[Driving me crazy~] 20.fejezet ++18

Himchan POV

Képtelen vagyok szavakba önteni azt a boldogságot, amit most érzek, hogy újra együtt vagyunk Yonggukkal. Bár eléggé fájt, hogy át kellett vernünk a barátainkat és úgy tenni, mintha levegőnek néznénk egymást. Persze suli után majdnem lefekvésig együtt voltunk. Mindig máshová mentünk, hogy ne találjanak ránk. Olyanok voltunk, akár a szökött rabok. Bár, ha jobban belegondolok, szívesen megszöknék vele, mondjuk egy lakatlan szigetre.... Kibum eleinte folyton kérdezgette, hogy hová tűntem, de mikor azt feleltem neki, hogy a barátommal találkozok, békén hagyott. Az persze más kérdés, hogy a barátom nem más, mint az, akivel lassan két hete pofátlanul szakítottam. Yongguk pedig azzal indokolta az eltűnéseit, hogy a függőségének hódol. Míg mindenki azt hitte kocsmázni megy, mi ketten tudtuk, hogy ez a bizonyos függőség én vagyok.

Egyik reggel éppen az ágyban fekve bámultam kifelé az ablakon, azon töprengve, vajon meddig kell még tettetnünk ezt az egészet, mikor hirtelen megszólalt a telefonom üzenetjelzője. Kíváncsian nyúltam érte, el nem tudtam képzelni, ki az a marha, aki ilyenkor zaklat. Aztán megláttam szerelmem nevét a kijelzőn és máris visszaszívtam az egészet.

"Szép jó reggelt! Tudom, hogy tegnap este voltunk együtt utoljára és, hogy ma este is fogunk, de nem bírom kivárni. Látni szeretnélek. Yongguk"

Annyira édes volt, majd elolvadtam. Meg akartam kérdezni, hogy mikor és hol találkozzunk, de hirtelen kedvem támadt huncutkodni vele. Gyorsan csináltam magamról egy képet, amin pajkosan mosolygok és még a nyelvem is kidugom kicsit. El is küldtem neki egy "Neked bármit♥" üzenet kíséretében. Pár pillanat múlva jött a válasz, amit vigyorogva, az alsó ajkamba harapva nyitottam meg. Vajon mit lépsz erre Bang Yongguk?

"Lenne egy-két ötletem, hova dugdosd a nyelved..." Áááá! Ha Kibum nem aludna itt a szomszéd ágyon, tuti sikongatnék. Ehelyett csak halkan nyüszögve fetrengtem össze vissza. De ezt nem tehettem sokáig, ugyanis valaki a válaszomra vár...

"Igen? Mint például?"

"Gyere a kolesz mögé, oda, ahol első alkalommal bújtunk el és megmutatom;)" Rögtön pattantam is, rekord sebességgel magamra kapkodtam a ruháim, beledobáltam az aznapi könyveim a táskámba és már rohantam is. Leértem, és megpillantottam Őt, amint kapucnival a fején, háttal a falnak támaszkodva zsebre tett kézzel. Gondoltam megijesztem, ezért halkan, szinte lopakodva közeledtem felé. Már-már azon gondolkoztam, hogy suli után felcsapok ninjának, ám ekkor Yongguk felém fordult széles vigyorral az arcán.

-Ááá ez nem ér! Meg akartalak ijeszteni. - tettettem a sértődöttem, ám mikor odaértem átöleltem és lágy csókban forrtunk össze ismét.

- Nagyon elkanászodtál mostanában... Nem elég, hogy ilyen képeket küldözgetsz nekem, még ijesztgetni is akarsz? Tudod... az ilyen rossz fiúk büntetést érdemelnek... - suttogta a fülembe, majd a mondandója végén finoman ráharapott a fülcimpámra, amitől kirázott a hideg.

- Állok elébe. - villantottam rá azt a mosolyomat, amelyet az előbb küldtem neki. Válasz képpen éhesen kapott az ajkaim után, amit ugyanolyan hévvel viszonoztam. Mikor már nagyon nem kaptunk levegőt, elváltunk egymástól, ám ugyanúgy öleltük egymást továbbra is.

- Annyira rossz, hogy nem ölelhetlek éjszakánként... - szólalt meg hirtelen Yongguk. Hát igen.. Én is szívesebben aludnék el a karjai közt... - Tudod... Vakarcsot nem olyan jó ölelgetni, mint téged...

- Vakarcsot? - néztem rá hatalmas szemekkel. Miről beszél?

- A maci, amit karácsonyra kaptam. - nevetett.

