[Driving me crazy~] 30.fejezet

Yongguk POV

- Mindent bepakoltál, Channie? – kérdeztem szerelmemtől, majd körbepillantottam a szobánkon. Az asztalok, szekrények üresen tátongtak, várták, hogy újra használatba vegyék őket. Az ágy szélén ülve az ölembe húztam Himchant és belecsókoltam a nyakába.

- Igen. Ah, Yongguk el sem hiszem, hogy vége az évnek. – sóhajtozott.

- Hát igen… de azt bizton állítom, hogy ez volt a legcsodálatosabb évem a suliban. – adtam egy csókot ismét, immár a puha ajkaira. Himchan pirulva viszonozta gesztusomat, aminek következtében ismét összegyűrtük az ágyon lévő gondosan leterített lepedőt. Egymás karjaiban kötöttünk ki, mint ahogy mostanában egyre többször.

- Khmm. Yongguk, Himchan. Akkor nem jöttök? – törtbe az ajtón ikertestvérem, ezzel félbeszakítva elfoglaltságunkat.

- De, máris megyünk.

- Aha, látom. – nevetett jóízűen. – Már elindultatok, mi?

- Megyünk már. – ismételtem mosolyogva. Az utolsó nap a suliban. Már reggel összepakoltuk a cuccainkat, mert az évzáró után még össze akartuk hozni a csapatot. Újra megigazítottuk az ágyat, s elindultunk a suliba. Természetesen egyenruhát kellett viselnünk, amit meg kell említenem, hogy Himchannak eszméletlenül jól állt. Legszívesebben letéptem volna a folyosó közepén, de – nagy nehezen- vissza fogtam magam. Útközben csatlakozott hozzánk Eli és VinSeop páros is. Így mentünk együtt az évzáróra.

Szokásosan unalmasnak bizonyult az évzáró. Az egész suli legjobb tanulója beszédet tartott, ami most unalmasabb volt az igazgatóénál is. De szerencsémre volt más valami, pontosabban valaki, aki elterelte a figyelmem. Az olyan emberek, akik nem ismertek igazából, teljen hülyének nézhettek, amiért az egész ünnepség alatt vigyorogtam magamban. Hát, nem tehetek róla. Na, nem mintha érdekelne, hogy mit gondolnak rólam az emberek.

- Háát ez jó unalmas volt. – ásított Daehyun. Mellette Zelo nevetett egyet és közelebb húzódott hozzá. Jót mosolyogtam rajtuk és megkerestem a többieket a szememmel. A suli összes diákja egyszerre vonult ki az előadóteremből, ahol az évzáró volt. Mi már az udvaron vártuk a többieket Himchannal és a fiukkal. Miután megjött Eli, Yongnam, Youngjae, Jongup és végül Kevin Kiseop után tapsikolva, mint egy kislány, közösen elsétáltunk a jól megszokott könyvtárhoz, hogy az évben utoljára összeüljünk. Mivel ez volt az utolsó nap nem volt bent senki, csak a könyvtáros nő, aki történetesen el volt foglalva egy érdekesnek tűnő könyvvel, így ő sem zavart minket. Hátramentünk a szokásos helyünkre, ahol párokba rendeződve helyet foglaltunk. Himchan az én ölembe, Eli és Yongnam kézen fogva ültek, a többiek hasonlóképpen foglaltak helyet.

Ha egy éve valaki azt állította volna, hogy így fogunk kinézni valószínűleg kinevettem volna, de még meg is ütöttem volna.

Hogy most mit érzek? Boldogságot. Szerelmet.

Megérte? Abszolút.

Ha visszamehetnék az időben, eszembe se jutna megváltoztatni a mostani állapotot. Bár a Taeyang-Kibumos dolgot jobban is elintézhettük volna, de ugyebár nem tudok visszamenni az időben.

Az ElNam féle Key probléma után mindenki boldogan élt tovább. Eli teljesen felpörögve mesél az új „élményeiről” Yongnammal kapcsolatban, amire már néha nem vagyok kíváncsi. Elég részletesen tud mesélni, amikor rájön az ötperc. Írhatna egy könyvet. Yongnam persze elmeséli ugyanezt. Így kétszeresen élhetem át a szerelmüket, amit egymáson is levezethetnének, ezzel megkímélve engem. De igazából boldog vagyok, amiért ők is boldogok.

