[Driving me crazy~ 17.fejezet

Először is szeretnénk boldog születésnapot kívánni Krisztineeeeek ^___^♥ (imádjuk a regényeid x3)
Másodszor... elnézést, hogy megint kitérünk a fő történésektől, de még meg kel beszélni ezt-azt a folytatással kapcsolatban >< (és hogy egy kicsit alul teljesítettünk ^^""")

Kevin POV

Kielégülten és boldogan fekszem életem szerelmének a karjai közt, és azt kívánom, hogy bár örökre így maradhatnánk. Azon gondolkoztam, hogy ha azon a napon nem csókolom meg, talán most nem lehetnék az én kis privát mennyországomban.

- Min agyalsz ennyire? - törte meg a csendet az ember, akit mindennél jobban szeretek ezen a világon.

- Csak azon gondolkoztam, ahogyan összejöttünk.

- Na igen... érdekes egy történet... - simogatta meg a fejem, majd puszit nyomott oda, mire még közelebb fészkeltem magam hozzá.

*flashback*

Nem akartam új suliba jönni... A régiben simán el tudtam rejteni a másságom, de ott kevesen voltak. De egy ilyen hatalmas suliban tök egyedül, barátok nélkül hogyan leplezhetné az ember, hogy meleg? Csak reménykedni tudok benne, hogy nem kapok szobatársat. De vajon merre lehet a kolesz? Túl nagy ez az iskola. Azthiszem totálisan eltévedtem. Reményvesztetten roskadtam magamba egy fal mellett a bőröndöm társaságában. Kész. Már most halott vagyok. Kérlek Istenem segíts.. Küldj valakit, vagy valamit, hogy megmentsen ebből a pokolból.

- Hát te meg mit csinálsz itt? A szobádba kéne menned pakolni... - szólított meg valaki. Felnéztem és... a szívem kihagyott egy...két ütemet. Talán még levegőt is elfelejtettem venni. Azok a ragyogó hatalmas barna szemek és az a lélegzetelállító mosoly... azonnal és visszavonhatatlanul elvarázsoltak.

- É-én.. én - próbáltam valami értelmeset kinyögni. Basszus ez nem jó. Az első srác, akit meglátok persze, hogy rögtön a világ legesleggyönyörűbb teremtése és persze, hogy rögtön bele kell zúgjak. - Én.. elsőéves vagyok és eltévedtem, miközben a szobámat kerestem.

- Segítek neked eltalálni oda. Melyik a te szobád? - mosolygott továbbra is, ami eléggé megnehezítette, hogy bármi másra is oda tudjak figyelni. Remélem nem ő lesz a szobatársam, mert akkor végem. Nagynehezen elővadásztam a papírom.

- A 85-ös. - feleltem, mire felcsillant a szeme. Ajaj.

- Nagyszerű! Ezek szerint te vagy az új szobatársam. - Lelkendezett. - Lee Kiseop vagyok, örülök, hogy megismerhetlek.

- K-kevin Woo. - pirultam el. Milyen szép neve van.

