[Driving me crazy~] 16.fejezet

Yongguk POV

Még jó, hogy mindenki bent volt már a terembe, mire Himchan és én beértünk. Ideges voltam, dühös és fáradt. A többiek szokás szerint jóízűen nevettek valamin, de amikor megpillantottak és meglátták rajtam mindezt arcukra fagyott a mosoly.

- Baj van… -szólaltam meg .- Taeyang…

- Mi történt?? – kérdezték szinte egyszerre.

- Ma reggel Ilhoon felhívott a város északi részén lévő támaszpontunkról.  Taeyangék az éjszaka folyamán betörtek és kirámolták az egészet. – vázoltam fel a helyzetet, öklömet pedig erősen az asztalra csaptam. Még jó hogy még nem voltak a többiek az osztályban. A többiek kicsit megrezzentek indulatosságom miatt, Himchan pedig vállamra tette a kezét. Megfogtam és leeresztettem kettőnk közé és egymásba kulcsoltam ujjainkat. Mélyen a szemébe néztem és nagyot sóhajtottam. – Ma gyertek a szokásos helyre, ahol megbeszélhetjük ezt … itt nem lenne célszerű. – mondtam egy kicsit nyugodtabb hangon. Elképesztő, hogy egy szó nélkül ennyire megnyugtatott. Nem sok embernek sikerült ez már. A többiek csak bólintottak egyet, majd helyükre mentek. Az osztály többi tagja lassan szállingózott be az osztályba, úgyhogy elengedtem Himchan kezét. Nem tetszett, egyáltalán nem, hogy titkolnunk kell. Tudom, hogy bántja őt, hogy nem vállalom fel kapcsolatunkat, de nem tehetem meg. Akkor nem lenne meg a tisztelet irántam, mint bandavezér. Ez a banda már lassan a családom.

Délután az egész banda megjelent a megbeszélt időpontban. Abban a közeli bárban találkoztunk, de elérkezettnek láttam az időd, hogy úgymond „visszaköltözzünk” a banda főhadiszállásunkra. Régebben mindig ott voltunk, de mióta nem volt semmilyen nagyobb kaliberű összetűzés más bandákkal inkább ide jártunk. Elindultunk a helye, ami körülbelül fél órára volt onnan gyalog. Mikor megérkeztünk kinyitottam a bejáraton lévő nagy lakatot és benyitottam. Mintha már vagy ezer éve nem láttam volna. Himchan most volt itt először, hozta is a formáját. Elkezdett takarítani. Komolyan. Mindenki körbeülte a térség közepén lévő asztalt. Az asztalon egy térkép volt, ami a város egészét mutatta. Be volt jelölve rajta az összes hely, ami a mi területünknek mondható.

- Figyeljetek… - vezéri hangomra abbamaradt a duruzsolás. – Nem hagyhatjuk ezt. Csapatokat kell alkotnunk, hogy megvédjük a területeinket. – kezdtem bele beszédembe, közben a térképen mutogattam. – Eli, Daehyun, Jongup, Youngjae, Zelo, Kiseop ti itt, a főhadiszálláson lesztek… - magyaráztam. Kevint direkt hagytam ki, ugyanis Kiseop megkért, hogy ne avassam bele ebbe. – Sungjae, Minhyuk, Ilhoon, Hyunsik, Eunkwang, Changsub, Peniel… ti pedig itt lesztek. – folytattam. Az összes bandatagot beosztottam a támaszpontokra. – Emellett edzenünk is kell. A csapatoknak szervezetteknek kell lennie, legyen egy vezető, aki jelentéseket ad nekem a helyzetről. Ha történik valami azonnal szóljatok. Mi még egyenlőre nem támadunk vissza, nem adjuk meg nekik az örömöt.

- Uhm..Yongguk…velem mi lesz? – szólalt meg halkan Himchan, ugyanis őt nem osztottam be sehova.

- Te szigorúan mellettem leszel. – válaszoltam neki komoly hangon.

- De…

- Semmi de! Nem engedem, hogy bajod essen.