- Te most komolyan Vakarcsnak nevezted el??? - hitetlenkedtem.

- Miért minek neveztem volna? A Himchan már foglalt volt. - mosolygott rám, én pedig elvigyorodtam.

- Bolond vagy te, Bang Yongguk. - pusziltam szájon.

- Nem is tudom ki tehet róla. - viszonozta a puszimat.

- Na de mennünk kellene, ha nem akarunk elkésni óráról. - váltottunk még egy búcsúcsókot, majd én elindultam az osztályba, szerelmem pedig a szobájába a könyvekért. Az osztályba érve köszöntem a többieknek, váltottam pár szót Kiseopékkal, akik kérleltek, hogy csapódjak újra hozzájuk, mert nélkülem nem az igazi. Én is így éreztem. Hiányzott a társaságuk, de még nem tehettem. Az egész napom szokásosan szenvedés volt... Egyik szünetben már nagyon nem bírtam, hogy egy karnyújtásnyira van tőlem, mégis olyan távol... Így fogtam magam és kimentem a mosdóba. Megmostam az arcom, hogy felfrissüljek, aztán hirtelen egy rántást éreztem magamon. Valaki magával vonszolt... az egyik fülkébe. Már épp visítani készültem, ám ekkor egy hatalmas tenyér préselődött a számnak, megakadályozva ezzel bármiféle hang kijutását. A francba.. Taeyangnak van egy beépített embere, lehet észrevett minket és köpött. Most vége mindennek. A picsába!

- Na miaz? A csodálatosságomtól már a lélegzeted is eláll? - suttogott szexi mély hangján szerelmem a fülembe. Megkönnyebbülten felsóhajtottam és ekkor vettem észre, hogy valóban elfelejtettem még levegőt is venni, úgy megijedtem.

- Yongguk te idióta! Tudod mennyire megijedtem??? - fordultam meg nagy nehezen az... igen szűk helyiségben és csaptam a mellkasára.

- Így kell fogadni a kiéhezett kedvesed? - nyomott egy cuppanós puszit a számra.

- Aki ki van éhezve, nem csak puszit ad a szerelmének. - nyújtottam rá a nyelvem játékosan.

- Óóó hidd el, annyi mindent tudnék veled művelni itt és most... - suttogta a fülembe, majd azonnal letámadta a nyakam. Felsóhajtottam az érzésre és beletúrtam a hajába. Felhúztam magamhoz egy csókra és olyan hevesen kezdte el marcangolni az ajkaimat, csoda, hogy nem harapta rögtön le. Ez azonban rám is azonnal átragadt és így faltuk egymást percekig, aztán rájöttünk, hogy az iskolában vagyunk, szünet van és nemsokára becsöngetnek. Bioszra. Ahol történetesen még mindig egymás mellett ülünk. Éppen hogy a tanár előtt estem be, Yongguk viszont ragaszkodott hozzá, hogy később jöjjön be, mint én, így sikeresen elkésett.

- Bang Yongguk! Ez már nem az első eset, hogy elkésik.. Igazán tanulhatna a padtársától... - totál elvörösödtem, Yongguk pedig visszatartott egy hatalmas mosolyt. Eli pedig hátrafordult egy sokat sejtető mosoly kíséretében, mire Yongguk kitépett egy lapot a füzetéből és az említett képébe vágta.

- Tanár úr bááánt~. - fordult előre erősen kapálózva, mire mindenkiből kitört a röhögés. Még Seunghyun tanár úrból is, akiről az a hír járta, hogy nem tud nevetni.

Másnap este sajnos a találkozónk elmaradt, mert Yongguk megbeszélést tartott a bandával, így nagy magányomban elnéztem a könyvesboltba. Hangulatos hely, ráadásul kíváncsi lettem a múltkor vett manga folytatására, így beültem vele az egyik sarokba. Annyira belemerültem, hogy mikor végeztem vele, már jócskán sötétedett. Elindultam abban a reményben, hogy a többiek már visszaértek és minden rendben. Elköszöntem az eladólánytól, aki látszólag már megbarátkozott a tudattal, hogy én nem csajozni jövök ide. Meg, hogy nem is szoktam csajozni. Épp a parkon vágtam keresztül, mikor eszembe jutott, hogy ma még nem is hallottam Yongguk hangját, a koleszban nem találkozhatunk, és ott fel sem hívhatom. Ezért gyorsan elővettem a telefonom és felhívtam Yonggukot. Reméltem, hogy nem zavarom.. A harmadik csengés után fel is vette.