- Kevin? Nem hangzik túl koreaian.. - a szobánk felé menet elmeséltem neki, hogy Amerikában születtem, és pár éve költöztünk vissza Koreába. Aztán ő is mesélt magáról, hogy most másodéves és felajánlotta, hogy ha bármiben segítségre van szükségem, csak szóljak neki. A szobában aztán szerencsére magamra hagyott, mert volt még dolga. Közös lakhelyünk nem bizonyult valami hatalmasnak. Két ágy, két szekrény és asztal, egy fürdő és ennyi. Eléggé barátságos kis helység, de gy túl közel leszek hozzá. Mivel volt még pár három nap suliig, az időt -barátok és más lehetőségek híján- Kiseoppal töltöttem. Nem mondanám, hogy nem éreztem jól magam vele, mert hazudnék. Amellett, hogy hihetetlenül jól néz ki, nagyon kedves és remekül szórakozunk együtt. Egyik délután bemutatta a két barátját, Zelot és Youngjaet. Négyesben jártuk a környéket, jót nevettünk, jobban megismertük egymást, és még jobban beleszerettem Kiseopba. Amikor hozzám ér, vagy megölel.. a pillangók a gyomromban újra és újra ki akarnak törni és világgá kürtölni, hogy mennyire szeretem Kiseopot. Pedig nem tenne jót a vele való kapcsolatomnak, ha kiderülne ez a titkom. Végre elkezdődött a suli, megismerkedtem az osztálytársaimmal és kevesebb időt kellett Vele töltenem. Ez azt eredményezte, hogy folyton rajta járt az eszem. Hihetetlen, hogy képtelen vagyok kiverni a fejemből! Az osztálytársaim nem nagyon beszéltek velem, így eléggé magányosnak is éreztem magam. Teltek a napok és egyre letörtebbnek éreztem magam. Ez valószínűleg meg is látszott rajtam, mert egyetlen szerelmem egy délután szóvá is tette. Épp nagyban az ágyamon feküdtem és a plafont bámultam. Arra eszméltem fel, hogy az ágy besüpped mellettem. Oda néztem és az elmúlt hetek során milliomodszorra meghaltam tőle.

- Mi baj Kevin? Már nem vagy olyan vidám, mint régen. Történt valami?

- Hát.. az az igazság, hogy eléggé egyedül érzem magam. Az osztályban már kialakultak a baráti körök és úgy tűnik nem férek már oda sehova..

- Óóó te butus. Miért nem jössz át a mi termünkbe ilyenkor? Tudod, hogy Zeloékkal mindig szívesen látunk.

- Köszönöm. - mosolyogtam. Ezután amint kicsöngettek, már pattantam is és alig vártam, hogy odaérjek. Az ottaniak egész jó fejek, nem néznek ki minden alkalommal, amint belépek, Sőt! Van, aki még a folyosón is köszön. Szívesebben jártam volna az ő osztályukba. Főleg Kiseop miatt. Persze nem látott mindenki szívesen... Yongguk és a talpnyalói folyton beszólnak. Főleg Eli, aki Red Bull függő. Nagyon nem szeretem őket. Kiseop persze mindig megvéd engem. Ezért még jobban imádom. Az én hős lovagom.

Egyik este viszont megtörtént, amitől már első nap óta tartok. Gyanútlanul ültem az ágyam szélén, a fürdőre várva, mikor kilépett onnan Kiseop... EGY SZÁL TÖRÖLKÖZŐVEL A DEREKÁN!!! Végigmértem a testét. Gyönyörűen kidolgozott felsőtest, izmos karok és az arca... Mikor ránéztem az arcára, a vizes tincsekkel keretezett csodálatos arcára, teljesen elveszettem az eszem. Felpattantam az ágyról, pár lépéssel előtte termettem és még mielőtt ráeszmélhettem volna, hogy mit is művelek, a nyaka köré fontam a karjaim, szorosan magamhoz húztam vadul csókolni kezdtem. Annyira puhák az ajkai.. Nem értem miért nem tettem meg ezt hamarabb. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve áttértem a nyakára. Csókoltam ahol értem, egy helyen a kelleténél jobban meg is szívtam. Hupsz, ennek holnap nyoma marad. Aztán mikor visszatértem az ajkaira, újra elveszettem az eszem. Fogalmam sem volt mit művelek, csak szerettem. Szerettem, ahogyan már régóta és hogyan valószínűleg mindig is fogom.

Kiseop POV

Mások azt hinnék, ha olyan sokat vagy a szerelmeddel, mint én meg Kevin, hamar megunjuk egymást. Hát nem… ez nem így történt, sőt.

