[Driving me crazy~] 6.fejezet [+18]

Yongguk POV

- Én… Yongguk… Nem is tudom, mit mondhatnék. Sosem értettem mi bajod lehet velem, de most, hogy már tudom… óó istenem Yongguk én is szeretlek! – most én vágtam döbbent facet. Amikor felfogtam, hogy mit is mondott elindultam felé. Mosolyogva kezeim közé fogtam arcát, majd lassan és szenvedélyesen megcsókoltam. Végignyaltam alsó ajkán szabad utat kérve a szájába, amit egyből meg is kaptam. Nyelvemmel körbejártam az egész száját, közben a kezemmel is tevékenykedtem. A csók kezdett vadulni, a levegő felforrt körülöttünk. elkaptam Himchan lábait a derekam köré, és elindultunk az ágyam felé. Ahogy odaértünk az ágyamhoz lassan, óvatosan leraktam a puha párnák közé. Felmásztam én is az ágyra, majd fölé hajoltam, hogy hozzáférhessek újra és újra ízletes ajkaihoz. Vad csókcsatába kezdtünk ismét én pedig benyúltam Himchan pamutpólója alá. Kezemmel végigpásztáztam kidolgozott testén, majd kicsit megemelve őt levettem róla a pólóját. Megszakítottam a csókunkat és számmal áttértem a nyakára. Apró csókokat hagytam mindenhol, ahol értem, telhetetlenül faltam, harapdáltam, s közben kezemmel bejártam az egész felső testét lefelé haladva. Halk nyögések mellett átkarolta a nyakamat a kezeivel, majd ő is levette, vagyis inkább leszakította rólam a pólómat. Ez a cselekedete megmosolyogtatott, ezután ott folytattam ahol abbahagytam. Nyelvemmel egyre lejjebb haladtam, eközben ujjaimmal elkezdtem a cipzárjával babrálni. Levettem róla a farmerét, ezzel már csak egy fekete boxer maradt rajta. Végig simítottam a vékony anyagon keresztül kicsinek éppen nem nevezhető férfiasságán, mire egyre hangosodó nyögések hagyták el az ajkait. Egy hirtelen mozdulattal megszabadítottam az egyetlen ruhadarabtól, ami kettőnk közé ÁLLT, ezzel szabad utat engedve egyre jobban éledező hímtagjának. Ekkor olyat tettem, amit soha nem hittem volna. Belenéztem mélyen Himchan csokoládébarna szemeibe, majd számba vettem teljes hosszát. Először kicsit furcsa érzés volt, mivel még soha nem csináltam ilyet ezelőtt, de hamar belejöttem. Először csak a nyelvemmel izgattam, majd a fejem mozgatásával segítettem rajta. Hangosabbnál hangosabb nyögések szakadtak fel szerelmem torkából már majdhogynem sikítások voltak, amik engem is igencsak izgattak, mondhatni fülgazmusom volt. Már majdnem a csúcson volt Himchan, amikor fogtan és elkezdtem tágítani. Éreztem, hogy fájt neki. Próbálta leplezni, de gondoltam, hogy milyen kellemetlen lehetett. Próbáltam gyengéden csinálni, közben egyre jobban kényeztettem a számmal, hogy eltereljem a figyelmét a fájdalomtól. Ez hatásosnak bizonyult, ugyanis ismét szenvedélyes – és igen hangos – nyögéseket hallottam. Az első ujjamat követte a második és a harmadik, de ez már nem fájt neki. Lassítottam a tempón, ami egy telhetetlen nyöszörgést váltott ki belőle és bevettette minden aegyoját, hogy gyorsítsak, ami túl aranyos volt és én nem tudtam ellenállni neki, ezért gyorsítottam, aminek meg is lett az eredménye. Eddigi leghangosabb nyögése mellett élvezett bele a számba, aminek minden cseppjét készségesen le is nyeltem. Felhúzott magához egy szenvedélyes csókhoz, közben megszabadultunk az én farmeremtől és boxeremtől. Himchan elhelyezkedett kényelmesen az ágyon, ami túl szexin nézett ki, én meg elvesztettem a fejem. Fölé másztam, kitámasztottam a két kezemet mellé, majd óvatosan behatoltam, mire Himchan belemélyesztette körmeit a hátamba. Lassan haladtam egyre mélyebben, hogy meg tudja szokni az új helyzetet, amihez nagyon sok önuralom kellett, mivel annyira szűk volt, hogy szinte megőrjített az élvezet. Már nem bírtam tovább visszatartani magam és elkezdtem benne mozogni. Hangos nyögéseink váltogatták egymást a szoba sötétjében. Himchan végig karmolászta a hátam, lábával pedig körbefogta a derekam, ezzel gyorsabb iramra ösztönözve, amit természetesen meg is kapott. Izzadságcseppek tükröződtek vissza mindkettőnk testéről. Az ágy már majdnem beadta a derekát, amikor Himchan fogta magát és egy hirtelen mozdulattal lelökött magáról, majd rám mászott és az ölembe ült, ezzel ő került felülre. Elkezdett lassan, kínzóan mozogni, arcán mindvégig egy pajkos mosoly ült.

