[Driving me crazy~] 11.fejezet

Himchan POV 

Ahogyan a hozzánk vezető buszra vártunk a megállóban, kínos csend telepedett ránk, amit Yongguk meg is tört.

-Annyira sajnálom, hogy részese kellett lenned… ennek. – hangja végtelen szomorúságról árulkodott. Nem tudtam mit mondani, csak közelebb léptem hozzá és szorosan megöleltem, amit viszonzott is. – Köszönöm, hogy vagy nekem. -  Így álltunk egymást ölelve, semmivel sem törődve, majd megérkezett a busz is. Vettünk jegyet, és beültünk leghátra. Csendben utaztunk egymás mellett és kifelé bámultunk a sötétbe. Mindez miattam történt. Ha én nem lennék, akkor nem kellett volna összevesznie a szüleivel, nem küldték volna el… Bár Yongguk azt mondta a szülei sosem törődtek vele, amit az anyja most gyönyörűen be is mutatott. De most nemhogy nem is törődnek vele, még el is zavarták. Ha én nem lennék, talán pont most jöttek volna rendbe a dolgok… A nagy elmélkedésből szerelmem hangja rántott vissza a valóságba

.

-Min merengsz ennyire? – súgta a fülembe, amitől megborzongtam.

-Igazán semmin.

-Tudom, hogy valamin agyalsz, rád van írva. A szüleimen? Kérlek ne rágódj ilyesmin.

-De, ha egyszer miattam haragszanak rád…

-Most legalább mutatnak irántam valamiféle érzelmet…  De mi van, ha miattam rád is megharagszanak? Mit fogunk csinálni?

-Az most nem számít. Csak te és én… csak mi számítunk. – mosolyogtam rá. Kevés buszozás után meg is érkeztünk. Leszálltunk és egy negyed óra séta után már a bejáratnál álltunk. Yongguk nagyot sóhajtott, mire ránéztem.

-Biztos vagy benne? – kérdezte aggódva. – Még meggondolhatod magad és megkérem Elit, hogy vigyen hozzájuk.

-Bang Yongguk.. – néztem mélyen a szemébe. – Még semmiben sem voltam ilyen biztos.

-Benyitottunk, és előreengedtem páromat.

-Apa, anya, hazajöttünk!- szóltam, majd Yonggukhoz fordultam. – Nos, ez itt a házunk. Nem olyan szép és nagy, mint a tiétek, de én szeretek itt élni.

-Igazán otthonos a házatok, sokkal jobb mint a mi hatalmas várbörtönünk. Ez olyan… családias. – megmosolyogta, amit mondott. Annyira sajnálom, hogy neki nem adatott meg az a gyerekkor, mint nekem. Válaszolni már nem volt időm, mert drága szüleim meglepett arccal léptek ki a nappaliból.

-Sziasztok! – köszöntek egyszerre, majd édesapám átvette a szót.  – Gyertek be, éppen valami izgi karácsonyi filmet néztünk. Drágám, kérlek hozz valamit inni a fiúknak. – invitált be minket is. Követtük, ott pedig leültünk egymás mellé. Anya hozott nekünk kólát, majd apa mellé telepedett velünk szembe.

-Anya, apa, ő itt Bang Yongguk. – mutattam be, ő pedig udvariasan bemutatkozott magától is.

-Na és hogyhogy hazajöttetek? Csak nem elzavartak titeket? – próbált viccelni apa, de fején találta a szöget.

-Nos.. éppenséggel igen.  – szólalt meg  szerelmem. A szüleim szeme elkerekedett.

-Most csak vicceltek, ugye? – kérdezte anya, de mi egyszerre ingattuk a fejünket. – Mit csináltatok? – megfogtam Yongguk kezét, nagyot sóhajtottam és kiböktem.

-Csak annyit, hogy… összejöttünk. – pirultam fülig. Szeretetreméltó nevelőim szeme az eddigi kétszeresére növekedtek.

-Ez.. most csak egy vicc…ugye? – tért magához elsőnek szerető anyám.

-Hát.. nemmigazán… - vakargattam a tarkómat, Yongguk pedig megszorította a kezem.

-Jól átgondoltátok ezt az egészet? – kérdezte apa.

-Igen. – feleltem és rámosolyogtam a páromra, aki viszonozta a gesztust, majd megszólalt.