*flashback*

Na, erre aztán végképp nem számítottam. Ott álltam egy szál törölközővel, egy igencsak… vad Kevinnel a nyakamban és… a számban. Ami még furább volt, hogy habozás nélkül visszacsókoltam. Tudtam, hogy ez a fiú megváltoztatja az életem. Érzetem. Amikor legelőször megpillantottam, már akkor éreztem. Egy különleges érzés keringett minket körül, ami lassan férkőzött be a tudatomba. De én sem hittem volna, hogy ez az érzés nem más, mint a szerelem. Nem, erre még gondolni se gondoltam. De ott abban a pillanatban, abban az egy csókban minden érzésem előtört. Hajába túrtam és úgy mélyítettem a csókunkat. Fura volt így elsőre, de nem érdekelt. Vad csókból szenvedélyessé vált, míg végül meg nem szakadt oxigénhiány végett. Ekkor leesett, hogy mégis mit műveltünk. Kevin arcára is kiült a felismerés, majd vöröslő arccal lesütötte a szemeit. Lihegve kaptam fel magamra valamit, s kirohantam az ajtón otthagyva Kevint a saját gondolataival.

Kiléptem a hideg levegőre, a leheletemet szinte fogni lehetett. Szorosabbra húztam a kabátot magamon és kattogni kezdett az agyam. Nem mintha nem lett volna jó, nagyon is jó volt de… ezt nem tehetem. Nekem ez túl bizarr… Még soha sem gondoltam úgy a fiúkra. Igaz, el se ítéltem a melegeket, de azért mindig is furcsának tartottam. Ahhh, de ez a csók ohmygod. Basszus, az eszem és a szívem harcba állt. Lépteimet egy esőcsepp állította meg. Majd követték a társai, melyek hideg és nedves emlékeztetőként térítettek észhez. A hirtelen eső mellé hangos mennydörgés is párosult. Még egy pár percig állhattam a hideg zuhany alatt, mint egy zombi, csak meredtem magam elé. Visszaindultam a kolesz felé. Eldöntöttem. Úgy fogok tenni, mintha nem történt volna semmi…ez lesz a legjobb.

Amikor beléptem az ajtón nem láttam semmit. Sötét volt, szerintem elment az áram és azért. Kevint se láttam sehol… remélem nem csinált semmi hülyeséget. Közelebb mentem az ágyhoz, ahonnan halk szipogások szűrődtek. Lenéztem és egy didergő, fülig takaróba burkolt emlegetett szamarat találtam. Sírt. Miattam sírt

- Héé, ennyire azért nem csókolok rosszul, nem? – kérdeztem. Próbáltam kissé viccesre fogni.

- N-nem arról…van szó.. – szipogott.

- Na, akkor meg mi a baj? Fáj valami?

- Nem…. én csak….

- Mondd már!

- Csak…nagyon félek a vihartól… - váltott át sírásra. Hát én megeszem.

- Uhh…rám hoztad a szívbajt… tudod mit? Gyere, aludj mellettem. – ajánlottam fel neki az ötletet. Magam sem értettem amúgy.

- De… az olyan fura lenne azok után, hogy … én, hát… sajnálom, nem akartam ilyen felelőtlen dolgot tenni. 

Nem tudom mi ütött belém… Felejtsük el oké? – Nem! Nem akarom elfelejteni. De mégis azt feleltem, hogy:

- Oké… na, akkor jössz vagy maradsz egyedül a sötétben? – kérdeztem nevetve. Kev hozzám vágott egy párnát és velem együtt nevetett. Összeszedte a cuccát, egy takarót és egy párnát…és egy … plüss majmot.

- Ahh, máris jobb. – helyezkedik el kényelmesen az én ágyamban.

- Az a majom. Nagyon csúnyán méreget engem. Ő nem jöhet. – jelentettem ki.

- Na de… ő itt Xander… nemár… vele szoktam aludni. Akkor inkább visszamegyek az ágyamba.

- Szépen vagyunk, inkább ezzel a majommal alszol, minthogy velem. chh.. na jó. Maradhat. –mentem bele. Persze csak tettettem a sértődöttséget, hogy oldjam a feszültséget. Bemásztam én is az ágyba Kevin – és Xander – mellé. Mit ne mondjak, elég kínos volt. Még beszélgettünk egy kicsit – természetesen AZT a témát elkerülve – majd Kevin álomba merült. Néztem a gyönyörű arcát, ahogy szuszog mellettem. Nagy önuralom kellett, hogy ne érjek hozzá, de a mi érdekünkbe nem tettem semmit.