- Igen? - szólt bele és hallottam a hangján, hogy mosolyog, ami engem is mosolyra késztetett.

- Szia. - ennyit tudtam csak kipréselni magamból.

- Mi a helyzet?

- Csak hallani szerettem volna a hangod.. Hiányzol... - megálltam séta közben és leültem egy padra, hogy tovább beszélgethessünk.

- Te is nekem. - kuncogott. - Merre vagy?

- A parkban. Délután nagyon unatkoztam, így elmentem a könyvesboltba... Látnod kellett volna az eladó arcát, amikor levettem a polcról egy melegekről szóló mangát. - nevettem.

- Az eladó... fiú volt? - kérdezte gyanakodva.

- Láttál már fiú eladót könyvesboltban?

- Láttál már engem könyvesboltban? - nevetett fel.

- Úgy tudtam szeretsz olvasni. - mosolyogtam. Úgy emlékszem még kedvenc könyve is van.

- Igen, szeretek. De most mondd, hogy nem jött ki jól. - nevetett tovább saját poénján én pedig csatlakoztam hozzák. - Na de most komolyan.. Akkor lány volt?

- Lány. Csak nem féltékeny vagy? - kuncogtam.

- De igen. - felelt. - Egész délután bámulhatott, pedig nekem kellett volna..

- Mégis mit csináljak? Írjam a homlokomra, hogy "Yongguké vagyok, ne nézz rám"?

- Hát nem ártana. Viszont... - tette le hirtelen a telefont. Vagy lemerült volna? - ha gondolod én is odaírhatom. - suttogta a fülembe. Ijedtemben összerezzentem és hátranéztem ahonnan a hang érkezett, és szerelmem ragyogó mosolyával találtam szembe magam.

- Sziaa~! - öleltem át reflexszerűen a nyakát.

- Neked is szia. - lehelt lágy csókot a számra, amit azon nyomban elmélyítettem. Miután elváltak ajkaink, leült mellém a padra, megfogta a kezem, én pedig a vállára hajtottam a fejem. Így ültünk ott percekig meghitt csendben, amikor Yongguk hirtelen megtörte azt.

- Mondd csak Himchan, van terved a hétvégére?

- Valószínűleg fekszek majd az ágyamon és rád gondolok. Miért?

- Mit szólnál ennél picivel izgibb programra? - mosolygott sokat sejtetően.

- Mint például?

- Hmm.. nem is tudom. Mondjuk, ha esetleg Eliék nyaralójában gondolnál rám az ágyon fekve? Természetesen alattam. - húzódott perverz vigyorra a szája.

- Hát nem is tudom... megpróbálok időt szorítani az időbeosztásomban. - mosolyogtam rá. - Akkor... ezek szerint a többiek már tudják? Nem kell halálra unnom magam szünetekben és azt imitálni, hogy cseppet sem érdekelsz? - csillant fel a szemem, mire szerelmem elkomorult.

- Sajnos nem. Csak Eli tud róla és csak kettesben mennénk.

- Ő miért tud róla, a többiek meg nem?

- Tudod ő a legjobb barátom.. Meg hát.. máshogy nem tudtam volna elkérni a nyaralót a hétvégére.

- Tudod milyen rossz egyedül? - fakadtam ki hirtelen. - Igaz, hogy délutánonként találkozok veled, de ők is a barátaim és hiányoznak. Annyira magányosnak érzem magam az iskolában Yongguk..

- Nagyon sajnálom Himchan. Őszintén utálom látni, hogy szenvedsz, de kérlek értsd meg, hogy aggódok érted. Belehalnék, ha még egyszer elveszítenélek. - ölelt magához szorosan, amitől valamennyire jobban éreztem magam. Meg persze itt a kettesben töltendő hétvége gondolata is. Megbeszéltük, hogy szombat reggel találkozunk a nyaralónál. A hét a lehetőségekhez képest gyorsan eltelt és már csak azt vettem észre, hogy ott állok a ház bejáratánál. Sajnos úgy volt csak buszom, hogy dél körül értem csak oda. Miközben úton voltam, Yongguk írt, hogy már ideért, úgyhogy gondolkodás nélkül benyitottam. Gyors levetettem a cipőm és a kabátom, a táskám is az ajtóban hagytam és a konyha felé settenkedtem, ugyanis finom illatok csalogattak oda. az ajtóból belestem és megláttam szerelmemet, aki háttal nekem ténykedett. Mögé lopakodtam és szorosan megöleltem.

- Már vártalak. - fordult felém, rám villantva azt a csodálatos ezer wattos mosolyt és innentől minden figyelmét nekem, pontosabban a számnak szentelte. Ezt viszont csak akkor vettük észre, mikor enyhén odaégett szag csapta meg az orrunkat.

