[Driving me crazy~] 7.fejezet

Yongguk POV

Miután Kevin kirobbant, Kiseop pedig utána, mindenki aggódva nézett a hűlt helyükre. Főleg Himchan volt az, aki már majdnem utánuk indult, de meggondolta magát.

- Nyugi, megoldják. Úgysem bírják ki egymás nélkül sokáig. – mosolygok rá kedvesemre, és megsimogatom a feje tetejét.

- De… ahj, remélem nem lesz semmi baj közöttük. – aggodalmaskodott tovább.

- Én… kajak nem akartam semmi olyat. Én száz százalékig heteró vagyok. – magyarázkodott Eli, de semmi értelme, mert ezt mindenki tudta róla. Ha mindenki nem is én biztosan.

- Jól van, most foglalkozzunk a DaeLo hadművelettel. – jelentem ki és körbepillantok a jelenlévőkön. – Valaki, valamilyen ötlet?? … Senki?

- Öhm… nekem eszembe jutott valami. Mi lenne, ha holnap suli után elmennénk a vidámparkba. Tudjátok, ott vannak mindenféle páros elfoglaltságok. Én mindig is el akartam menni oda a… párommal. – vázolta lelkesen az ötletét Himchan, s közben rám nézett. De aranyos.

- Hmm, jó ötlet! – nyugtázom, s egy sokat sejtő pillantást vetek Himchanra.

- Oké, akkor küldök sms-t Youngjaeéknak, hogy valahogy ne feltűnően hívják el őket. Annyira jó lenne, ha bejönne a tervünk! – lelkendezett, és elkezdett a telefonjával babrálni. – Kész is. Kevint és Kiseopot is magunkkal visszük, ha akarnak, ha nem. Pont. – húha, valaki nagyon határozott.

- Bár szerintem már ma este... khm... kibékülnek. Szóóóóval… - szólalt meg Eli… ki más.

- Rendben, akkor holnap suliban találkozunk. – köszöntem el a tökkelütött galambtól. Amikor vissza értünk a szobába, eszembe jutott az előző este. Ahogy Himchan rajtam lovagolt, ahogy… Elég! Yongguk most hagyd abba! – szóltam rá magamra. Ha így folytatod lesz egy kis problémád, ma pedig aludni is kéne…

- Én most át megyek, megnézem, hogy van Kevin és Kiseop. Remélem nem estek még egymás torkának… mármint nem úgy!! – pirult el teljesen. Úgy látom, nem csak nekem jutnak eszembe… dolgok.

- Okay, addig én elmegyek tusolni, utána pedig lefekszem. Eléggé álmos vagyok.

- Mitől vagy ilyen álmos?? – néz rám értetlenül. Istenem, de szőke..

- Hát, tudod, tegnap éjjel nem tudtam valami sokat… aludni. – rávillantom féloldalas mosolyomat, és ha ez lehetséges még jobban zavarba jött.

- T-tényleg.  Akkor én most megyek. – fordult hátra, de megragadtam a kezét.

- Várj! – magamhoz húztam, és egy forró csókot leheltem ajkaira. – Most már mehetsz. – mosolyogtam rá, amit viszonzott.

- Sietek vissza. – ezzel sarkon fordult és kiment az ajtón. Néztem még pár pillanatig a semmibe, és azon gondolkoztam, hogy mennyire boldog vagyok. Milyen jó, hogy végül - igaz segítséggel - de bevallottam neki hogy szeretem, és ezt az érzést nem csak én tápláltam iránta, hanem fordítva is. A gyomromban a pillangók egy percig se akartak leállni. Elindultam a fürdőbe, kellemes langyos vízbe lezuhanyoztam és felvettem a pizsamámat, ami egy szürke pamutnaciból és egy fehér trikóból állt. Elővettem egy könyvet, lefeküdtem az ágyra, elhelyezkedtem majd nekikezdtem olvasni. Úgy két óra múlva hallottam, ahogy nyílik az ajtó. Himchan lépett be rajta, amint észrevett meglepett arcot vágott.