- Szóval, akkor ki merre megy nyáron? – kérdeztem. – Arra gondoltam, hogy elmehetnénk közösen nyaralni.

- Ezt. Most komolyan Bang Yongguk etette ki a száján? – nézett rám Eli hitetlenkedve.

- Most miért? – húztam fel a szemöldököm.

- Talán, mert őfelsége még soha nem töltötte más emberrel a nyári szünetét. Csak velem és Yongnammal. – mosolygott.  Mindenki rám szegezte a tekintetét, mintha egy őrültet tanulmányoznának.

- Nos ez igaz… - ismertem be. – De itt az ideje a változásnak, nem? – vakargattam a tarkómat kínomban. – Szóval akkor benne lennétek?? Elmehetnénk Japánba, mondjuk egy-másfél hónapra.

- Persze. – vágták rá egyszerre. Kivéve Himchant. Ő szomorúan nézett rám.

- Én nem tudok menni… - sütötte le szemeit, az ölemben ülve.

- De hát… miért nem? – fogtam meg a kezeit.

- Dolgoznom kell a nyáron. Tudjátok, hogy a szüleim nem túl gazdagok. Nem szeretnék még jobban a terhükre lenni, meg hát lassan ideje volna a saját lábamra állni és pénzt keresni.

- De megoldom. Nem kell semmit se fizess. – érveltem.

- Yongguk, kérlek. Ezt már eldöntöttem és meg is kaptam az ideiglenes állásomat. – mosolygott. – Jejura megyek, ami egyébként már régóta álmom volt, hogy eljussak oda. Szóval nem lesz az olyan rossz.

- De…

- Semmi de. – mondta ellentmondást el nem tűrő hangon majd adott egy puszit a számra. – Menjetek el nélkülem.

- Na azt már nem. – tiltakoztam.

- De. Komolyan mondom, menjetek csak el nyugodtan. Majd küldjetek egy képeslapot, oké? – simogatta meg az arcomat.

- Ahh, nem hiszem el. – törtem le. Már el is ment ettől az egésztől a kedvem…

Himchan POV

Ez az évem sem egészen úgy telt, ahogyan terveztem. Azt hittem az egész tanévben egyedül kuksolok majd szünetekben a padban, erre tessék. Szereztem barátokat, ellenségeket, tapasztalatot és.. szerelmet. Bang Yongguk személyében.  Neki köszönhetően sok „első”ben volt részem. Az első ember, aki utált -igen, így kezdtük. Miatta kellett felhúznom életemben először lányruhát, tőle kaptam az első csókom, ő vette el a szüzességem és igen, ő az első barátom. Őszinte boldogsággal tölt el, hogy mindezt vele oszthattam meg. Az persze rosszul esett, hogy nem mehetek a barátaimmal nyaralni, főleg Japánba, de nem lehettem önző, a szüleimre is gondolnom kellett. Meg hát Jeju egy meseszép hely. Talán sikerül elcsalnom majd Yonggukot egy-két napra.

Pár nappal a szünet kezdete után hatalmas vigyorral az arcomon és az óriási bőröndömmel a kezemben sétáltam ki a csodás sziget repteréről. Újdonsült főnököm elém jött, hogy addig se kelljen taxival vesződnünk. Igazán jó fej, párszor már beszéltünk a munka ügyében.

- Helló Himchan! Hogy telt a repülőút? – érdeklődött kedves mosollyal az arcán egy fiú, aki épp odaért mellém. Szóval ő lenne Kim Jaejoong, az új főnök. Magas, barna hajú, jól öltözött srác. Nem tudom hány éves lehet, de nem néz ki nálunk sokkal többnek.