- Én is a banda része akarok lenni…

- Az vagy, csak arra kérlek, hogy legyél mellettem… legyél a jobb kezem, oké? – simogattam…volna meg a buksiját. Rájöttem, hogy nagyon nem vagyunk egyedül. Na majd ha haza értünk…

Az új rendszer sikeresnek bizonyult. Erősebbek lettünk, bár azóta Taeyangék nem csináltak semmit. De biztos vagyok benne, hogy terveznek valamit. Teltek a napok és a hetek, de semmi.

- Yooooooooongguuuukk~ - hallottam meg a nevem kedvesem szájából egyik reggel. –Tudod… holnapután Valentin nap… esetleg.. elmehetnénk valahova ketten.

- Nem. – feleltem neki semleges hangon.

- De… miééééért? – kérdezte hisztis hangon. Természetesen csak húzom az agyát.

- Mert hülyeségnek tartom. –válaszoltam. Egyébként már régóta terveztem neki valamit. De persze erről neki nem szólok, had legyen meglepetés.

- Nemár… minden pár ünnepli… - nyavalygott tovább, de már csak azt vettem észre, hogy a karjait nyakam köré fonja és testével teljesen hozzám simul. Én csak elmosolyodtam és egy csókot nyomtam szájára.

- Akkor sem. – mondtam, majd még egyszer megcsókoltam. – Ennyivel kell betelj… vagy még esetleg… - csókoltam meg újra. – Ennél egy kicsivel többel.

Szóval azt terveztem… vagyis terveztük, ugyanis Daehyun segítségét kellett kérjem, hogy meglepem Himchant. Kicsit kínos volt, még ki is mert nevetni, amikor megkértem, hogy segítsen.  Végülis megértem, de na.  Azt mondta, hogy megváltoztam, kedvesebb lettem. Én persze egyből tagadtam, de magamban beláttam. Ez a változás is egy Himchan nevű vakarcs miatt történt…

Himchan POV

- Nem hiszem el, hogy Yongguk nem hajlandó megünnepelni a Valentin napot... Pedig a ti is meg Zeloék is meglepitek egymást. Annyira gonosz tud lenni néha. - hisztiztem Kevinnek a kávézóban, ami szinte törzshelyünkké vált vele és Zeloval. Sőt, néha Youngjae is csatlakozott hozzánk.

- Mit szólnál, ha eljönnél velem és Zeloval holnap délután vásárolni? Attól, hogy nem akar ünnepelni, te még meglepheted. - kacsintott rám a barátom. Másnap nagyban a plázában a kirakatokon lógtunk és azon beszélgetünk, mikor megálltunk egy ékszerbolt előtt. Sok szép darabot láttunk, és az ünnepre való tekintettel csomó páros nyakláncot is kipakoltak... Naigen... a páros nyakláncok... Fogalmam sincsen hogy mikor, de elhagytam, amit Yongguktól kaptam karácsonyra. Annyira rosszul érzem magam miatta, de egyszerűen nem merem elmondani neki, mert félek, hogy nagyon szomorú lenne, hogy milyen barátja van... Merengésemből Zelo oldalba bökdösése és pisszegése rántott vissza a valóságba.

- Te! Jól látom, hogy az ott Youngjae a boltban? - kíváncsian kaptam fel a fejem, és... valóban... Youngjae ott állt a boltban és nagyban válogatott. Kíváncsiak voltunk, vajon kinek vásárol, mert sosem említette, hogy van valaki, akit szeret. Pár perc múlva üres kézzel jött ki és eléggé meglepődött, mikor meglátott minket.

- Mi járatban Youngjae? - fogtuk közre megszeppent barátunkat.

- Hát.. én csak erre jártam ... és benéztem... - próbált magyarázkodni.

- Na és ki a szerencsés, aki miatt csak erre jártál és benéztél? Szép lány? - kíváncsiskodott Kevin.