- A francba! Az ebéd... Pedig annyit küszködtem vele.. - meresztett rám kiskutyaszemeket szerelmem. Annyira cuki volt, azt hittem ott helyben elolvadok.

- Mit szólnál, ha elmennénk valahová ebédelni? - ajánlottam fel.

- Jó ötlet. Úgyis volt egy olyan érzésem, hogy túl sok lett bele a só... és némi cukorral próbáltam kompenzálni. Úgy meg hülye íze lett, úgyhogy még több sót raktam bele... szóval előbb-utóbb úgyis egy étteremben kötöttünk volna ki... - vakargatta tarkóját szerelmem. Percek múlva már az utcán sétáltunk valami szimpatikus étterem után kutatva, mikor... hirtelen földbe gyökerezett a lábam, és hatalmas ragyogó szemekkel bámultam magam elé.

- Yongguk... - kezdtem rángatni a kabátját. - Állatkert...

- Igen, látom Himchan. - nevetett. - Tán szeretnél bemenni?

- Ühm... - ebbe a kiskutya tekintetbe belesűrítettem a létező összes aegyo-mat, amire szerelmem helyett a gyomra válaszolt hatalmas korgással.

- Ebéd után? - ajánlotta fel egy mosoly kíséretében. Örömömben a nyakába ugrottam, de aztán rájöttem, hogy az utcán vagyunk, így gyorsan el is engedtem. Jó tíz perc séta után találtunk is egy pofás kis helyet, ahol ehetnénk. Beültünk egy eldugott sarokba, és azonnal oda is sietett egy csinos pincérnő. Átnéztük az étlapot és egy nagy tányér spagetti mellett döntöttünk. Yongguk romantikázni akart. Rendeltünk mellé egy-egy pohár kólát, majd nem sokkal később megjött az ebédünk is. Láttam a pincérlányon, hogy hogy vigyorog Yonggukra, én pedig piszok féltékeny lettem. Szerelmem gyors el is vett magának egy villát, én pedig nyúltam volna a másik után, de olyan nem volt. Kérdőn néztünk a lányra, aki még mindig ott illegette magát.

- Elnézést! - szólt hozzá Yongguk, amitől a csaj majd elájult. - Csak egy villát kaptunk.

- Hát.. csak egy ételt rendeltetek, gondoltam csak egyikőtök eszik... - tekergette a haját, s közben elpirult.

- Akkor hoznál még egyet kérlek?

- Máris! - azzal elrohant. Remélem vissza se jön...

- Hé Yongguk.. ráírhatom a homlokodra, hogy "Himchané vagyok, ha rám nézel az életeddel játszol"?

- Csak nem féltékeny vagy? - kuncogott. Szerintem ennyire azért nem vicces.

- De az vagyok.. Tuti direkt nem hozott nekem villát...

- Tudod mit? Amíg vissza nem ér, majd eszel az én villámmal.

- És te?

- Addig felfallak a tekintetemmel. - kacsintott, majd tekert némi tésztát a villájára és a számba adta. Hirtelen csörömpölésre lettünk figyelmesek. Felkaptuk a fejünket és az előbb elsiető lány bámult minket hitetlenkedve a száját tátva. Diadalittasan vigyorogtam rá. Az ebédünket jókedvvel fogyasztottuk el, és alig várta, hogy beszabadulhassak az állatkertbe. Egészen kicsi voltam, mikor utoljára (meg konkrétan először is) állatkertben jártam. Annyira élveztem az egész napot. Rengeteg érdekes és aranyos állatot láttunk. Sajnáltam, hogy nem hoztam magammal fényképezőgépet.. A pingvinek voltak a legédesebbek. Yonggukot pedig alig tudtam kiráncigálni a... kiskecskéktől... komolyan... 

Kedvencemnek persze az akváriumokat mondanám. Az a sok gyönyörű és színes hal és egyéb tengeri herkentyűk.. Persze hazudnék, ha azt mondanám, ezért élveztem azt a legjobban. Mikor bementünk még alig lézengtek, de az egyik hatalmas akváriumnál, ahol még cápák is voltak, hirtelen rengetegen odaözönlöttek. De nem is ez volt a legjobb benne, hanem, hogy Yongguk ekkor pont mögöttem állt, így a tömegnek köszönhetően szorosan hozzám préselődött. Hát igen.. El bírtam volna viselni, ha egész nap ilyen közel vagyunk egymáshoz... 