- Szia Jaejoong, egész jól köszi. – feleltem. A cuccom beraktuk a kocsiba, beszálltunk és elindultunk az új munkahelyem felé. Út közben felhívtam apuékat és Yonggukot is. Épphogy eljöttem, máris borzasztóan hiányoznak. Egy jó órányi kocsikázás után meg is érkeztünk. Az apartman, ahol a nyarat tölteni fogom, a tengerparton állt. Egy hatalmas épület, nem is tudom hány szobával, fürdőszobával, saját étteremmel és még nem is tudom mikkel ellátva. Inkább hotelnak nevezném, de hát nem az én dolgom.. Jaejoong körbevezetett, én pedig csak ámultam.

- Amíg be nem indul a szezon, egyedül leszel és mindent neked kell csinálnod, de kb három hét múlva jönnek többen is, ne aggódj. Akkor a pincérkedést szántam neked. Megfelel?

- Teljesen. – válaszoltam izgatottan.

- Persze aggodalomra semmi ok, én is itt leszek végig, ha bármire szükséged lesz, csak szólj bátran. Ma és holnap még semmi feladatod sincs. Pakolj ki, nézz szét a környéken és pihenj. Szükséged lesz rá. Ja igen.. a parton állítólag jók a csajok.. – kacsintott rám, majd egyedül hagyott a szobámban. Csajok? Ugyan kinek kellenek bikinis bombanők, mikor az embernek ott van Bang Yongguk. Körbepillantottam az új lakóhelyemen. Szép nagy helyiség, majdnem akkora, mint Eli szobája. Világos falak, ízléses berendezés –óriási  ágy- , saját fürdőszoba, és terasz. Máris megvan a kedvenc helyem. Szélesre tártam a teraszra nyíló ajtót és kiléptem rajta. A kilátás csodálatos. Igaz, hogy nem a tengerre néz, mert az a vendégek szobájához van, de szinte az egész várost belátni innen. Yongguknak is biztosan tetszene… Ekkor jó ötletem támadt. Elővettem a telefonom és csináltam magamról egy képet, miközben integetek, és természetesen a csodás kilátás a háttér. Elküldtem Yongguknak egy „Bárcsak itt lennél!” szöveggel. Nem sokra rá jött a válasz. Szerelmem MMS-el válaszolt. Ő volt rajta, ahogyan szívet formál nekem a kezeiből és a szöveg hozzá: „Hiányzol.” Istenem, de édes! Biztosan Yongnam csinálta a képet. Pár pillanattal később újabb képüzenet érkezett. Mi lelte vajon? Kíváncsian nyitottam meg az üzenetet, és hirtelen elkapott a röhögő görcs. Percekkel később tudtam csak abbahagyni, majd könnyes szemekkel ismét a telefonom kijelzőjére néztem. A kép Elit ábrázolta, ahogyan a kamerába csücsörít. Eli alapból egy művész, de ez minden pénzt megért. Aztán jött a harmadik üzenet. Mi lelte ezeket? Csak nem RedBull túladagolás??? Alig mertem odanézni, nehogy úgy járjak, mint az előbb. A végén Jaejoong azt hiszi, hogy bolond vagyok és hazaküld, mielőtt még munkába állhatnék. A kép jobb alsó sarkában Yongnam nézett a kamerába, amolyan „nézd el nekik” tekintettel, a háttérben pedig…. Szerelmem azzal a RedBull függő jómadárral hempergett a földön. Gondolom verekedtek. Mi mást vártam tőlük… De jó lenne, ha velük lehetnék most. Miután kicsit berendezkedtem, elindultam, hogy felfedezzem a várost. Nem egy nagy település, inkább üdülőváros.. vagy falu. Egy rakás gyorsétterem, meg szuvenír boltok. Egy szimpatikus helyre beültem enni, aztán jól bevásároltam napszemüvegekből. A szemüvegek a gyengéim.. Estefele pedig lesétáltam a partra. A lenyugvó nap lilás-rózsaszínes-narancssárgásra festette az eget, amit a tenger visszatükrözött. Lélegzetelállító látványt nyújtott. Csináltam is róla néhány képet, hogy ha visszaértem, elküldjem anyáéknak e-mailben, helyzetjelentés gyanánt. Épp a homokban ücsörögtem nagyban és továbbra is csodás kilátásban gyönyörködtem. A gondolataim szerelmem felé kalandoztak, és azon ábrándoztam, hogy egyszer, majd vele az oldalamon nézhetem ezt a naplementét.. De ez nem tartott sokáig, ugyanis egy számomra ismeretlen hang visszarántott a jelenbe.