-Én szeretem Himchant, még az életemnél is jobban. A legfontosabb számomra az, hogy ő boldog legyen és minden erőmmel azon leszek, hogy mosolyt csaljak az arcára.

-Ha tényleg biztosak vagytok ebben, ám legyen. – mondta végül némi töprengés után anya. Mi boldogan összemosolyogtunk Yonggukal, ám ez nem tartott sokáig. Apa felemelt hangja törte meg a pillanatot.

- DE! Csak addig, amíg mindkettőtök boldog a kapcsolatban. – komor arcára mosoly ült ki, mi pedig fellélegeztünk és szerelmem nyakába vetette magát. Ezután ott maradtunk beszélgetni. Úgy vettem észre apáék kifejezetten megkedvelték Yonggukot és láthatóan a szerelmem is jól érezte magát. Idő közben előkerültek az égő gyerekkori képeim is, úgyhogy anya elrabolta tőlem a páromat és ciki történeteket mesélt rólam. Ha eddig nem dobott, és ezek után sem fog, akkor tényleg lát bennem valamit. Életem szerelme láthatóan élvezte a sztorikat, amiktől én legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Viszont amikor a kedvencét kezdte mesélni, azthittem meghalok szégyenemben.

- A legaranyosabb az volt, mikor Himchannie – igen, anya ha beleéli magát így hív… - egy nyáron a kis medencéjében fürdött, én pedig a kutyát fürdettem, hogy ne legyen melege.. Xander pedig, a kutya nem szeret  fürdeni, ezért, amint végeztem vele, a nagy homokban kezdett hemperegni. Hinchannie pedig gondolt egyet, kiugrott a medencéjéből és úgy ahogy volt meztelenül Xanderhez rohant és utánozni kezdte. Képzelheted… Ott is tele volt homokkal, ahol előtte soha.

-Anya légyszives! Muszáj ezt? – fakadtam ki.

- De most miéért? Annyira kis aranyos voltál…

-Ugyan drágám. Későre jár már. Vidd át a fiúknak a vendégágyneműt, biztosan álmosak. – sietett segítségemre apa, mire hálás pillantást vetettem rá. Anya nagy nehezen  otthagyta a barátom, apa pedig követte kettesben hagyva ezzel minket. Felvittem a cuccainkat a szobába, ahol már készen várt minket minden. Már mindketten pizsiben voltunk és lefekvéshez készülődtünk.

- Szóval Himchannie, megmutatod milyen helyeken lettél homokos? – próbált csábítani egy kis hancúrra, de elnevette magát. A szüleim miatt amúgy sem mentem volna bele, de most már végképp.

- Konkrétan mindenhol ahol hozzámértél. – duzzogtam és hátat fordítottam neki. Mögém jött és megölelt, úgy próbálkozott tovább.

-Na és hol értem hozzád? – kérdezte. – Itt? – lehelt egy lágy csókot a nyakhajlatomba. – Vagy itt? – csókolt meg kicsivel arrébb, majd még arrább. – Esetleg itt?

- Yongguk egyrészt beszóltál, másrészt anyáék itthon vannak. Nem fogok lefeküdni veled.

- Most komolyan az a bajod, hogy anyukád mesélt arról, hogy milyen kisgyerek voltál?

- Igen.. – fordultam felé és belenéztem a gyönyörű szemeibe. - Annyira gáz. Mindig mindenkinek elmeséli, hogy miféle hülyeségeket csináltam mikor kicsi voltam és… - nem hagyta, hogy befejezzem, szorosan a számra tapadt. Nemhogy azt felejtettem el mit akartam mondani, de még a nevemet is. A szenvedélyes csók után persze nem engedtem, Yongguk pedig csalódottan jóéjtpuszit nyomott a számra és elvonult aludni, én meg követtem a példáját.

Yongguk POV

Miután elmentünk az „otthonomnak” nevezett rémhelytől, minden jól alakult. Túl jól. Himchan szülei angyalok, teljesen megértik az érzéseinket és el is fogadják őket. A Himchannieról szóló történetek meg teljesen elvarázsoltak, olyan kis aranyos volt.

Másnap reggel erős szuggerálásra keltem. Nem nyitottam ki a szemeimet, vártam még egy kicsit majd hirtelen felkeltem és magam alá gyűrtem kukkolómat. Lefogtam a kezeit, ő pedig kissé kapálózott alattam.