Yongguk POV

Najó, így visszatekintve kicsit bénán viselkedtem. De nézzétek el nekem, hiszen az az ember hagyott el, akit legjobban szeretek. Ilyenkor kicsit elborul az ember agya. A másik meg… hogy tényleg elhittem, hogy nem szeret. Rettentő volt az idő, amit nélküle töltöttem. Utáltam mindent és mindenkit, de legfőképp magamat. Mostanra ez az utálat másra terelődött, mégpedig Taeyangra. Még most sem hiszem el, hogy miatta kellett Himchannak is szenvednie. És én még csodálkoztam, hogy élvezi a helyzetet. Amikor Yongnam elmondta, hogy mi a helyzet komolyan meg akartam keresni és móresre tanítani.  De szerencsémre Himchan visszatartott, bevallom tényleg nem volt a legjobb ötlet egyedül felkeresni a főellenségem. Azért Yongnamra egy kicsit haragszok, amiért csak később szólt erről.

Himchan… ahh annyira boldog vagyok. Amikor ismét egymásra találtunk az örökkévalóságig akartam csókolni. Nem akartam elengedni, de sajnos nem tehettem meg. De legalább titokban, ha csak egy kis időre is, de egymásé lehettünk.

Természetesen Eli már akkor észrevette rajtam, hogy történt valami, ezúttal jó Himchannal, amikor legelőször meglátott másnap reggel.

- Szóóóóóóóóval… elmondod? – kérdezte egy ezer wattos mosollyal a képén.

- Még mit? Hagyjál már… - próbáltam hozni a ’mindenkitutálok’ álcám. Hát nem jött be.

- Ugyan már, Yongguk. Látom én. – kacsintott egyet mellé.

- Eli…

- Semmi Eli! Mondd már eeel!

- Jó… - adtam be a derekam, miközben már majdnem a suli ajtajánál voltunk.

- Na? – türelmetlenkedett.

- Jólvan… újra összejöttünk. – mondtam neki egy halvány mosollyal az arcomon. Belül szinte majd’ kiugrottam a bőrömből a boldogságtól.

- EZZZAZZZZ. Tudtam én! Félreértés volt mi? De nem tűnsz annyira boldognak… - nézett rám barátom.

- De az vagyok. Nagyon is. Csak nem mutathatom ki mindenki előtt.

- Miért? – torpant meg a terem előtt.

- Hát szóval… igazából csak azért szakított velem, mert Taeyang megfenyegette. – láttam Eli arcán a megdöbbenést, majd a hirtelen haragot. – Ha nem szakított volna velem, Taeyang megkeres és megveretett volna, amikor egyedül vagyok vagy ilyesmi. Nem tudom pontosan, mert nem akartunk már erről beszélni.

- Ezt nem hiszem eeeel! Hogy ez mekkora szánalom! ÚÚúú de beverném a képét.

- Hidd el, én is. Mikor Yongnam elmondta ezt nekem… egyedül indultam el megkeresni azt a faszt.

- Miiiiiiiiii?? Meg vagy húzatva?

- Hagyd már, hogy befejezzem! – mordultam rá erre az idióta madárra. – Jó, tudom, hülyeség volt. De Himchan ott volt…és megállított. És akkor rendeződött minden. – mosolyodtam el, most már teljesen.

- Szóval, akkor most mi lesz?

- Taeyanggal? Még nem tudom… de megbosszulom, az biztos. De most még el kell játszanunk, hogy külön vagyunk. Nehéz lesz, de muszáj.

- Ééértem. Nos, ha kell valami, én itt leszek nektek. De csak óvatosan a kérésekkel, nem fogok végignézni semmit!!!! Csak, hogy tisztázzuk. – vágott undorodó képet.  Szúrós tekintettel nyugtáztam legjobb barátom együttérzését.

Ezután minden egyes pillanatot Himchannal töltöttem, amit tudtam. De még ennyi se volt elég, ezért találtam ki Eliék nyaralójának meglátogatását.

- Hey, Eli…tudod, mondtad, hogy ha kellene valami, akkor segítesz… kölcsön tudnád adni a nyaralód a hétvégére? – kértem tőlem szokatlan fejszerkezettel. Valami aegyo-szerűség lehetett, amit Eli kis is nevetett.

- Hahahhaa…. mi volt ez a bárgyú fej?? – folytatta. Még a szemét is megtörölgette a nevetéstől előtört könnyei miatt.

- Héé. Azért ennyire nem volt vicces. –vágtam oldalba.