- H…Himchannhh… ne játssz…adozzhhh… - próbáltam volna beszélni, de a sok nyögés képtelenné tette ezt. Himchan úgy tűnik vette az adást, mivel gyorsított a tempón. Kezemmel megfogtam a csípőjét, hogy segítsek neki. A számat mély és hangos nyögések hada árasztotta el, amivel nem voltam egyedül. Így lovagolt rajtam még egy darabig majd háta megfeszült és szinte egyszerre mentünk el. Himchan a kettőnk hasfala közé élvezett, én pedig belülről árasztottam el őt fehér nedvemmel. Remegve rám borult és egy pár percig így pihegtünk, majd kihúztam belőle férfiasságomat, egy pár zsebkendő segítségével megtisztítottam magunkat, majd egymás karjaiban helyezkedtünk el az ágyon.

- Ezh… ez eszhhméletlen volt. – nyögi halkan, még mindig lihegve egyetlenem.

- Igen. Ha már ennyire tetszett csinálhatnánk sűrűbben. - mosolyodtam el ördögien, de válasz helyett csak Himchan lassú szuszogását hallottam. Elaludt.

- Szeretlek, Himchan. Mindennél jobbam. - mondtam az alvó kedvesemnek, majd egy puszit nyomtam a homlokára és én is mély álomba merültem.

Himchan POV 6

Reggel, mikor felébredtem, még élénken élt bennem az álmom. Annyira lehetetlen volt. Aztán kinyitottam a szemem, és egy tőlem maximum 20 centire édesen szuszogó Yonggukkal találtam szembe magam, amint engem ölel, és rá kellett jöjjek, nem álmodtam. Minden ami tegnap történt a valóság volt. Valóság, hogy a kávézóban jelenetet rendezett miattam, valóság, hogy megcsókolt és valóság, ami itt a szobában történt. Igen. Lefeküdtünk Yonggukkal. El sem hiszem! Annyira nagyszerű volt. Természetesen egy kicsit féltem, mert ugyan ki ne félne, de bíztam benne és kész voltam mindenem neki adni. Olyan óvatosan bánt velem, mint egy törékeny virágszállal, és mégis annyira szenvedélyes volt közben. Egyszerűen képtelen vagyok szavakba önteni. Ezek és hasonló dolgok jártak az eszemben, miközben Yongguk békés arcát figyeltem, mikor is megijedtem.

- Nem ér kukkolni az alvó embereket… - szólalt meg még csukott szemmel, de huncut mosollyal az arcán, majd kinyitotta a szemeit is, hogy lássa a reakcióm.  Tényleg megijedtem, ráadásul el is pirultam, mindenfelé néztem, csak rá nem. Ekkor egy puszit nyomott a számra. - Jó reggelt!- mosolygott, majd kaptam még egy puszit.

-J ó reggelt neked is. - válaszoltam szégyenlős mosollyal az arcomon. Yongguk közelebb húzott magához, én pedig mellkasába fúrtam az arcom, és megszólaltam. - Hogy aludtál?

- Óó valakinek köszönhetően annak ellenére, hogy nem sokat, nagyon jól. - még jó, hogy nem látta az arcom, ami szinte már lehetetlenül piros volt. Percekig csak feküdtünk így egymást ölelve. Egyszerűen annyira boldog voltam. Majd eszembe jutott, hogy akkor most tulajdonképpen mi is van? Ezt szóvá is tettem.