- Jaaaj Kev.. ha nem lenne szép, Youngjae nem venne neki ajándékot.. - forgatta a szemét Zelo. Jogos.. Drága barátunk azonban csak rázta a fejét, hogy nem beszél. Próbálkoztunk jó darabig, ám sikertelenül. Végül beletörődtünk és csatlakozott hozzánk több szem többet lát alapon. Meg hát barátok vagyunk, nem? Mindenféle boltba benéztünk Youngjae kedvéért, hátha talál valami cukit a barátnőjének, de mindig ő távozott elsőnek az üzletből. Próbáltunk olyasmit is találni, amit mi adhatnánk a párunknak, ekkor furcsa mód ő is érdeklődőbb volt... Gyanús. Meglehetősen gyanús.. Támadt egy ötletem... Odamentem mellé, átkaroltam a vállát és:

- Youngjae nem tudod véletlenül, hogy Jongup kivel tölti a Valentin napot?

- Dehogynem. Velem. - vágta rá azonnal. BINGO! - Mármint... nem hanem.. izé...

- Jaj ugyanmár.. nem kell mentegetőzni. Hisz mindannyiunknak van párja. - mosolyogtam rá biztatóan. A nagy susmorgásra odasiettek a többiek is.

- Mi a beszéd tárgya? - kíváncsiskodott Kevin.

- Semm..

- Youngjae Jonguppal tölti a szerelmesek ünnepét. - válaszoltam helyette diadalittasan. Hármuk szeme hatalmasra tágult.

- Miért nem mondtad el Youngjae? - értetlenkedett Zelo. - Mióta? Hogyan? Mennyire?

- Ha nem gond, ezt nem egy bolt kellős közepén fogom elmesélni. - ezért beültünk egy cukrászdába, hogy hivatalosan is kivallassuk. Meg hogy kipihenjük a vásárlás fáradalmait. Közben Youngjae előadta, hogy csomó időt töltöttek együtt és hogy hirtelen felindulásból megcsókolta Jongupot a nyertes meccse után és, hogy azóta vannak együtt, meg, hogy eléggé szégyenlősek, ezért nem mondták el. Miután kitárgyaltuk a szerelmi életét, már csak egy probléma maradt. Az ajándékok. Tanácstalanul, valami Isteni jelre számítva körbenéztem, megakadt a szemem a szemem a sütiken és hirtelen megszállt az ihlet.

- Hé fiúk! Tud valamelyikőtök sütni?

- Én tudok. - felelte Kevin és Youngjae egyszerre.

- Akkor süssünk. - mindenki egyet értett, úgyhogy előkaptam a telefonom és hívtam Yongnamot.

- Himchaan! Ezer éve nem láttalak. Mesélj, mi a helyzet? - örült meg nekem szerelmem ikertestvére.

- Az a helyzet, hogy sütnék Yongguknak Valentin napra sütit, de sajnos nem tudom mi a kedvence. Tudnál segíteni?

- Óóóó de cuki vagy. Nos.. a drága testvérem nagyon édesszájú.. Nem csoda, hogy ennyire szeret. Csoki csokival... Az nála mindig bejön.

- Köszönöm a segítséget. - még beszéltünk pár szót, majd elköszöntem és siettünk megvenni a hozzávalókat. A suliban a konyhába siettünk nagyban, mikor belebotlottunk Eliba, aki a hallgatásáért cserébe fejenként egy doboz RedBullt kért (ki gondolta volna...), meg , hogy hadd süssön ő is velünk. Annyira végül is nem bizonyult rossz ötletnek, mert bár leginkább a hátráltató tényező szerepét töltötte be, a hangulat legalább még inkább vidámnak bizonyult. Energiát akart azzal spórolni, hogy kisebbre állítja a sütő hőfokát és körbeállít miket, vagy mikor Kevin majdnem megégette a kezét, ez a RedBull mániás őrült épp megmentette, elkapta onnan a kezét. "Húú Kevin, ez meleg helyzet volt." Mondta... egyszerűen képtelen szó nélkül hagyni az ilyesmit. A sütéssel már végeztünk, láttunk volna neki feltakarítani magunk után, de észrevettük, hogy drága Eli barátunk egy nagy marék süteménnyel a kezében igyekezett ellógni. Zelonak hála sikertelenül. Alig vártam, hogy odaadhassam Yongguknak.