- Hát te még nem alszol? – kérdezte az arcomat fürkészve.

- Öhm, nem. Meg akartalak várni. – válaszoltam, amire egy mosolyt villantott felém.

- Gyors lezuhanyozok, és jövök.  – felvette a szükséges dolgait az ágyáról és bement a fürdőbe. Úgy húsz perc elteltével jött ki, szintén pizsibe. Elindult az ágya felé, de félúton megállt.

- Y-yongguk… esetleg… én... – szólalt meg, de meggondolta magát. – Semmi…

- Most már mondjad. – szólok, rá mert láttam rajta, hogy nem akarja befejezni a mondatot. – Ha már elkezdted, folytasd.

- Én csak azt akartam kérdezni, hogy… alu… aludhatok melletted? – kérdezte, egy enyhe pírral az arcán.

- Már azt hittem nem kérdezed meg. – paskoltam meg magam mellett az ágyat mosolyogva. Mióta együtt vagyunk, többet mosolygok, ez már nekem is fura. De ha ő itt van mellettem, vagy eszembe jut, nem tudom abbahagyni a mosolygást. Bebújt a takaró alá, én letettem a könyvet a kezemből, majd kitártam a karjaimat, hogy közéjük férkőzhessen. Kényelmesen elhelyezkedtünk az ágyon, leoltottam az asztali lámát az ágy mellett lévő kispolcon, amit még az olvasáshoz kapcsoltam fel, ezzel teljes sötétségbe borítva a szobát.

- Ugye sikerülni fog segíteni nekik? – törte meg a csendet, amit maximum a dobogó szívünk hangja zavart meg.

- Persze. Sikerülni fog. De most már aludjunk, ha holnap nem akarunk hullák lenni. – mondtam neki, majd egy jóéjt csókot nyomtam szájára. Nem kellett sok idő, mire mindketten az álmok tengerébe süllyedtünk…

Másnap suliba már együtt volt a társaság. Eli, Daehyun, Jongup, én, Himchan, Youngjae, Zelo és a Vinseop páros is. Bár ők ketten vélhetőleg még nem békültek ki, mivel egymáshoz se szóltak, de az látszott rajtuk, hogy már nehezen bírják egymás nélkül, de Kevin túl makacs. A nap amúgy unalmasan telt, egykét Eli és Kiseop féle trollkodás volt csak. Az egyetlen jó óra a biosz volt. Azt mondanom sem kell, hogy Himchannal nem éppen az órára figyeltünk, amit Seunghyun tanár úr meg is jegyzett, de nem érdekelt minket, ugyanúgy folytattuk a… hát, elvoltunk. Négy óránk volt összesen, úgyhogy simán elmehettünk a vidámparkba.

Himchan nagyon izgatott volt. Najó, bevallom én is. Még sosem voltam vidámparkban, főleg nem a párommal és a barátaimmal. Mindenki ott volt, Zelo és Daehyun láthatóan zavarba voltak egymás közelségében. Amikor beszabadultunk a parkba, megbeszéltük, hogy miket szeretnénk kipróbálni. Először a hullámvasútra esett a választás. Mindenki felszállt, kivéve Kiseopot és Kevint.

- Hát ti meg mire vártok?  - néztünk rá a párosra értetlenül.

- Én hát… inkább kihagynám a magas helyeket. – szólalt meg Kiseop. Mivan? Ez most komoly?

- Okéé…. ti tudjátok. – elindultunk a hullámvasút bejárata felé. Párosával elfoglaltuk a helyünket, persze úgy hogy Daehyun és Zelo egy kocsiba kerüljenek. Én természetesen Himchan mellett ültem, az arcán egy kis bizonytalanságot véltem felfedezni.

- Nyugi nem lesz semmi. – mosolyogtam rá és megfogtam a kezét.