- Yongguk… Mondd csak akkor mi mist tulajdonképpen… - fogalmam sem folt hogyan tálaljam, de szerencsére értette mire gondolok és befejezte helyettem a kérdést.

- … együtt vagyunk-e?- ekkor elhallgatott és kicsit távolabb húzódott, hogy a szemembe tudjon nézni, majd folytatta. - Kim Himchan. Lennél a barátom?

- Ó Yongguk! - nem tudtam mit is mondhatnék.. A válasz természetesen igen volt, de szavak helyett lágyan megcsókoltam, majd ismét hozzábújtam. Ekkor eszembe jutott valami. – És a többiek? Hogyan mondjuk el nekik?

- Figyelj Himchan… Nem lehetne, hogy egy ideig titokban tartjuk? Mármint nekem ez még eléggé új, ráadásul én vagyok a suli legnagyobb bandájának a vezére és…- de nem hagytam, hogy befejezze. Természetesen megértettem mire gondol, és elfogadom a kérését. Ha majd úgy gondolja, akkor felvállaljuk.

- Persze, persze. Nekem rendben van így.

- Köszönöm. - mondta, s nyomott egy puszit a fejem tetejére.

- Akkor legalább most már foglalkozhatok Zelo problémájával. - kezdtem fecsegni, fel sem tűnt mit magyarázok, csak löktem a rizsát. –Tudod szerelmes, de egyszerűen fogalma sincs, hogy mit kezdjen Daehyunnal. Persze nem mondta el nekem, hogy őt szereti, de látszik rajta, folyton el van varázsolva meg ilyenek...

- Zelo tényleg szereti Daehyunt???- nézett rám hatalmas szemekkel Yongguk. Hopsz.

- Izéé nem!- gyerünk Himchan találj ki valamit!!- Csak valami hülyeséget álmodtam és az volt hogy Zelo, aztán Daehyun meg Jongup is meg aztán... és aztán… – ezaz, csak így tovább, hátha még ma dobni fog...

- Nyugi már!! - nevetett Yongguk. – Tudod Daehyun azt mondta nekem, hogy eléggé odavan Zeloért, csak nem tudja, mit tegyen. Mondd csak, mit szólnál, ha összehoznánk őket?- mosolygott sokat sejtetően, de tetszett az ötlet. Rossz volt a barátomat ilyen tanácstalannak látni. Még beszélgettünk egy darabig, de semmi használható nem jutott eszünkbe, majd úgy határoztunk, nem ártana iskolába menni. Nagy nehezen elkészültünk, - ojaj én még milyen nehezen! Úgy fájt a fenekem, hogy olyan nincs… - majd lesétáltunk a suliba. Nagy nehezen elváltam tőle és Kiseopékhoz csapódtam. Nem értették mire ez a nagy boldogság, de mivel megígértem Yongguknak, nem mondtam semmit. Napközben sajnos nem lehettünk együtt, de mikor felé pillantottam –ami valljuk be elég sokszor megtörtént- folyton összefonódott a tekintetünk és nem volt szívem elszakítani, de az már nagyon feltűnő lett volna. De túl szép is lett volna, ha minden simán megy… Egyik szünetben Kiseop és Kevin két oldalról közrefogtak és kivezettek a teremből. Egy elhagyatott folyosón a falhoz nyomtak és vallatni kezdtek.

- Nos... Elmeséled magadtól, vagy úgy kell kirángatni belőled, hogy mégis mikor és hogyan jöttél össze Yonggukkal? - Kevin eléggé beleélte magát, és párján is látszott, hogy legalább ilyen kíváncsi.

- Mi? Én... Ő… nem… nem vagyunk…

- Nee próbálj meg terelni Kim Himchan, ismerünk. - szólt Kiseop. Hiába... Őket képtelenség átverni.

- Hát. Igazából úgy volt, hogy tegnap, mikor Yongnammal elmentünk a kávézóba, megkérdezte szeretem-e a testvérét, én bólintottam, ekkor berontott Yongguk, azt mondta csakis az övé vagyok, hogy szeret és újból megcsókolt. Visszarángatott a koleszba, bár nem igazán volt rángatás, magamtól jöttem, aztán szerelmet vallott, és hát…- eléggé elpirultam, ahogyan az este újra lejátszódott bennem. - az ágyban kötöttünk ki. - a Vinsep páros arcára hatalmas vigyor ült ki.

