni az arcomról.

- Jól láttam, hogy Yonggukkal jöttél suliba? - vágódott le mellénk Zelo és gyanúsan méregetett. Ebben a pillanatban az eltüntethetetlennek tűnő mosoly lehervadt az arcomról.

- Csak nem összemelegedtetek végre? - kérdezte Youngjae a meleg szót eléggé kihangsúlyozva.

- Neeem~ - vörösödtem el.Ez már nem pirulás volt. Szabályos vörös.

- Akkor? - mielőtt válaszolnom  kellett volna, a matektanár becsapta maga mögött az ajtót. Fellélegeztem, hogy ezt megúsztam, és imádkoztam, hogy ejtsék a témát. Egész órán, sőtt egész nap Yongguk körül forogtak a gondolataim. Vajon miért mondta, hogy nem olyan, mint a többiek?

Ebéd közben sikerült nem a szobatársamra gondolni, jót beszélgettünk Youngjae-ékal, igyekeztünk még jobban megismerni egymást. Zelo viszont elég sokszor elbambult.

- Hosszú volt az éjszaka? - böktem oldalba viccelődve. Rám nézett ártatlan nagy szemekkel és fülig pirult.

- Nem, miért? - kérdezte. Olyan kis cuki ilyenkor.

- Mert folyton elbambulsz.

- Jaa.. neem.. izé.. semmi.- furcsálltam, de annyiban hagytam. Gondoltam ha akarja, úgyis elmondja. Viszont mikor már megint sokadjára bambult el, feltűnt, hogy mindig ugyanabba az irányba teszi. Kíváncsi voltam, így oldalra fordultam. Yonggukék asztala. Tehát őt bámulja annyira. Hirtelen hihetetlen mértékű féltékenység kerített hatalmába. De miért? Miért vagyok féltékeny egy barátomra, aki a szobatársamat bámulja megállás nélkül.. Az ÉN szobatársamat… basszus.. Ez így nem lesz jó..

Kaja utáni szünetben éppen az irodalom izgalmairól beszélgettünk, mikor Jongup hangosan elkezdett visszafelé számolni.

- Három… kettő… … egy - és ebben a pillanatban Kevin rontott be sipítozva.

- Kiseooop~ valaki lenyúlta a – kezdte, majd mikor rájött, hogy egy osztálynyi ember őt bámulja, halkabbra vette és közelebb jött.- valaki lenyúlta az alsógatyámat.-pityergett. Kiseop szemei hatalmasra tágultak.

- Tehát.. akkor most nincs semmi a nadrágod alatt? - ránéztem és láttam, hogy egy nagyot nyel.

- Kit érdekel, hogy nincs semmi a nadrágom alatt?? - hisztizett tovább Kevin. – Az alsógatyám fon… ja. Hoppá.. - esett le Kevinnek, hogy őt ez speciel most kimondottan érdekli. Ebben a pillanatban egy pink boxer ereszkedett közénk. Mindannyian felnéztünk és láttuk, hogy Jongup lóbálja a kezében. Miért sejtem, hogy az a Kevin által annyira (és észrevételem szerint Kiseop által már kevésbé hiányolt) ruhadarab? Igazam lett. Kevin kikapta a kezéből és magához szorította.

- Hogy került az hozzád? - húzta össze szemét Kevin és próbált gonoszan nézni Jongup-ra. Nem sikerült, de a szándék legalább megvolt. Ezt a kérdést elsimételte Kiseop is. Hangja csendes volt, mégis hihetetlenül félelmetesen csengtek szavai. A jelek szerint Jongup is megijedt, de próbálta menteni a menthetőt.

- Ugyan Kiseop ne legyél már ilyen.. Csak egy ártatlan poén az egész… Elial beszélgettem és eszembe jutott, milyen poén lenne már.