- Nem félek, csak még nem voltam ilyenen. Kicsit ideges vagyok, de mivel itt vagy velem komolyan nem félek.  – Becsatoltam az övünket, majd a hullámvasút lassan elindult. Hátrapillantottam Daeloékra. Basszus… nagyon vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne essen le nekik, hogy megőrülnek egymásért. A hullámvasút egyre gyorsabban és egyre feljebb ment, Himchan erősen szorította a kezemet, pedig a java még hátra volt. Hangos ordítások közepette száguldottunk végig a pályán, majd visszaértünk a kiindulópontba.

- Ez… ez nem semmi volt!!! – mondják szinte egyszerre Daehyun és Zelo, s egymásra mosolyogtak. Úgy látom, jól halad a tervünk.

- Jaaaaaaa, majd mehetünk még egyet később.

- Okéé… akkor most merre? – kérdezi meg Eli. – Én a wc-re tippek!

- Jólvan akkor én addig elmegyek venni valamit inni. Ti addig maradjatok itt. - jelentem ki, majd elindultam a standok felé. Megvettem az italokat és mire visszaértem majdnem kiesett az összes kezemből a hirtelen rám tornyosuló méreg miatt.

- Na, mi van, drága? Megijedtél? – kérdezi rég nem látott „barátom” Himchantól, miközben közelebb húzódik hozzá.

- Taeyang! Hozzá ne merj nyúlni, mert megbánod! – tört ki belőlem, szinte ordítva.

- Áh, szóval itt vagy. – gúnyos mosoly jelent meg az arcán. – Csak köszöntem a kis barátaidnak.

- Mit akarsz?? Nem hallod? Hagyd őket békén!  – közeledek hozzájuk, magamat inkább egy mérges bikához hasonlítanám.

- Naa, én csak kedves akartam lenni. - aha, kedves… már majdnem nekimentem amikor Eli megfogta a karomat. Jongupék is mellém álltak.

- Húzzatok el. – parancsolom nyugodtnak tűnő hangon. – Amíg szépen kérem. – pont ebben a pillanatban csörrent meg Taeyang telefonja.

- Szerencsétek nyomik. Most sajnos mennem kell, de remélem, még találkozunk.  – ezzel Taeyang és bandája elindultak a kijárat fele. A te szerencséd te köcsög.

- Himchan jól vagy? – fogom meg a vállait és belenézek a szemeibe.

- I-igen. Sajnálom, én... véletlen nekimentem és ő erre nekem akart jönni.

- Az a szemét… - morogtam idegesen.

- Nyugodj meg kérlek. Már elmentek. – nézett rám angyali arccal. Mióta lehet engem ilyen könnyen megnyugtatni? Vagy… nem. Erre csak ő képes.

- Nyugi, haver. Menjünk inkább és élvezzük ki a nap további részét. – ajánlja Eli.

- OK. Akkor… mit szóltok a horror kastélyhoz?  - nézek szét a társaságon. Kiseop szinte szó szerint fal fehérré vált. Csak nem fél? Odafordultam Kevin felé, láttam rajta, hogy aggódik a szerelme miatt.

- Öhm… - próbált megszólalni Kiseop.

- Nem muszáj menned. Kint maradok veled. – szólt hozzá Kevin, a nap folyamán szinte elsőnek, ami láthatóan Kiseopot is meglepte.

- NEM. – szólalt meg ismét határozottan. – Csak, hogy lásd, milyen bátor vagyok. Miattad bemegyek, ha tetszik, ha nem.  – most Kevin vágott döbbent fejet.

- Nem… miattam igazán nem kell, tudom, hogy mennyire utálod az ijesztő dolgokat. –ellenkezett a megszeppent pösze.

- De… érted… - fogta magát és elindult. – Mi az ti nem jöttök? – nézett hátra, mintha valami világmegváltó tervét tervezné véghezvinni. Mindenki elindult Kiseop után, de ő egyedül nekiindult a félelmetesnek tűnő bejárathoz. – Ezt egyedül fogom végigcsinálni. Ti addig maradjatok kint.