Másnap reggel már nem volt mellettem. Nulladikja volt, ezért hamarabb elment. A párnáján hagyott egy üzenetet, amiben leírja, hogy mennyire hálás az este miatt. Mintha történt volna valami különleges. (Mondjuk a csók… aaaaaaaaaaaz a csóóóóóóók elég különleges volt. Elég volt Kiseop, felejtsd már el!) Nagy nehezen én is kikeltem az ágyból és készülődtem az aznapra.

Komolyan mondom rég volt ilyen hosszú napom. Talán ezt annak tudhatom be, hogy egész nap nem láttam Kevint. Biztos kerül, mert zavarba van a csók miatt. (Mondtam már, hogy milyen prioéfhlkj volt?) Pedig én vártam, minden szünetben, de nem jött. Estefelé, már a koleszba találkoztunk csak. Állítása szerint dolga volt a városban. Így ment ez egy héten keresztül. Nap, mint nap máson se járt az agyam, csak egy amerikai szöszke pöszén. Már nagyon nehezen bírtam… jó, tudom. Én akartam annyira elfelejteni, de ennek a szöges ellenkezőjét éltem át.

Egyik délután már nem bírtam tovább.

- Kevin! Beszélnünk kell! – szóltam oda neki az udvaron. Éppen az ebédjével bajlódott az egyik padnál.

- Kiseop! Szia… mi az? – kérdezte egy nagy mosollyal az arcán.

- Gyere velem kérlek… - mondtam, majd megfogtam s megfogtam a kezét. Az ebédlő melletti eldugott helyre irányítottam, ahol senki se láthatott meg minket. Megálltam vele szemben, és mélyen a szemébe néztem. – Nézd… nekem ez nem megy.

- M-mi? Ha arra gondolsz .. mondtam ,hogy felejtsük el… - sütötte le a szemeit.

- PONT EZ AZ! Nem megy! – tört ki belőlem. Megfogtam a vállánál és még közelebb kerültem hozzá.- Egyszerűen nem megy… én.. csak rád tudok gondolni. Érted? Nem megy…

- Kis...seop… - próbált meg valami értelmeset mondani.

- Szeretlek! – suttogtam a fülébe. –Szeretlek. –ismételtem meg most már hangosabban. Még közelebb hajoltam, csak egy ujjnyi levegő volt kettőnk között. De rá vártam. Vártam, hogy ő tegyen valamit. Szemeiben apró könnycseppek jelentek meg, amit nem tudtam hová tenni.

- Ohh, Kiseop… annyira de annyira szeretlek! – mondta majd egy szempillantás alatt tüntette el a kettőnk között lévő vékony levegőréteget. Ismét csókban forrtunk össze, de ez már sokkal másabb volt. Ebben már száz százalék szerelem volt, vágy és megannyi érzelem.

*end of flashback*

- Min agyalsz ennyire? - törtem meg a csendet végül.

- Csak azon gondolkoztam, ahogyan összejöttünk. – válaszolta szerelmem, akit mindennél jobban szerettem.

- Na, igen... érdekes egy történet... - simogattam meg a fejét, majd puszit nyomtam oda, mire Kevin még közelebb fészkelte magam hozzám. – De azért… Xandert igazán kitehetnénk az ágyból. Legalább akkor amikor nem alvásra használjuk. Eléggé zavarba ejtő, amikor bámul, miközben én éppen… vagy te rajtam…

- Hjaaaaa… Xander marad. – ütött egy aprót mellkasomra, az immár vörösen csillogó szöszi.

- Jól van… de akkor hadd mutassam meg mire vagyok még képes… - mondtam, s szinte azonnal magam alá gyűrtem Kevint. Apró csókokat nyomtam végig az egész testén. – Hé Xander! Figyelj és tanulj…