- Szerinted ez poén?? - mutatott rá a pityergő Kevinre - Azonnal kérj bocsánatot és elő ne forduljon hasonló. Gyere Kevin…- karon ragadta szobatársát és kivonszolta. Ahogy elnéztem Jongup megbánta az egész életét. De azért mikor odaért Daehyunhoz röhögve lepacsiztak. Egy hangos sóhajt hallottam és az irányába néztem. Zelo bánatos képével találkoztam, de még mielőtt bármit is kérdezhettem volna, kispurizott a teremből.

- Kiseop mindig ilyen? - fordultam Youngjae-hez.

- Legtöbbször olyan, amilyennek megismerted. Viszont, ha Kevinről van szó, bármi megeshet.

Yongguk POV

Utolsó óránk tesi volt, de most nem követhettem el azt a hibát, amit múltkor. Órán mindenki kisebb csapatokban erősített, szóval meg tudtam beszélni Elial a mai kis akciónkat.

- Na, szóval… meg várjuk amíg Himchan elmegy tusolni, a többiek pedig hazamennek. Általában csak ő szokott tusolni tesi után, úgyhogy itt az esélyünk. - kezdtem bele gonosz vigyorral az arcomon. Jó, oké… tény, hogy megkedveltem kicsit a vakarcsot, de ezt azért nem hagyhattam ki.

- Jóóóóó… ezt tuti nem fogja elfelejteni egy hamar. - Hát… mi se az biztos. Vicces lesz.

- És… elhoztad a cuccot?

- Hát persze! - felelte szórakozottan.

Alig vártam, hogy vége legyen az órának és csak a drága célpontunk legyen bent az öltözőben. De miért várom ezt ennyire??... Á biztos csak azért, mert ki akarom nevetni. Igen, mi másért várnám?

Amint meghallottuk a csengőt, mindenki elment az öltözőnek és neki kezdett öltözködni. Mi is, mint akik nem készülnek semmire, átöltöztünk, majd kívül megvártuk, hogy mindenki elmenjen. Eddig is ilyen lassan öltöztek? Amikor (végre) mindenki elhagyta az öltözőt, Himchan elment zuhanyozni, a ruháit kint hagyta, ami igencsak kulcsfontosságú volt a tervünk sikeres célba éréséhez. Bementünk az öltözőbe és Eli elővette a táskájából a megfelelő kellékeket.

- Hú, Eli, te aztán nm kíméled. Tökéletes. – mutatok a rózsaszín, csipkés miniruhára, amit Himchannak szántunk. Elvettük a vakarcs ruháit és kicseréltük a női ruhákra. Ez után a tervünk az volt, hogy otthagyjuk, és kint megvárjuk, amíg Himchan kisettenkedik a neki szánt ruhákban és lekapjuk fényképezőgéppel. De nem ez történt.  Az én drága Eli barátom fogta magát és kihúzott az ajtón, majd utána csak egy kattanást halottam. EZT NEM HISZEM EL. Most komolyan bezárt ide??? Már épp neki álltam volna rugdosni az ajtót, amikor egy hangos sikításszerű vakkanást halottam a hátam mögül. Hirtelen hátrafordultam és… hát… Himchan ott ált egyetlen törölközővel a dereka körül. Jól kidolgozott teste nedves volt és csillogott a rá vetődő fénytől. Himchan ijedtében elengedte a törölközőt, ami fél pillanat múlva már a földön landolt, ezzel szabad látványt adva a kicsinek éppen nem mondható „Himchannie”-nak. A szívem iszonyatos sebességgel kezdett dübögni a bordáim között. A vérnyomásom is az egekbe szökhetett, mert majdnem ott ájultam el. Még egy kicsit el is pirultam, ami nagyooon nagy szó volt. Himchan hírtelenjében felkapta az első ruhaneműt, ami a keze ügyébe akadt, ami nem más volt ,mint a csipkés miniruha. Elviharzott, én meg ott álltam sokkos állapotban. Álltam….basszus….odalent is…………..Hogy válthatta ki ezt belőlem te jó ég??! Nem…nem,nem,nem…ez nem történhet meg. Ez ellen tennem kell valamit, nem hagyhatom, hogy túlságosan is megkedveljem, vagy ami még rosszabb megszeressem, mert azzal csak neki okoznék fájdalmat.