Yongguk POV2

Annyira jó érzés volt Himchannal a karjaimban ébredni, hogy azt már kifejezni se tudom. Még soha nem éreztem magam ilyen boldognak, még soha nem voltam szerelmes. Nem is értem, hogy mit tartott vissza eddig. Ez a boldogsághullám egész napon átjárt. A suliban persze nem lehettünk együtt, bár legszívesebben egész nap Himchannal lettem volna. Én tényleg próbálkoztam nem őt bámulni az órákon, de sehogy sem sikerült, mindig rátévedt a szemem (és utána rajta is maradt egy jóóó~ darabig). Valahányszor egymás szemébe néztünk egymásra mosolyogtunk. Már látom előre, hogy sokkal bioszórák sokkal érdekesebbek lesznek, mint eddig. Most már hálás vagyok rappbácsi ültetésének is. Le se lehetett kaparni a vigyort az arcomról, csodálkozok, hogy Eli még nem kérdezett rá. Egyik szünetben épp Himchant figyeltem (mi mást csinálhattam volna… mondjuk lett volna egykét khm ötletem), ahogyan az ajtó mellett lévő szekrény legfelső polcáról próbált levenni egy könyvet. Annyira édes volt, ahogy próbálkozott. Már éppen indultam volna segíteni, azonban… Eli megelőzött. Odalépett Himchan mögé, szorosan hozzásimult hátulról, hogy le tudja venni a könyvet Himchannak, Himchan pedig hirtelen megfordult. Az a bizonyos pumpa kezdett feljebb menni bennem, a testem átkapcsolt automatikusba majd felálltam a padból és elindultam feléjük. Himchan ki akart bújni Eli és a fal közül, a galamb viszont nem engedte sőt… közelebb húzódott Himchanhoz, aki láthatóan zavarba volt a helyzettől. Az agyam elborult, amint odaértem elhúztam Elit Himchantól majd amilyen szúrósan csak tudtam belenéztem Eli szemibe. Ekkor felismerés jeleit véltem felfedezni az arcán majd megszólalt.

- Szóval jól gondoltam.

- Mégis mit??- kérdeztem, talán egy kicsit túl ingerülten.

- Köztetek van valami. Látom. - mondta ki magabiztosan a szavakat. Basszus túl jól ismer.

- Miből gondolod ezt?

- Ugyan Yongguk. Előttem nem kell eltitkolni. Ma… ha behúztam volna se tudtam volna letörölni a vigyort az arcodról, majd ez a reakció… Ráadásul Himchan mostani fejszerkezete ezzel az igen erős piros árnyalattal is eléggé ezt mutatja. Na meg, ahogy egymás szemébe néztek… – kikerekedett szemmel hallgattam végig Eli monológját. Még szerencse, hogy nem hallotta senki, különben Eli már nem élne.

- Én... - kezdtem volna bele valami értelmes magyarázatba.

- Nem kell itt nekem magyarázkodnod.  Szóval… ti most… ? – rápillantott Himchanra.

- Öhm….é…- kezdett volna el magyarázkodni, de közbevágtam.

- Igen. Igen együtt vagyunk.- válaszoltam. Igazából tök boldog voltam.

- Értem. Akkor ezért jött át előző este Yongnam, hogy ott aludtat-e. – hú, tényleg. Vele is beszélnem kellene. -  Örülök nektek. Amúgy… veled még nem is beszéltem. Szólíts csak Elinak. - mosolygott rá Himchanra. Ha nem ő lenne, már nem mosolyogna így. Uhh, mikor lettem én ilyen féltékeny típus???

- Ö-örülök, hogy megismerhetlek, Eli! - mosolygott vissza, a már emberi arcszínű barátom. Barátom... olyan jó ezt mondani.

- Ha gondoljátok, ezentúl lógjatok velünk a barátaiddal.

- Igen! Ennek én is örülnék. – egyeztem bele az ötletbe lelkesen.

- Óó… valakinek nagyon felcsillant a szeme. - kacsintott rám Red Bull függő barátom.

- Eli…………………….

- Jól van, jól van, csak vicceltem. - mentegetőzött és pajzsként maga elé emelte a kezeit.