- Jójó… huh… hát ez bearanyozta a napom. Ami a nyaralót illet… VICCELSZ???? Nem fogjátok bemelegíteni az egész házat. – hitetlenkedett. Elővettem a legfélelmetesebb nézésem, ami látszólag be is vált – Okééééé. Tiétek. De nekem minden a helyén maradjon és… lécci… hagyjátok békén a medencét. Szegény még most se dolgozta fel a történteket.

- Kösszzz. – mondtam. Persze… a medencét TALÁN békén hagyjuk.

Nagy nehezen eljött a megbeszélt szombat. Minden olyan álomszerű volt. Az állatkert, a szabadság amit a másik város nyújtott, hogy együtt lehettünk.

A nap már lassan teljesen lement, félhomály tornyosult mindenhol. Úgy döntöttünk, hogy ideje hazamenni. A visszafele út mintha hosszabb lett volna. Már annyira… akartam őt, hogy szinte beleőrültem. A folyamatos közelség, amit az aznap nyújtott kezdett kevés lenni. Még többet akartam belőle.

- Ahh… fáj a lábam. – hallottam meg mellőlem szerelmem sóhaját. Elnevezzem magam látványán, ahogy vonszolja magát.

- Gyere. – utasítottam és elé térdeltem (persze háttal…a nyílt utcán azért mégsem kéne). Ő csak némán nézett rám. – Gyere máár. A hátamra, hazaviszlek. – ezzel felmászott a hátamra, felálltam és úgy mentünk tovább. Éreztem… azt az bizsergést. Eddig bírtam visszatartani magam. Majdnem két perc alatt vissza is értünk a nyaralóhoz. A kapu előtt letettem Himchant és kinyitottam azt. Bementünk rajta, én megfogtam kedvesem kezét és szinte húztam magam után. Az ajtón majdhogynem át repültünk, s amint becsukódott mögöttünk elszakadt az a bizonyos cérna. Mint két éhező oroszlán, úgy estünk egymásnak a folyosón. Olyan hévvel kezdtük el csókolni egymást, mintha az életünk függött volna tőle. Szerelmemet nekitoltam a falhoz és úgy folytattuk tovább tevékenységünket. Kezeimmel lassan elkezdtem bejárni minden egyes centiméterét forró testének.

- Nos…. fáj még a lábad? – kérdeztem kaján vigyorral az arcomon.

- Nem, már nem. – mondta majd ajkaim után kapott. Belemosolyogtam a csókba, s két lábánál felhúztam, ő pedig karjait a nyakam köré fonta. Himchannal az kezeimbe indultam meg befelé. Szemeim csukva voltak ezért lábaimra bízva az utat, arra mentünk amerre sikerült. Ráadásul a házban is félhomály volt. Az első elénk kerülő szoba a konyha volt. Felültettem Himchant a pultra és úgy faltuk tovább egymást. Szájáról átvándoroltam puha nyakára. Először apró puszikat nyomtam mindenhova, majd kissé meg is szívogattam helyüket. Kedvesem halk sóhajok közbe túrt bele hajamba, ezzel ösztönözve munkámat. Ujjaimmal ismét felfedező útra indultam, de ezúttal az utamba kerülő felesleges ruhát szinte letéptem róla, majd ledobtam a földre. Végig simítottam most már félmeztelen felsőtestén, mire ő egyre szaggatottabban vette a levegőt. Nyelvemmel lejjebb kezdtem el tevékenykedni, az egyik érzékenyebb pontján, a mellbimbóin. Remegő kézzel kezdte el leráncigálni rólam a pólót, ami végül sikerült is. Újabb csókot váltottunk, közben ujjai folyamatosan simogattak.  Megtehettem volna, hogy már az ajtóba leráncigálom minden ruháját és… , de nem akartam elsietni. Ki akartam élvezni minden egyes pillanatot, és azt kívántam, hogy ezek a pillanatok minél hosszabbak legyenek. Ezért csináltam mindent lassan és érzékien, ami eredményes lehetett mert Himchan teljesen kikelt magából és elkezdett irányítani. Nekikezdte kicsatolni övét és egyből lerántotta magáról a farmert, ami az elém terülő, még alsón keresztül is ágaskodó Himchanie-nak már elég kényelmetlen lehetett. Elpirulva nézett rám, amikor már fél perce bámulom tökéletes testét.

-  Y-yongguk?? Valami baj van? – kérdezte lefelé sütve a szemét.