- Kiseop… - szólt volna utána Kevin, de már nem lehetett visszatartani. Istenem, de makacs… 

Himchan POV 7

Kiseop fogta magát és eltűnt a horrorház ajtaja mögött. Hihetetlen pasas, nem tudok rajta kiigazodni. Amíg vártuk, hogy a hős Kiseop kijöjjön, Eli röhögött valamin Jongupékkal, Kevin sírdogált, Zelo és Daehyun pedig együtt vigasztalták. Felcsillant a szemem és óvatosan oldalba böktem Yonggukot, majd nem feltűnően a Daelo párosra mutattam, majd elismerően összemosolyogtunk.

- Mondd csak Yongguk, ki volt az a srác az előbb?- ezen már agyaltam egy ideje. Szerelmem arcáról lefagyott a mosoly és komoly hangon kezdett beszélni.

- Emlékszel, mikor kimaradtam egyik este, mert bandázni voltunk?- kérdezte. Emlékeztem rá. Ugyan hogyan is felejthetném el? Annyira aggódtam érte, de szerencsére semmi komoly baja nem esett. Akkor reggel volt hozzám kedves először. Némán bólintottam, majd folytatta. -  Nos, ő az ellenséges banda vezére. Semmi kedvem nem lenne a verekedésekhez, de ez az idióta nem bír a seggén maradni. - Ezután még ácsorogtunk egy-két percig, majd egy halálra vált Kiseop lépett ki a házból. Észrevett minket és megpróbált bátornak látszani, de sajnos nem sikerült. Elindultunk felé, Kevin pedig szabályosan a nyakába ugrott és úgy szorította, mintha attól félne, hogy valaki netán elveszi tőle.

- Ne ijesztgess még egyszer Lee Kiseop! - szólt rá, majd a választ meg sem várva tapadt párja ajkaira. Annyira édesek.. Kevin annyira félt, hogy Kiseop megint marhaságot csinál, hogy egy percre sem volt hajlandó elengedni a kezét. Elinak az az ötlete támadt, hogy dodzsemezzünk, így hát megrohamoztuk azt. Szegény Youngjae azt mondta, hogy kiskorában volt egy dodzsemes balesete, így ezt inkább kihagyná. Eli a kezébe nyomta a telefonját és megkérte, hogy videózzon, mert ez vicces lesz, figyeljük csak meg. Eli gyorsan bepattant Jongup mellé, és mivel a Vinseop páros és Yongguk meg én is együtt ültünk, Zelo és Daehyun kénytelenek voltak egy kocsiba bepréselődni. Jóó közel egymáshoz… Olyan pirosak voltak, öröm volt nézni. Elindultunk, és nagyon élveztem az egészet.

- Most figyelj Youngjae! Ezt mindenképpen vedd föl!- kiabált oda Eli, azzal teljes erővel belehajtott a mit sem sejtő Vinseop párosba. Kevin száját lányokat megszégyenítő sikoly hagyta el, Kiseop pedig káromkodva elindult a röhögő galambék kocsija után. Körbe-körbe kergetőztek megállás nélkül, mi meg nem bírtuk abbahagyni a nevetést. Mikor otthagytuk ezt a játékot, úgy gondoltam ideje elővenni az összes aegyomat. Így is tettem, majd szembe fordultam párommal.

- Na, mit szeretnél?- kérdezte olyan édes mosollyal az arcán, hogy hirtelen el is felejtettem eredeti célomat. Erőt vettem magamon és nekikezdtem.

- Tudod Yongguk én még sohasem ültem óriáskeréken ezelőtt, és… - nem is hagyta, hogy befejezzem, karon ragadott és a célom felé kezdett vonszolni.