- Mi folyik itt srácok? - jelent meg Kiseop.

- Vallatás. - válaszolt Eli helyettem, bár én csak egy ’semmi’-t akartam mondani.

- Hogy mi?

- Nyugi, csak viccelek. Khm… mi csak beszélgettünk. - itt feltűnően kettőnkre nézett. Kiseop arcán mintha a felismerés apró jelei futottak volna át.

- Csak nem… ? – pillantott rá Himchan ismét piros arcára.

- Ahaa… szóval te is észrevetted??- kérdezte izgatottan Eli.

- Igen.

- Te meg mégis honnan tudod?? – értetlenkedtem. Nem hiszem eeeeel. Ha Kiseop megtudta, megtudta az egész suli! Vagyis… remélem nem olyan, aki egyből kifecseg mindent.

- Hát nem volt nehéz. – mosolyodott el Kiseop.

- De, ugye … nem mondod el senkinek??

- Nem, dehogy. - nyugtatott meg. - Jaj, Yongguk olyan aranyosak vagytok!

- Na jó, le lehet szállni rólunk. - mosolyodok el most már én is. 

- Hmm… ha már itt tartunk – szólal meg Himchan. –segíteni kéne Zeloék ügyében.

- Miért? Mi történt?? – kérdez rá aggódóan a lényegre Kiseop.

- Nyugi, semmi baj nem történt. Igazából… nos, hát… ő is… - próbálta volna elmagyarázni, de mivel nem tudta volna normálisan elmondani, én folytattam.

- Szóval Daehyun szereti Zelot, Zelo szereti Daehyunt, de egyik se meri bevallani egymásnak, és most mindkettő emózik.

- Miiiiiiiiiii?? Itt már mindenki melegszik, csak én meg Kiseop nem? Szerencse, hogy nincs velük bajom… -lepődött meg Eli. Túl sok volt ez már egy galamb agyának befogadó képességének.

- Ami azt illeti… - szólalt meg Kiseop és ő is elpirult kissé. – Én már második éve együtt vagyok Kevinnel. – najó. Most meglepődtem.

- Akkor csak ÉN vagyok egyedül heteró. Youngjae és Jongup nincsenek véletlenül pusziló… khm… viszonyban??

- Neeem, nem hinném. - nyugtatta meg Kiseop Elit.

- A lényeg, hogy Himchannal azt tervezzük, hogy összehozzuk Daehyunt és Zelot. Ebben kéne a segítségetek.

- Jól van… úgy sincs jobb dolgom most. – egyezett bele Eli.

- És te benne vagy Kiseop? - érdeklődött Himchan.

- Nanááá! - vágta rá egyből mosolyogva.

- Oké, akkor délután fussunk össze, és beszéljük meg. - nyugtáztam mindenkinek. Becsöngettek, majd mindenki visszaült a helyére. Hát, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar kiderül, hogy együtt vagyunk Himchannal, ráadásul még csak meg se próbáltam letagadni. De legalább mások nem vették észre. Az utolsó óra közepén kaptam egy sms-t Yongnamtól.

„ Annyeong! Remélem, jól töltöttétek az estét Himchannal. ;) Gondolom, most azt hiszed, hogy el akartam őt venni tőled. Nyugodj meg, nem… sőt. Láttam ám, hogy hogy néztetek egymásra, amikor a másik nem figyelt. :D Az öcséd vagyok, jó hogy észreveszem. ;) Szóval, remélem elértem a célom. Most épp a buszon ülök, visszamegyek anyáékhoz, majd a koleszomba. Bocs, hogy köszönés nélkül elhúztam, de nem akartam megkockáztatni, hogy olyat lássak, amit nem szeretnék. Még jó, hogy Eli befogadott estére különben… Majd még meglátogatlak titeket valamikor. Addig is legyetek… rosszak. ;)” 

Himchan POV

Ahhoz képest, hogy úgy volt, nem mondjuk el senkinek, a barátaink jól rájöttek. Úgy döntöttünk, ha már Vinseopék és Eli tudják és összecsapódik a két baráti társaság, jobb, ha Zeloék is tudják az okát. Elég vicces fejet vágtak, de azért örültek neki. Zelon láttam, hogy ő különösen. Végül is megértem. Így legalább közelebb kerülhetett szíve választottjához. Óó de még milyen közel fog. Titokban Youngjaet és Jongupot is beavattuk a Daelo hadműveletbe. Ők már feladatot is kaptak, lefoglalni a két alanyt a megbeszélés idejére. Suli után a könyvtárba indultunk tanácskozni, míg Jongupék elvitték Daehyunékat valamerre. Útközben Yongguk egyszer csak megszólalt.