- Nem, dehogy. Csak annyira gyönyörű vagy. – suttogtam miközben közeledtem felé, hogy ismét lecsapjak rá. Számmal már a hasa alján tartottam, amikor megszabadítottam a közénk kerülő alsójától. Medencecsontjáról egyenesen ágaskodó kisbarátom után kaptam. Himchan már azt se tudja mit csináljon, amikor megérezte számat nemesebbik felén.  Az eddigi sóhajok nyögésekké változtak, ujjaival már nem simogattak, hanem karmolásztak. A konyhapult megfelelő magasságú volt ezért kényelmesen hozzáfértem. Nyelvemmel kezdtem masszírozni farka hegyét, majd fejemet is elkezdtem mozgatni. Kínzó lassúsággal kényeztettem, ami az őrületbe kergette Himchant, ugyanis abbahagyta a karmolászást és fejemet próbálta gyorsabb tempóra ösztökélni, ami végül sikerült is neki. Végül már olyan gyorsan diktáltam a tempót, hogy hamar megéreztem eredményét, melynek minden egyes cseppjét lenyeltem. Felálltam és egy lihegő, csukott szemű vakarccsal találtam magam szembe. Annyira jó, hogy ezt mind én értem el nála.

Ismét kezeimbe kaptam, de most úgy, mint ahogy a hercegnőt szokták a mesékben. Na, nem mintha annyi mesét néztem volna.. vagyis én nem. Yongnam állandóan azokat nézte.

Kezeimben szerelmemmel indultam el keresni valami kényelmesebb helyet. Első szemem elé tárulkozó tárgy megfelelőnek is bizonyult. A nappaliban lévő kanapé. Ó igen. Megálltam az ülőalkalmatosság előtt és letettem Himchant. Szemeiben egy újfajta csillogást véltem felfedezni, de időm se volt hosszabban szemügyre venni, mert egyből rálökött a kanapéra, majd mire feleszméltem már az ölemben volt s csókolgatta a nyakam. Egy pillanatig lepődtem csak meg, majd hatalmába kerített az élvezet. Sóhajokat én sem hagyhattam el, hiszen olyan hévvel tette a dolgát, hogy majd’ beleőrültem. Ágyékomon csücsült, de rajtam még rajtam volt a kényelmetlen nadrágom.  Azt hittem, hogy ott helyben megőrülök, amikor még jobban ránehezedett férfiasságomra. Himchannak is elég kényelmetlen lehetett ezért megindult lefelé. Most ő játszotta el ugyanazt, amit én előtte. Kigombolta a nadrágom és lehúzta rólam, az alsóval együtt. Felnézett rám és egy sokat sejtető mosoly közepette bekapta kisebbik énem. Azt hiszem az volt az a helyzet, amikor tényleg csillagokat láttam. Mikor fejét elkezdte mozgatni, ezek a csillagok is felgyorsultak és körbe-körbe kezdtek keringeni. Beletúrtam sűrű, selymes hajába, hogy én is rásegítsek az amúgy is izgató játékába. Eredménye, a kétheti elvonás miatt hamar eljött. Hangos nyögés mellett élveztem bele szerelmem szájába, amit készségesen el is tüntetett. Felhúztam magamhoz és újra birtokba vettem ajkait. Közben mutatóujjammal megkerestem nyílását és belé vezettem. A hirtelen kellemetlen érzéstől megharapta az alsó ajkam egy szisszenés mellett. Megpróbáltam elterelni a figyelmét egy még mélyebb csókkal. Miután megszokta a helyzetet követte a második és harmadik ujjam is, míg végül teljesen késznek találtam és kihúztam belőle mindet. Himchan elszakadt tőlem, mellkasomon megtámaszkodott és lassan rám ereszkedett. Csillagok? Ezek már nem csillagok voltak. Még soha nem kívántam ennyire Himchant és mikor végre megkaptam kieresztettem a közel két hét alatt felgyülemlett feszültséget. Annyira szűk volt nyílása, hogy majdnem megőrültem tőle. Eddigi sóhajainkat felváltotta a nyögések hada, ami talán az egész házat bezengte. Még jó, hogy csak nyáron járnak erre az emberek, így nincsenek szomszédok. Lassan mozogni kezdett körülöttem, majd egyre gyorsabban. Csípőjénél fogva segítettem a mozgásban, amitől nekem kb végem volt. Körmei ismét bőrömbe vájtak, de most nem a hátamon, hanem a mellkasomon, aminek lesznek nyomai. Szemeimet félig becsukva tartottam, így csak nagyjából láttam Himchan arcát, amit körülölel az izgalom. Rajtam munkálkodó testén visszafénylettek az izzadságcseppek, amiktől haja teljesen arcához tapadt. Ajka félig nyitva volt, amin keresztül törtek elő nyögései.