- Gyertek srácok, most üljünk fel az óriáskerékre!! - a többiek boldogan követtek minket, majd mindannyian kettesével beszálltunk (kivéve Eli, Jongup és Youngjae, akik hárman, mert Eli mindenáron el akarta mesélni a nagy akcióját.. kb. harmadszorra.), majd elindult. Ez volt az első alkalom, hogy felültem rá valakivel, de a tény, hogy ez a valaki nem más, mint Bang Yongguk, még külön örömforrást jelentett számomra. Egymás mellett ültünk, és fogtuk egymás kezét. Tulajdonképpen leginkább a liftezéshez tudnám hasonlítani az egészet. Mikor már magasabbra értünk, elengedtem Yongguk kezét és szabályosan az ablakra tapadtam, úgy bámészkodtam. Halk nevetést hallottam.

- Nem vagy vicces!- játszottam a sértődöttet és gyönyörködtem tovább a kilátásban. Hirtelen megéreztem magam körül Yongguk ölelő karjait, majd hogy finoman belecsókolt a nyakamba. Na, itt végem volt... Megfordultam és szerelmem szemébe néztem. Érzéki ajkain huncut mosoly játszott. Egyszerűen nem tudtam neki ellenállni. Beleültem az ölébe, szembe vele és egyből megrohamoztam kívánatos ajkait. Úgy tűnt nincs ellenére a dolog, mert azonnal visszacsókolt, sőt mélyítette azt, majd szorosan magához húzott. A nyelve már rég az enyémmel kergetőzött a számban, mikor nagy bánatomra meg kellett szakítanom nyelvcsatánkat, ugyanis már igencsak oxigén hiányában voltam. Nem kaptam sok időt, máris újra ledugta a nyelvét a torkomba. Kezdtem egyre jobban megszeretni az óriáskereket... Ezt sajnos nem folytathattuk, mert már lefelé tartottunk és nem akartuk, hogy észrevegyék a kis... khm... akciónkat. Kiseopék szálltak ki utoljára és meglehetősen vicces látványt nyújtottak. Egymásba kapaszkodva zombi arccal léptek ki és igen hálásnak tűntek, mikor lábuk ismét találkozott a talajjal. Pedig ha tudnák miféle élvezeteket nyújthat egy óriáskerék… Már éppen indultunk volna, mikor észrevettem, hogy Zelo vágyakozva a semmibe réved. Ez nem is lenne meglepő, ha Daehyun felé bambulna, de most nem azt tette. Arra néztem, hogy megtudjam szíve vágyát, és megakadt a szemem a vattacukros bódén.

- Zelo csak nem vattacukrot szeretnél? - mosolyogtam rá.

- De.. de igen. - sütötte le a szemét.

- Akkor menjünk és vegyünk. - már én is megkívántam.

- De nincs pénzem. - szontyolodott el szegény. Már éppen felajánlottam volna, hogy veszek neki, de valaki megelőzött. Nem is akárki!!

- M-majd én meghívlak egy vattacukorra. - szólalt meg Daehyun totál vörösen. Zelo szeme felcsillant és szégyenlősen bólintott. Mikor odaértünk, Zelo választott és már készítették is neki a felhőre hasonlító édességet.

- Te nem kérsz? - suttogta a fülembe Yongguk, amitől megborzongtam.

- Veszel nekem? - meresztettem rá kiskutya szemeket.

- Hát persze! - vágta rá mosolyogva.

- Nekemiiis!! Légyszii! - próbálkozott Eli…. kiskutya szemekkel?? Elég vicces volt, el is nevettem magam. Addig addig piszkálta szerelmemet, hogy kénytelen volt neki is venni. Vidáman elfogyasztottuk, majd visszamentünk a koleszba és hétvége lévén mindenki elindult haza. Rossz volt otthagyni Yonggukot, de örültem, hogy csak két napot kell kibírnom nélküle. Otthon elmeséltem a hetet, meg hogy a vidámparkban jártunk délután. Persze nem mindent mondtam el. Csúnya is lenne. Épp lefekvéshez készülődtem, mikor megszólalt a telefonom üzenetjelzője. Zelo írt.

„Himchan nem fogod elhinni! Daehyun elhívott holnapra kajálni! Annyira izgatott vagyok! Ne haragudj, de valakinek el akartam mondani. Remélem nem ébresztettelek fel. Zelo”