- Yongnam írt egy sms-t, hogy hazament, meg hogy majd még meglátogat minket. - Tényleg Yongnam! Tegnap jól otthagytuk szegényt.. Remélem nem haragszik.

- Majd meg kell neki köszönnünk. Ha ő nem lenne, te még mindig utálnál. - formáztam idézőjelet ujjaimmal.

- Fogalmam sincs, hogy hálálhatnám meg neki a legnagyobb kincset a világon. - mosolygott rám, én pedig vissza rá.

- Jaaj gyerekek, ha így folytatjátok, cukorbeteg leszek ettől a sok édességtől, amit itt nyomtok… - felnevettünk. Eli egyszerűen nem bírja ki, hogy ne szóljon be, de azért nagyon jó fej. A könyvtárban kerestünk egy eldugott sarkot és bevettük magunkat. Senki nem járt arra és ezt kihasználva Kevinnel bevackoltuk magunkat kedveseink ölébe, amit láthatólag cseppet sem zavarta őket, sőt.

- Van ötletetek? - kérdezte Kevin.

- Mit szólnátok, ha éjszaka alvás közben Zelot átpakolnánk Daehyun ágyába?- szólalt meg Eli két korty Red Bull között. Vajon honnan szerez ennyit??? Amúgy meg... milyen ötlet már ez???

- De hülye vagy!- röhögte ki Yongguk. - Attól egyáltalán nem jönnek össze, esetleg még jobban kerülni fogják egymást. Nem emlékszel mi történt, miután bezártál Himchannal???

- Mi? Mi? Mi történt??- kerekedett ki Kiseop szeme.

- Hát... –kezdtem volna, de Eli megelőzött.

- Még jó múltkor meg akartuk viccelni Himchant egy cuki női ruhával, de gondoltam viccesebb lenne, ha Yonggukot bezárnám hozzá. Nem tudom mit láthatott, de napokig a lehetségesnél még jobban kerülte Himchant , belőlem pedig kis híján sültgalambot csinált.

- Hát ez nagy!! - röhögött Kiseop, majd lepacsizott Elial. Szerintem azért nem volt ilyen vicces...

- Lehetne inkább Daehyunékkal foglalkozni? - tehát Yongguk is olyan zavarban volt, mint én.

- Természetesen! - válaszolt Kiseop és Eli egyszerre, majd Kiseop folytatta. - És mi lenne, ha összekötöznénk őket? És mindent együtt kellene csinálniuk.

- Ugye nem gondoltad komolyan Kiseop..?- mintha átragadt volna rá Eli bolondsága. Apropó Eli… Neki kifejezetten tetszett az ötlet. Hát ez nagyszerű, velük aztán sokra megyünk. Adtak még egy jó pár használhatatlan ötletet, s közben jókat röhögtek. Én viszont azt vettem észre, hogy Kevin feltűnően csöndes. Szegény eléggé rosszul nézett ki.

- Kevin minden oké?- kérdeztem aggódva.

- P-persze.- válaszolta, nem túl hihetően. Kiseop maga felé fordította, hogy a szemébe tudjon nézni, Kevinnek pedig könnyek gyűltek a szemébe.

- Kevin drágám mi a baj? Csak nem beteg vagy? –aggodalmaskodott párja, majd a semmiből egy perverz vigyor ült ki az arcára. – Szeretnéd, hogy leápoljalak?

- Ha annyira le akarsz valakit ápolni, akkor miért nem Elit??? Úgyis annyira jól elvagytok… - sírta el magát Kevin, majd felpattant Kiseop öléből és elrohant.

- Kevin várj!- kiabált utána Kiseop, de mivel Kevin nem úgy nézett ki, mint aki nagyon meg akarja várni, utánaeredt. Basszus mi lesz ebből. Lee Kiseop, remélem nem basztad el nagyon…