- AAhhhhn…Y-ong…guk…- nyögdécselt rajtam szerelmem. - Mind..játr…t… - mihelyst kimondta abban a pillanatban élveztünk el mindketten. Én Himchanba ő pedig a hasfalamra. Ha tudná Eli, hogy milyen, amikor a legfontosabb és legizgatóbb személy az életedben rajtad, vagy éppen alattad nyögdécseli a nevedet, akkor lehet nem poénkodna annyit ezzel.

- Ahh Himchan…- suttogom kedvesem fülébe, miután rám borult az élvezettől remegve. – Ne hidd, hogy ezzel végeztünk. Be kell pótolnunk a külön töltött időket. – mondtam tovább majd beleharaptam a fülébe.

- Már épp mondani akartam. – mosolyodott el majd megcsókolt. Amikor eleget pihentünk egymás karjaiban, Himchan felállt és felhúzott magához. Kezemet fogva megindult a lépcső felé, fel a lépcsőn és megállt a legnagyobb hálószoba előtt. Ránéztem az ajtóra, amin ez állt: Eli szobája. – Megjöttünk.  – mondta ördögi hangon, majd elnevette magát.

- Neeeem nem lehetünk ekkora trollok. – nevetek vele.

- De.

- Hát jó… - mondtam és már nyitottam is az ajtót, amin finoman belöktem Himchant.  Elment a hatalmas, minimum hat személyes ágyig, s háttal leborult rá a párnák közé. Odasétáltam elé és szemügyre vettem újból.

- Na, mi lesz? Csak nézel vagy csinálsz is valamit? – kérdezte.

- Biztos tudni akarod? – nem válaszol, felállt az ágyon és kezeivel a nyakam körül húzott magára. Fölé tornyosultam és úgy kezdtünk előröl mindent.

Másnap reggel… vagyis délelőtt egyedül ébredtem fel. A takaró félig lelógott rólam, az ablakon keresztül a tavasz első napsugarai simogatták bőrömet.

-Himchan? – néztem körbe a nappal még hatalmasabbnak tűnő szobán. Komolyan, minek kell ekkora szoba egy madárnak? Mivel nem kaptam választ kikászálódtam az ágyból. Az alsómat valószínűleg máshol hagytam ezért megkerestem legjobb barátom cuccait, és kölcsönvettem egy alsót. Nagy meglepetésemre teli volt a szekrénye, amit kicsit furcsálltam, tekintve hogy ez egy nyaraló. – Az ágyat is meg kéne igazítani…meg a szőnyeget. – állapítottam meg. Kimentem az ajtón, majd le a lépcsőn. Világosban végignéztem a nappalin. Pár perc kellett, míg eljutott a tudatomig a látvány. Ruhák szétdobálva, a kanapé összevissza. Néhány kispolc felborítva és egy cserepes növény széttörve hevert a szőnyegen. Ez este is így nézett ki?? Basszus ha Eli ezt látná… Továbbmentem a tegnap megtett utunkon és ugyanaz a látvány tárult elém. De végül is a medencét békén hagytuk.

- Jó reggelt! – bukkant elő a pult mögül egyetlenem, majd egy reggeli puszit nyomott a számba. – Itt már nagyjából rendet raktam. – pirult bele a tegnap este gondolatába. – És reggelit is megpróbáltam csinálni. – mosolygott hősiesen.

- Reggelt! Ez… komolyan tegnap este is ekkora kupi volt? – hűltem ki.

- Hát... – hebegett a most már paradicsomszínű barátom. – Igen.

- Az ott sajt? – mentem közelebb a tálalt reggelihez.

-Igen. – még mindig piros.

- Tudod, nagyon aranyos vagy amikor zavarba vagy. - mondtam neki majd megcsókoltam.

- Nem is vagyok zavarbaa~!

- Hát persze. – pusziltam meg megint.

Megreggeliztünk,majd délig lazsáltunk. Megnéztünk egy filmet a moziterembe majd rendeltünk pizzát. Estefelére a takarítással is végeztünk, ami abból állt, hogy a Himchanról letépett ruhadarabokkal üldöztem őt az egész ágyon keresztül. De végül eltüntettünk minden bizonyítékot.

- Elmondjuk Elinak? – nézett rám kérdőn.

- Hülye vagy?? Megölne. És nem jöhetnénk többet ide vissza. – öleltem át. – Rossz lesz megint tettetni, hogy külön vagyunk.

- Igen… de majd megoldjuk. – mondta majd a sokadik csókunk csattant el a nyaraló falai között.