Yongguk POV

Minden készen állt a meglepetésemre. De akkor miért vagyok megint izgatott? Fura…

A szobánkba rendet raktam, amíg Himchan nem volt ott. Rózsákat helyeztem mindenhova, mellettük pedig gyertyákat gyújtottam. Nem is olyan rossz ez a romantikusosdi. Eddig még senkivel nem voltam együtt, tehát ez az oldalam még nekem is új volt. Nem gondoltam volna, hogy egyszer rózsákkal fogok baszakodni , egy félig homályos szobában, amit csak a gyertyafény világít meg.

Az ajándékot Daehyunnal mentünk megcsináltatni. Közben ő is vett ajándékot Zelonak. Egy óriás nyuszit. Na ezaz amit én tényleg soha nem fogok csinálni. Nyálas plüssöket venni. Nincs nekem bajom velük…mindaddig, amíg nem nálam vannak. Kiskoromba a szüleim ilyen szutykokkal halmoztak el, de csak hogy valamivel elfoglalhassuk magunkat Yongnammal, hogy ne legyünk az útjukba. Eleinte még élveztem a játékáradatot, de lassan kezdtem rájönni ezeknek valódi funkciójukra és így már semmi kedvem nem volt hozzájuk. Azóta utálom őket. Kivéve azt, amit Himchantól kaptam. Bár ha jobban belegondolok Himchannak bármikor ennék ilyet, ha ő azt szeretné. De nekem ennél jobb ötletem volt.

Miután mindennel végeztem a szobában, lezuhanyoztam, felvettem egy fekete farmert, és egy fekete inget. Az ing felső két gombját kigombolva hagytam, a jobb hatás miatt. Még parfümöt is fújtam magamra, kicsit összekócoltam a hajam és már készen is álltam. Már csak Himchanra kellett várjak.

Egy elég hosszúnak tűnő fél óra múlva, ami alatt soookszor elpróbáltam miként fogom odaadni neki a kikészített ajándékot, lépéseket hallottam az ajtó előtt.  Még jó hogy a gyertyák elég hosszúak voltak, így akár egész este tudnak égni. A szívem hevesebben kezdett verni, amikor az ajtó lassan kinyílni látszott. Mögüle egy , már nem lélegző Himchant véltem felfedezni. Rámosolyogtam a legszebb mosolyommal és közelebb léptem hozzá. Amikor elé értem, belenéztem a szemébe és bal kezemmel a válla fölött becsuktam az ajtót.

- Himchan…- szólaltam meg rekedtes hangon. – Vegyél levegőt is…vagy különben szájon át kell lélegeztesselek. – kacsintottam rá. Ma a legdögösebb formámat fogom hozni.

- Én..én..azt hiszem, az utóbbit választom. – mondta, majd közelebb akart húzódni, de valami meggátolta. Lenéztem és egy piros, szív alakú dobozt vettem észre. – Ezt… én csináltam… neked.. boldog Valentin-napot! – habogta, majd átnyújtotta a dobozt. Átvettem a szívet, s még mielőtt megnéztem volna tartalmát magamhoz húztam Himchant és mélyen megcsókoltam. Miután levegőhiány miatt véget ért a csók, beljebb mentünk a szobába és leültünk az ágyra. Az én ajándékom a hátam mögött volt elrejtve. Szerelmem szájtátva nézett körbe. Én csak jót mosolyogtam rajta, közben pedig nekiláttam a dobozom kibontásához.

- Ez… a kedvenc sütim! Honnan tudtad?! – kérdeztem meglepődve.

- Háááát, vannak forrásaim.

- Yongnam…

- Ajj, ne ronts már el a pillanatot. – mondta nevetve. Én is nevettem vele együtt, majd lassan hátranyúltam az én meglepimért.

- Himchan… ezt… - húztam elő egy kis dobozkát. – Boldog Valentin-napot!

- Oh…. Yongguk! – sikított szinte. Annyira megörült neki. Kibontotta a dobozkát és leesett az álla.

- EZT KERESTEM MÁR RÉGÓTA!! Azt hittem eltűnt! – mondta egy kicsit szomorú hangon.