- Hát te mit ücsörögsz itt egyedül? – nézett rám kíváncsi szemekkel egy barátságos, igazán szép mosolyú idegen.

- Itt fogok dolgozni a nyáron és ez az első napom. Csak gyönyörködtem a kilátásban. – mosolyogtam rá.

- Ó, akkor üdv Jejun! Remélem Jól fogod érezni magad. Egyébként Kim Myungsoo vagyok. – nyújtott kezet.

- Kim Himchan. – ráztam vele kezet.

- Na és mit fogsz dolgozni? – érdeklődött.

- Egy Kim Jaejoong nevű srác apartmanjában. Ott. – mutattam a hátam mögé.

- Király, akkor jóformán együtt töltjük a nyarat. – örvendezett.

- Te is ott fogsz dolgozni? – csodálkoztam. Jjoong azt mondta, csak később jön a segítség.

- Nem, dehogyis. Jaejoong az unokatesóm és nála leszek a nyáron. De ha gondolod, szívesen besegítek.

- Köszi. Nem ülsz le? – kínáltam meg hellyel magam mellett, azzal Myungsoo letelepedett a homokba.

- Sajtot? – nyújtott felém egy kis darabka sajtot. Ezt meg honnan szerezte?

- Végülis miért ne… - fogadtam el tőle. Egészen késő estig beszélgettünk lent a parton és egészen megkedveltem a srácot. Eleinte hagyott nyugodtan dolgozni, és csak a munkaidőm lejárta után bukkant csak fel. Akkor aztán mentünk mindenfele a környéken, megmutogatta a legjobb helyeket. Aztán persze kezdte unni magát, így meló közben is folyton jött és magyarázott, aminek én kifejezetten örültem, de nem tudtam rendesen odafigyelni a dolgomra. Ez Jaejoongnak is feltűnt, agy aztán munkára fogta a drága rokonát, hogy ha már nem bír a fölösleges energiájával, legalább hasznosan vezesse le. Akármilyen jól szórakoztunk Myungsooval, nem telt el úgy nap, hogy ne gondolnék Yonggukra és a srácokra ötmilliószor. Naponta beszéltünk, beszámoltam nekik minden egyes történésről és fordítva. Lázasan készülnek a nyaralásra. Úgy elmennék velük én is.

Egyik reggel Myungsooval nagyban tömtük magunkba a reggelit, mikor megjelent a főnök széles vigyorral az arcán.

-Jó hírem van srácok, ma jön a felmentő sereg, úgyhogy nem hárul rátok minden. Szóval Himchan, ahogy megbeszéltük, pincér leszel. Itt a ruha, amit majd hordanod kell. – nyomott a kezembe egy szatyrot, majd Myungsoohoz fordult. – Mit szólnál valami kinti munkához?

-Nenkfkem minfhjfdegy. – felelte teli szájjal barátom. Megint sajtot zabált.

-Rendben, akkor tiéd a fűnyírás, a medence takarítása, meg majd amit még kell. Himchan ha befejezted a reggelit, öltözz és kezdhetsz. Nemsokára jönnek a vendégek. – bólintottam, majd reggeli után felszaladtam a szobámba és magamra öltöttem és belenéztem a tükörbe. Szűk fekete naci, fehér ing és egy sima fekete kötény. Egész jól néztem ki.

-Hé Himchan, Jjoong üzeni, hogy a vendégek lent ülnek és rám várnak. – szólt be a szobába Myungsoo és már ott sem volt. Izgatottan szaladtam le a konyhába, hogy felvegyek egy jegyzettömböt és egy tollat. Kifelé menet a telefonomat bámultam és Yongguknak pötyögtem egy SMS-t, hogy végre beindult a meló. Közben odaértem az asztalhoz, és fel sem nézve, megszólaltam.

- Jó napot! Mit hozhatok önöknek?

-Hmm.. Mondjuk magadat ruha nélkül? – érkezett a válasz egy ismerős hang társaságában.  Felnéztem, és elkerekedett szemmel bámultam az illetőre.