- HÉ, ELI… HALLOD TE BOLOND GALAMB???? HA NEM ENGEDSZ KI INNEN MOST AZONAL, SÜLT GALAMBOT CSINÁLOK BELŐLED, ÉRTETTED??! - keltem ki magamból, már forrva a dühtől és a… vágytól?! Eli azonban nem válaszolt, már tuti, hogy elhúzta a csíkot… vagy csak nem meri kinyitni. Hú de meg fogja még ezt kapni. És ekkor… Himchan kijött abba a bizonyos miniruhába, ami nekem a véget jelentette. Istenem, de aranyos. Most azonnal el kell menjek, mert különben rávetem magam. Ezzel a lendülettel kirúgtam az ajtót és minél gyorsabban elmentem onnan, a kipirult arcú vakarcstól. Ha tehetném, elfelejteném ezt az az egészet, mert ha nem felejtem el nagyon gyorsan, akkor annak következményei lesznek… és azt nem szeretném.  Berohantam a szobánkba, majd a fürdőbe mert… akadt egy kis problémám. Hát mit ne mondjak, soha nem gondoltam volna, hogy felizgat majd egy FIÚ!! Amint végeztem a… dolgommal, elmentem minél messzebbre… ki kellett szellőztetnem a fejem.

Himchan POV 

A tesit szerencsére megúsztam különösebb khm.. baleset nélkül. Óra után megvártam, míg mindenki végez és elmentem lezuhanyozni. Mikor végeztem a zuhanyzással, a derekam köré fogtam a törölközőt és visszamentem, hogy felöltözzek és végre felmenjek a szobába. Viszont mikor kiléptem, megláttam Yonggukot, ahogyan sikertelenül próbálja kinyitni az ajtót. Naneee… Egy sikoly szerű hang hagyta el a számat szinte a tudtomon kívül. Yongguk hátra nézett.  A szám elé kaptam a kezem, amit nem kellett volna. Ugyanis a törölközőm a földön landolt, szobatársam elé tárva mindent.. Ismétlem MINDENT. Láthatólag Yongguknak megakadt a szeme a ’kispajtásomon’, amitől eléggé zavarba jöttem. Felkaptam az első kezembe eső ruhadarabot és visszarohantam a fürdőbe felvenni. Várjunkcsak! Valami nem stimmel… Egy pink csipkés miniruha szemezett velem. Hát ez nem sokat takar. Bár a semminél még mindig több. Hallottam, hogy Yongguk Elinak ordibál.. Tehát az ő ötlete volt.. Mivel nem volt más választásom ki kellett mennem. Yongguknak láthatóan még a lélegzete is elakadt… Majd egy váratlan pillanatban kirúgta az ajtót és elrohant. Hát jó.. Egy pár percig még ott dekkoltam azon agyalva, hogyan fogok így visszajutni a szobába. Semmi használható nem jutott eszembe, ezért eszeveszett tempóban futni kezdtem. Lépcsőkön fel, folyosókon végig. Már kezdtem volna örülni, hogy senki sem látott meg, mikor az egyik folyosón  az ofő mellett sprinteltem el, aki utánam kiabált.

- Hé új diák!! Nem rohangálunk a folyosón!! - inkább úgy tettem, mint aki nem hallja. Mindkettőnknek jobb lesz így. Végre elértem a szobát. Öltözés közben az járt a fejemben, hogy fogok ezek után Yongguk szemébe nézni.. Friss levegőre volt szükségem, hogy tisztázzam a gondolataimat, ezért fogtam magam és kimentem az udvarra.