- Bo-bocsii… de, nézd csak meg közelebbről. – adtam neki az utasítást. Szemügyre vette a nyakláncot, amit még karácsonyra kapott tőlem.

- Úristen! – ugrott a nyakamba. Titokban kicsempésztem az ékszert egyik éjjel, és elmentem belegravíroztatni a nevünk kezdőbetűjét. Az én nyakláncomon egy H volt, az övén pedig egy Y, és ha egymáshoz illesztettük, akkor egy 사랑해요 feliratot is ki lehetett olvasni. Újra csókban forrtunk össze, de most csak eddig mentünk el. Minél tovább húztuk, és minden érzelmünket beleadtuk. –Köszönöm! – mondta halkan.

- Menjünk sétálni.  – ajánlottam föl, s felálltam az ágyról és megfogtam a kezét és felhúztam őt is.

- Rendben. – ezzel elindultunk a kijárat fele. Amikor már elég távol kerültünk a kolesztól, már sötét volt. Egy park mellett mentünk el, ahol két alakot pillantottam meg egy fa alatti padon amint ..elvannak. Mikor feleszméltem, hogy kik is ezek az emberek, leesett az állam. Megtorpantam, amit Himchan is észrevett.

- Mi az?? – kérdezte.

- Nézd!- mutattam az alakok felé. Himchan kikerekedett szemmel nézett arra, amerre mutattam. Már indultam volna feléjük, amikor szerelmem megfogta a kezem és az ellenkező irányba húzott. – Most meg mit csinálsz?? – néztem rá értetlenül.

- Ugyan már… ne zavarjuk meg Jongupot és Youngjaet… - nézett vissza a turbékoló párra.

- Te…tudtad??

- Persze… na, jó.. én is véletlen tudtam meg. Már régóta vonzódtak egymáshoz, de csak nemrég jöttek össze. Nézz rájuk! Olyan aranyosak…

- Ténlyeg… csak meglepődtem. Nem értem miért titkolják… Úgyis mi is me………………… akarom mondani együtt vagyunk. – javítottam ki magam még időben. Nem ezt nem leszek képes kimondani. NEM vagyok meleg. Én nem a fiúkat szeretem…csak EGY fiút, Himchant.

- Hát, biztos szégyenlősek még… mint egyesek… - célzott rám.

- Héé, ha így folytatod meg kell, hogy büntesselek. – válaszoltam, s közben megfogtam a kezét, magamhoz húztam és megcsókoltam. Majd újra és újra. Este volt, így senkinek nem tűnt fel.

Kézen fogva sétáltunk tovább. Éppen egy hatalmas fa mellett mentünk el a parkon belül, amikor csörgött a telefonom. Amikor megláttam a nevet a kijelzőn megfeszültek az izmaim.

- Igen, Ilhoon? – vettem fel a telefont.

- Yongguk! Ide kell jönnöd!! Ránk támadtak... nem vagyunk elegen! Szóltam Eli-éknak is… - mondta szaggatottan Ilhoon a telefonba. Himchan aggódó tekintettel nézett rám, ezért nyugtatás képpen megszorítottam kicsit a kezét. Nem szólhatok neki erről, csak aggódna.

- Rendben, azonnal ott leszek! – mondtam és megszakítottam a vonalat. – Mennem kell … de nem hagyhatlak itt egyedül.

- Hova? Megyek veled…- makacskodott.

- Nem, nem jössz… kérlek… nem nagy ügy, csak meg kéne nézzek valamit. - néztem bele szemeibe.

- De…

- Kérlek… - kérleltem tovább.

- Jól van… amúgy is be akartam menni a könyvesboltba itt a közelben… Éjjel-nappal nyitva van, úgyhogy elmegyek oda. Te pedig vigyázz magadra. – mondta, s egy csókot nyomott ajkaimra.

Ezzel hátat fordítottam neki és rohanni kezdtem. Remélem Eli-ék is elindultak már, és nem lesz semmi baj.