-Ez jár annak, aki az oroszlánnal játszik. – szólalok meg nevetve, majd elkezdem csikizni ahol érem.

-Hahahahhahahaha…Yohhhnguuuuk… - nevetett azon az édes hangján. Együtt nevetgéltünk, én pedig apró csókokkal csikiztem tovább.

-Szóval… mikor akartál felkelteni? – kérdezem végül, még mindig levegőért kapkodva a nevetéstől.

-Hát… - próbált meg megszólalni. – ha leszállsz rólam és abbahagyod a csikizést, elmondom.

-Akkor… nem kell elmondd. – ajánlom fel neki. – és akkor még ráérünk kikelni az ágyból.

-Szeretném… de – magyarázta volna meg, de a hasa hangos korrgása közbevágott. – szóval… éhes vagyok. – pirult el. Nagy nehezen feltápászkodtunk majd felöltöztünk és elmentünk reggelizni. Himchan anyukája nagy mosollyal az arcán várt minket, illatozó reggeli mellett.

-Jó reggelt, gerlepár. – köszönt kedvesen.

-Anyaaaaaaaa…. – hisztizett Himchan.

-Most meg mi a baj? Én csak köszöntem… - mentegetőzött. – Na, de mindegy is gyertek ,reggelizzetek meg. – tolt minket az asztalhoz. Leültünk és megreggeliztünk, bár ez se a megszokott módon ment. Inkább nem részletezném, mi került a számba és mi mellé. Miután megreggeliztünk, Himchan apukája egy nagy fenyőfával a kezeiben jelent meg a bejárati ajtóban.

-Szóval, gyerekek. Van kedvetek karácsonyfát díszíteni? – kérdezte mosolyogva, majd bevitte a nappaliba a hatalmas fát, amiben segítenem kellett. Himchan és az anyukája elővettek egy nagy, mindenféle karácsonyi dísszel teli dobozt. Segítettem nekik kibontani, majd egyesével kiszedegettük a díszeket a dobozból. Nekem még ilyenben nem volt részem, mármint… otthon. Nem szoktam hozzá ezekhez a hangulathoz, ami körülvett. Nagyon boldog voltam a társaságukban. Egyesével pakoltuk a különböző színű gömböket a hatalmas fára, bár a szerelmemmel néha elkalandoztunk, és a fa helyett egymást bámultuk. Egy félóra elteltével minden egyes dísz a fán volt, kivéve a fa tetejére kerülő csillagot.

-Öhm… ez… érdekes lesz. – állapította meg a párom. Ekkor egy igen jónak tűnő ötlet jutott az eszembe.

-Gyere… felveszlek a nyakamba, te pedig fel tudod rakni a csillagot. – javasoltam, mire Himchan és a szülei kérdőn néztek rá.

-Nem bírsz el. – válaszolta egyetlenem komoly arccal.

-Ugyan már…………. nem vagyok én olyan gyenge, kikérem magamnak. – tettetek némi sértődést, majd egy pillanat alatt felkapom a hátamra. Anyukája aggódó tekintettel figyelte az akciónkat, de megnyugtattam egy ’vigyázokrá’ nézéssel. Himchan felemelte a csillagot, majd lassan felhelyezte a fára. Leraktam őt, majd késznek jelentettük ki a karácsonyfát.

-Ez gyönyörű lett! – áradozott Kim asszony. Miután eleget bámultuk egymást…khm …akarom mondani a fát, elterveztük, hogy körbenézünk Himchan falujában. Felöltöztünk és mikor kiléptünk az ajtón a vakító fehérségtől szinte nem is láttunk, ugyanis mindent hó borított. Elindultunk a falu közepe fele, közben pedig mindenféle történeteket mesélt a múltjáról, amit mosolyogva hallgattam végig. Elmesélte azt is, hogy kiskorába Kibum volt a legjobb barátja… na jó, ez a rész nem mondható a kedvenceim közé, de nem mutattam különösebb jelét a nemtetszésemnek. Egészen addig be nem állt a szája, amíg el nem értünk egy kisebb parkig, ahol rengeteg fa volt. Bementünk a sűrűjébe és egy hirtelen ötlettől vezérelve megálltam egy szimpatikus fánál, felkaptam egy élesebb követ és vésni kezdtem. Himchan meredező szemmel figyelte ténykedésemet, majd leesett állal nézte meg közelebbről a végeredményt

-Úr.is.ten! Yongguk! – teljesen elkápráztatta, amit látott. – Ezt el se hiszem!