Himchan POV

Mikor beléptem a szobába, azt hittem meghalok. Mikor Yongguk azt mondta lélegeztetne szájon át, meg akartam halni. Boldog voltam, hogy mégis megünnepli velem ezt a napot. Nagy örömet szerzett az is, hogy tetszett az ajándéka, de mikor megkaptam az övét... Azt hittem tényleg szükség lesz a szájon át lélegeztetésre, ami végül megtörtént, persze kicsit más formában. Egy darabig végeláthatatlan csatát vívtak nyelveink, később pedig egy romantikus sétára mentünk a parkba, ahol belebotlottunk az ölelkező Youngup párosba, ami szerelmemet eléggé meglepte. Sajnos a napunk nem lehetett tökéletes... Yongguknak hirtelen valami halaszthatatlan dolga akadt és elrohant és én a nagy ráérésemben elmentem az éjjel-nappali könyvesboltba szétnézni. Úgy is van egy könyv, amit már egy ideje el akartam olvasni. De ha már így itt vagyok, gondoltam miért ne nézhetnék szét.. Véletlenül a yaoi részlegre tévedtem és kíváncsiságból levettem az első mangát, ami a kezem ügyébe került. Sekai ichi hatsukoi... Belelapoztam és tök érdekesnek tűnt. Úgy döntöttem most inkább ezt veszem meg, a másik könyvet meg legközelebb. A pénztáros csaj eléggé furcsán nézett rám, mikor meglátta mit is veszek, de szerencsére nem szólt semmit. Hogy gyorsabban visszaérjek a koleszba, a parkon vágtam át, ahol már meglehetősen sötét volt. Hirtelen a semmiből nagydarab állatok vettek körül, elzárva előlem az utat.

- Bocsi, de sietek. Nem mennétek arrébb? - próbálkoztam udvariasan.

- Hová ilyen sietősen? - szólalt meg egy ismerős hang. - Yongguk most úgysem ér rá. Beszélgessünk kicsit.. Tudod, Yongguk régen nem ilyen volt ám... Élvezet volt vele szórakozni. De mióta felbukkantál te, a játszópajtásom hogy is mondjam...  elpuhult. Én pedig eléggé unatkozok. - közelebb hajolt és szinte suttogott. - Játszadozni akarok vele.

- Mit akarsz? - ajándékoztam meg a leggonoszabb nézésemmel.

- Szakíts Yonggukkal.

- Hogymiii? Honnan szedted ezt a baromságot??

- Nézd öcsi... Nincs is jobb dolog az életben, mint Bang Yonggukot összetörve látni. Mióta veled van, egyszer sem láttam ilyennek és őszintén szólva eléggé hiányzik.

- Azt lesheted!

- Igen? És mit szólnál, ha a kis szerelmednek baja esne? Egy-két csonttörés, esetleg még rosszabb?

- Ne! Csak azt ne.. Inkább engem.. engem verjetek meg, vagy csináljatok, amit akartok, de kérlek, őt hagyjátok békén.

- Hogy téged... helyette?? - nevetett Taeyang. - Milyen édes... Yongguk herceg....nője... Kösz, de abban nem lelnék annyi élvezetet. Viszont! Egy hetet adok, hogy szakíts vele. Nem érdeke hogyan és mikor, csak hagyd végre. - ezzel ahogyan felbukkantak el is tűntek én pedig kétségbeesetten ballagtam vissza a koleszba. Mit tegyek? Nem élném túl, ha Yongguknak baja esne, viszont azt sem, ha szakítanom kéne vele. Már egészen későre járt, de a szerelmem még sehol sem volt. Hívni nem akartam, nehogy épp megzavarjam. Hajnali fél egyig vártam, majd úgy döntöttem az ágyban fekve is meg tudom várni. Bebújtam az ágyába, s közben a mai nap gyönyörű részén gondolkoztam. Nagyon aggódtam Yonggukért és akaratlanul is rémképek jelentek meg a szemem előtt és még inkább hatalmába kerített az aggodalom. Olyannyira, hogy a könnyek patakokban kezdtek folyni az arcomon. Így sírtam álomba magam a nyakláncom medálját szorongatva és remélve, hogy a szerelmemnek nem esett baja.