-Tetszik? – kérdeztem egy 1000 wattos mosollyal. Ugyanis abba a bizonyos fába ennyit véstem: Himchan + Yongguk.  Miután nagy nehezen levakartam Himchant a fáról, tovább indultunk, amiből egy hatalmas hócsata kerekedett. Egymáson fetrengtünk a hóba, néha persze egy-egy csókot lopva, amikor épp nem volt ott senki. Végül csurom vizesen indultunk haza. Amikor hazaértünk hangos ugatás ütötte meg a fülünket.

-Xander… - szólította meg az említett kutyát Himchan, aki hűségesen baktatott elő a kert hátuljából. 

Beléptünk a kapu ajtón, mire Xander szinte a nyakamba ugrott, és nyalogatni kezdett. Miután jól megismerkedtem szerelmem szerelmével beindultunk a házba, ám a bejárati ajtót zárva találtuk. Himchan elővette a pótkulcsot és amint beértünk egy cetli fogadott minket az asztalon:

„Elmentünk vacsorázni, majd csak holnap jövünk haza. Érezzétek jól egymás társaságát és vigyázzatok magatokra.”

-Hoppá…. azt hiszem egyedül maradtunk. – fordult hozzám sokat sejtő mosollyal.

-Hmmm, akkor… mi lenne ha – folytattam volna, de szerelmem közbeszólt.

-Ajándék! – nézett rám kiskutya szemekkel. – Én… szeretnék neked ajándékot adni!

-Ami azt illeti… én is készültem neked valamivel. – válaszoltam, ő pedig fullra meglepődött. Most miért? Én nem lehetek romantikus? Levetkőztünk, majd előhalásztuk az említett ajándékokat. Meggyújtottuk a gyertyákat és halk zenét tettünk be, hogy hangulatosabb legyen.

-Akkor én kezdem. – jelentette be Himchan és előhúzott egy hatttttalmas csomagot.  Elvettem tőle egy csókért cserébe és bontogatni kezdtem. Életembe nem örültem még ennyire egy karácsonyi ajándéknak, mert éreztem, ezt szeretettel kapom. Végül sikerült teljesen kibontsam, és egy óriási macival találtam szembe magam.

-Köszönöm, Himchan! Komolyan… én nem nagyon szeretem az ilyet, de ezt máris imádom! – köszöntem meg majd egy csókot nyomtam egyetlenem szájára.

-Most én jövök… - suttogtam a fülébe és előhúztam a gondosan előkészített kis dobozkát, amiben az ajándékom lapult. Odanyújtottam a kis csomagot, ő pedig teljes lázban nyitotta ki azt.

-Hűűűű, Yongguk én…. én nem is tudom, mit mondjak! – ámuldozott, amikor megpillantotta a tartalmát. – Ez…. most komolyan egy szerelmespár nyaklánc? Hogy… ? – nézett rám, már könnyes szemekkel.

-Ketté lehet törni a szívet, és az egyik fele nálad, a másik pedig nálam lesz. Tetszik? – magyaráztam el neki, majd segítettem felvenni, ő pedig nekem.

-Az nem kifejezés. Yongguk, én annyira szeretlek! – ugrott a nyakamba.

-Én is szeretlek téged. – feleltem majd újra megcsókoltam. Az ajándékozás után teljes transzba ültünk le a kanapéra, hogy szokásos karácsonyi filmeket nézzünk. Leültem a kanapéra, Himchan pedig belefeküdt az ölembe, így néztük a filmet…vagy is így nem néztük. Ugyanis ebből minden, filmnézés nem lett. A „filmnézés” után továbbra is khm… ahogy a cetlire le volt írva, élveztük egymás társaságát, ketten az egész házban. Mindent összevetve ez volt életem eddigi legszebb karácsonya, végre megtudtam, milyen is egy igazi, szerető család, és milyen szeretve lenni. Életem legjobb történése volt, amikor Himchan legelőször belépett azon a bizonyos kolesz ajtón…. és mi lesz még ez után.

Ezzel szeretnénk Boldog Karácsonyt kívánni! ^^ (így utólag)

(amúúgy Kibum a U Kisses Kibum lenne ^^" csak hogy ne legyenek félreértések xD)